The fallen angel

6. fejezet

Mikorra már annyira fáradt voltam, hogy szinte azt se tudtam, hogy fiú-e vagyok, vagy lány, elnyomott az álom. Ülve aludtam el, igy nem éreztem azt a kinzó fájdalmat, amit a lábamon és a karomon lévő sebek okoztak. Reggel felkeltem, és nagynehezen kimásztam az ágyamból. A sebek még mindig ott éktelenkedtek a végtagjaimon, és iszonyúan fájtak. Kihalásztam a szekrényemből egy hosszú, szakadt farmert és egy fekete pántost, majd lesétáltam. Legnagyobb meglepetésemre nem volt lent senki. Megnéztem a szobáikat is, de ott sem találtam egy lelket se.Nem baj, legalább csend lesz, gondoltam. Ahogy kajáért kutattam, találtam egy cetlit a hűtőn, anyutól:

Elmentünk, mert el kellett mennünk. Még nem tudjuk, mikor jövünk haza.

Mi a szar? Ahogy elolvastam, rohadtul megijedtem és kirázott a hideg.Több se kellett, megkerestem a telefonomat, és felhivtam Liam-et.

-Szia, ide tudnál jönni most azonnal?-szóltam bele idegességtől remegő hangon.

-Szivi, mi a baj?-hallottam Li aggódó hangját.

-Most azonnal ide kell jönnöd, érted?-folytattam, miközben vigyáztam a hangomra, nehogy azt higgye, hogy idegbeteg vagyok.

-Oké, 10 perc múlva ott vagyok.-tette le végül.

Amíg Liam ide nem ért, fel-alá járkáltama házban, és próbáltam valamiféle magyarázatot találni, hogy miért tűnt el mindenki.

-Itt vagyok, siettem ahogy tudtam!-rontott be Liam az ajtón.-Mi a baj, kis csillag?

Átadtam neki a cetlit szótlanul, majd letöröltem a könnyeimet. Nem tudom,mikor kezdhettem el sírni. A kezeim remegtek az idegességtől. A csendet végül Li törte meg.

-Pakolj össze néhány ruhát, meg a szükséges dolgaidat! El kell tűnnünk innen! Azt hiszem, a családodat elrabolták, miattad....csak tudnám, hogy miért....de nem lepődnék meg, ha bukott angyalok keze is lenne a dologban-zúdított rám mindent.

Egyszerűen nem jutottam szóhoz.Ki akarna miattam elrabolni valakit? Ez nagyon nagy hülyeségnek hangzott, és még csak értelme sem volt. Ha valaki miattam akarna elrabolni valakit, akkor miért pont őket, ha úgy is rossz a kapcsolatunk?

Mivel ott maradtam a konyha közepén, lefagyva, és hasonlóan értelmes gondolatok kavarogtak a fejemben, odajött Liam, és szorosan magához ölelt.

-Nme kell félned, csillagom, nem lesz semmi baj! Majd én megvédelek! Megkeressük a családodat is, de itt nem vagy biztonságban.-suttogta a fülembe, miközben egyre szorosabban ölelt magához.

-Oké, csak előbb üljünk le egy kicsit, szeretnék valamit mondani.-szólaltam meg végül.

Leültünk a konyhába, és elmeséltem Liam-nek, hogy mit álmodtam a múlt éjjel, egyetlen apró részletet sem hagyva ki belőle.A történet után levettem a pulcsimat, amit Liam érkezésekor vettem fel a pántosom fölé, utána pedig felhőztam a nadrágom szárát,hogy a másik sebem is látszódjon. Láttam, ahogyan elszörnyülködik aranyos arca a látottakon. Ahogyan arcára néztem, hasogatott a szívem, hogy már megint fájdalmat okoztam neki, bár nem volt szándékos, de lényegtelen.

-Mit tettek a gyönyörű testeddel, szerelmem?-kérdezte kétségbeesetten, olyan hangon, hogy majdnem elkezdtem sírni. Felállt a székjéről, és odajött mellém. Előszőr gyengéden megsimítottam a lábamat, majd óvatosan 5 puszit nyomott a sebre. Az egész testem beleborzongott. Nem a fájdalom miatt, hanem hogy ilyen közel került hozzám,és hogy ennyire törődik velem, és nem utolsó sorban:hogy tényleg,igazán szeret. Felállt, majd a kezemet is megsimogatta. Láttam a fájdalmat gyönyörű, barna szemeiben, majd lehunyta azokat, és a farkas-karmolásomra is nyomott néhány puszit. Mindenem libabőrös lett.

-Pakolj össze, kérlek, nem akarom, hogy még több fájdalmat okozzanak neked!-hangja egyszerre volt fájdalommal teli, és utasító.

Felrohantam a szobámba, és kinyitottam a szekrényemet. Igazából fogalmam sem volt, hogy mit kéne vinnem túlélő csomag gyanánt, és arról sem, hogy mennyit, így elpakoltam két kapucnis pulcsit, három pántost, két-két rövid-, és hosszú nadrágot, meg némi fehérneműt. Miután végeztem a pakolással, lesétáltam a lépcsőn. Liam, aki eddig a konyhában várt rám, odajött,és szorosan megölelt.

-Nyugodj, meg drágám, nem lesz semmi baj! ÉNem hagyom, hogy bántsanak, és azt megígérhetem, hogy nagyon meg fogják bánni, amit veled tettek!-éreztem a haragot a hangjában.

-Várj, te tudod, hogy kik tették ezt velünk?-esett le végre.Kicsit sokáig tartott...

-Figyelj, szívem, rájöttem, hogy ki is áll a dolgok háta mögött, de nem sejtettem, hogy komolyan meg is teszi. Azt hittem, hogy csak viccel, érted? Reméltem, hogy többre tart téged.-kezdte a magyarázkodást, mintha magának is félne bevallani, hogy ki is tette ezt valójában.

-Liam, kérlek, ha tudod, hogy ki volt, akkor mondd el! Előttem nem kell szégyelned,vagy ilyesmi...-próbáltam kiszedni belőle a választ.

-Hát jó...a testvérem volt...