The fallen angel

18. fejezet

Lassacskán kinyitottam a szemeimet. Nehezemre esett, de muszáj volt. Még mindig az erdőben voltam, bár arra nem emlékeztem, hogyan kerültem a földre. Visszagondoltam az előbb megtudott információkra, ami egyből visszarántott a jelenbe. Hányingerem volt.

-Végre magadhoz tértél, jól vagy?-Harry kezével gyengéden megfogta a bal vállamat, miközben ülő helyzetbe tornáztam magam.

-Levennéd rólam a kezed? Senki nem engedte meg, hogy hozzám érj.-válaszoltam neki hátborzongató nyugodtsággal.

A göndörke lehajtotta a fejét, és megbánó arckifejezést vágott. Göndörke?! Nem vagyok normális, ezek után biztosan soha többé nem fogom tegezni.

-Sajnálom. Tudnál nekem adni egy második esélyt, kérlek...-nézett rám azokkal a gyönyörű, smaragdzöld szemeivel, amik mintha könnyektől csillognának. Oké, most gondolatban felpofoztam magam, tényleg nem vagyok normális, hogy a szemeiről ábrándozom...Biztos bevertem a fejemet.

-Csak ennyi? Semmi magyarázat? Egyszerűen adjak egy második esélyt? Te nem vagy normális Harry, komolyan mondom. Az a szegény lány ki tudja mit élt át, miközben terrorizáltad. Egyáltalán ki ő?-Harry, ahogy én is, furcsállottuk a szokatlanul nyugodt hangomat. Máskor biztosan dühkitöréseim lettek volna, de hálás voltam az önkontrolomnak, hogy nem kezdtem el azonnal bőgni, amint megláttam Harryt.

-Nem tudom megmagyarázni...Nem akartam a dolgot, de olyan volt, mintha egyszerűen nem tudnék parancsolni a testemnek. Nem akartam megtenni, de a kezeim és a lábaim...Egyszerűen nem hallgattak rám...

-Harry, ki az a lány? Még mindig ott van?-rögtön a lényegre tértem, különben karácsonyig itt magyarázkodhatunk ilyen tempóban az erdőben...

-Igen, még ott van....És a neve Luna....ő... Louis húga...

-Mivan?-csak ennyit tudtam kinyögni. Ez az egész kezd egyre szörnyűbb lenni.

-Menjünk vissza.Ez nekem egyszerre túl sok információ volt, aludni akarok, úgyis már nyolc óra van. Majd holnap kitalálunk valamit.-mondtam fáradtan. Fogalmam sincs, miért adtam Harrynek még egy esélyt, és hogy miért segítek neki. Eddig akikben megbíztam, mindenki becsapott, kivéve Liamet. Liam. Szörnyen régen beszéltünk, és borzasztóan hiányzik. Hiányzik az ölelése, az illata, hogy azt suttogja a fülembe, hogy nem lesz semmi baj.

-Oké. És nagyon köszönöm.-mondta Harry, miközben őszinte tekintetét rám emelte, és felsegített. El tudom képzelni, milyen szarul érezheti magát, ezért megöleltem biztatás képpen, miután felálltunk. Komolyan, a jó szivem fog a sírba vinni...

A visszafele út csendben telt el, nem szóltunk egymáshoz, de néha éreztem Harry pillantásait rajtam. Ezúttal nem viszonoztam. Most nem.

Elérkeztünk Matt házához. Benyitottam az ajtón, majd besétáltam. Ahogy végigmentem a folyosón, hallottam Moniq és Matt kuncogásait. Majdnem elbőgtem magam, ahogy rájöttem, hogy nem maradt szinte senkim. Talán azért adtam Harrynek még egy esélyt, hogy ne maradjak egyedül. 

-Jó éjszakát!- köszönt el Harry, mikor odaértünk az ajtómhoz. Viszonoztam a kedvességét, és én is elköszöntem.

Beléptem a szobába, majd felojtottam a kislámpát. Megálltam a tükör előtt. Olyan régen néztem tükörbe, hogy szinte megijedtem saját magamtól. Meglepett a sötét, rövid hajam, amit most alig tudok eltűrni a fülem mögé. De ami még  jobban meglepett, az a hihetetlen soványságom volt. Érthető, hiszen ma sem ettem semmit...Nem is tudom, mikor ettem utoljára.

Befejeztem a tükörben nézegetést, és elballagtam a szekrényemig, hogy kivegyek egy pizsamát, és elmehessek zuhanyozni. Út közben elmentem az asztalom mellett, ahol egy tányér leves volt egy kis üzenettel. Tutira nem Matt volt, ki se lép a szobájából, túl ,,elfoglalt˝. Harry sem lehetett, egész nap velem volt. Felvettem a cetlit, és majdnem kiugrott a szívem, mikor megláttam az aláírását. Liam. Gyorsan elkezdtem elolvasni, miközben óriási mosoly nőtt az arcomra:

,,Drága angyalom, annyira hiányzol! Próbáltalak meglátogatni, de elfogtak. Ne higgy Mattnek. Sokkal nagyobb veszéllyel állunk szemben, mint mondta neked. Nem bukott angyalokkal kell harcolnunk, hanem démonokkal. Könyörgöm, vigyázz magadra! Az erőddel meg csak okosan! Küldtem neked egy kis levest, mert láttam, milyen vékonyka lettél. Alig várom, hogy újra a két tenyerembe vehessem a gyönyörű arcod. Siess az elalvással, ma éjjel tudunk találkozni. 

Mindennél jobban szeretlek.

Liam˝

Óriási mosollyal az arcommal rohantam a fürdőszobába és hihetetlenül gyorsan letusoltam. Ezután hamar be is bújtam az ágyamba, és vártam, hogy ennyi idő után végre kiönthessem Liamnek a szívemet.