The fallen angel

13. fejezet

Hát...asszem, sokkot kaptam.....gyorsan hátraléptem Harrytől, gondolatban lehordtam magam mindenféle ribinek, és elkezdtem szaladni, kifelé az erdőből. Szerencsére jó irányba, mert 10 perc futás után megláttam Matt házát, aminek életemben először nagyon örültem. Bementem-inkább bevánszorogtam-és Mattet meg is találtam az egyik fotelben a folyosón.

-Remélem, jól szórakoztál rajtam.-morogtam neki oda, miközben lerogytam az előtte lévő fotelba.

-Ami azt illeti, talán egy kicsit igen. De azt hittem, tovább fog tartani.-nevetgélt rajtam.

Majdnem megütöttem, de ekkor hirtelen megint kinyitotta a száját.

-Az a helyzet, hogy egy kicsit át kell alakítanunk. Mármint, a külsődet, hogy ne ismerjenek meg, ezért idehívattam egy fodrászt.-megint próbált velem kedves lenni, de ezt a lapot már eljátszotta. Ám hirtelen támadt egy nagyon jó ötletem.

-Oké, belemegyek, egy feltétellel: A boszorkánykönyveidet akarom.-láttam, hogy lesokkolta a kérésem, és nagyon vissza kellett magam fogni, hogy ne pukkadjak ki a nevetéstől.

-Semmi más nem jó helyette?-kezdte a nyöszörgést. Iggen, nyertem!!

-Nem, vagy a könyvek, vagy ilyen maradok.-játszottam tovább a rendíthetetlent.

-Jó, rendben, megkapod. De csak miután elkészült a hajad.-mondta ki végül.

-Rendben, megegyeztünk.-most először örültem ebben a házban.

Alighogy kimondtam, már meg is érkezett a fodrász. Louisnak hívták, és első látásra szimpatikus lett.

-Gyere szépségem, megcsinálom a hajad!-fordult felém nagyon kedvesen.

-Rendicsek.-felálltam, és beleültem egy székbe, amit ő hozott magával.

-Nos, milyenre szeretnéd?-kezdte fogdozni a hajam.

Matt felállt, és odament Louishoz.

-Olyan kell, ami megváltoztatja, hogy ne ismerjék fel.-szólt hozzá a legnagyobb komolysággal.

-Rendben, meglátom, mit tehetek. Rám bízod magad, csillagom?-kérdezte nagyon aranyosan.

-Persze.-mosolyogtam vissza rá.

Vagy egy órát kínlódott a hajammal, mire készen lett.Felálltam, és kerestem egy tükröt. Belenéztem, és nem ismertem magamra: lenyírta a hajamat, csak a mellemig ért, és befestette vöröses-barnára. Igazából nagyon tetszett. A lázadó Viki ehhez képest csak lázadó barbie volt. Elfordultam a tükörtől, és odamentem Louishoz.

-Nagyon jó lett, köszii!- mosolyogtam rá.

-Nincs mit, örülök, hogy tetszik.-mosolygott vissza.

Matt felé fordultam, és felhúztam az egyik szemöldökömet.

-A könyvek?-kérdeztem, vigyázva, nehogy megint megfulladjak az elrejtett nevetésemtől.

-Azonnal hozom.-morgott vissza.

Kevesebb, mint öt perc múlva vissza is tért, legalább 10 könyvvel.

-Remélem, most boldog vagy.-morgott nekem egyet.

-El se tudod képzelni, mennyire.-mondtam önelégült vigyorral a képemen.

-Oké. De nem engedhetem, hogy egyedül használd a könyveket, mert még kicsinálod magad. Már ki is találtam, hogy ki fog rád vigyázni.-mondta közömbösen, miközben én majdnem szívrohamot kaptam.

-És mégis ki az?-kérdeztem, enyhén kiszáradt torokkal.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire kinyögte a választ.

-Úgy döntöttem, Harry tökéletes lenne erre a célra. Mivel itt nevelkedett, száz százalékig megbízom benne. Már szóltam is neki, a szobádban vár.

Oké, itt lesokkolódtam. Közben szótlanul elvettem a könyveket, amik alatt majdnem összeestem, és elindultam a szobám felé. Azon gondolkodtam, hogy mennyire lesz kínos az eggyütlét az erdőben történt incidens óta. Mikor a szobám ajtaja elé értem, nagy levegőt vettem, és lenyomtam a kilincset.

-Szia, segítsek?-hallottam Harry félénk hangját.

-Nem, köszi, elbírom.-mondtam rá se nézve. A könyveket letettem az éjjeliszekrényre, és pár percig csak bambán álltam a könyvek felett, hátha eszembe jut valami, hogy mit csináljak, amitől kevésbé éreznénk magunkat kínosan, de nem jutott eszembe semmi értelmes. Végül Harry felállt, és mögém állt. Most vettem csak észre, hogy milyen magas, milyen izmos, és hogy mennyi tetoválása van. Kezeit óvatosan a derekamra csúsztatta, mire én megijedtem, felugrottam, sikítottam egy kicsit, és megfordultam. És mindezt egyszerre.

-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.-mosolygott rám olyan ártatlanul, mint egy kiscica.

-Semmi gond.-mondtam, és félve felé emeltem a tekintetemet. Úgy gondoltam, muszáj lesz tiszta vizet öntenem a pohárba, még mielőtt belelovalja magát ebbe az egészbe.

-Figyelj, Harry. Szerintem nagyon aranyos vagy, és nagyon szeretném, ha lenne egy ilyen igaz, jó barátom, mint te vagy. De sajnos a szívemet nem adhatom neked, mert már másnak ígértem, sajnálom. Remélem, nem haragszol rám, és hogy barátok maradhatunk.-próbáltam minél inkább úgy beadagolni neki, hogy ne legyen annyira szörnyű, és csak reménykedhettem, hogy összejött. De Harry kezei ökölbe szorultak, állkapcsa megfeszült, és már kezdtem félni, hogy agyonverm vagy mit tudom én, mire megszólalt.

-Nem tudnák rád haragudni. De azt megmondanád, hogy hol van az  valaki, akinek odaadtad a szívedet, miközben te itt szenvedsz, mert elraboltak, és olyanokra kényszerítenek, amit te nem akarsz??!!-ezt már ordibálta. Nagyon oda akartam neki vágni, hogy azt én is nagyon szeretném tudni, mert már hetek óta itt vagyok, és csak egyszer jelentkezett, mire észrevettem, hogy Harry kezei nincsenek ökölben, az állkapcsa se feszül már, és szemei megbánásról, és szégyenérzettől sugároznak.

-Könyörgök, ne haragudj rám.-mondta halkan, majd félve rám emelte tekintetét, így megláthattam smaragdzöld szemeit, melyek most az óvatosságtól csillogtak. Hirtelen egy porcelán babának éreztem magam előtte.

-Nem, Harry, semmi baj. Nem hibáztatlak semmiért, nem a te hibád. Most nagyon szeretnélek megölelni, de kérlek, most ne csókolj meg, ha lehet.-nevettem el egy kicsit a végét. Harry is nevetett egy darabig, de láttam szemeiben, hogy ő inkább megtenné.

Csak bólintott egyet, én meg közelebb léptem hozzá, és megöleltem. Fejemet a mellkasába fúrtam, míg ő lassan átkarolta a hátamat, és védelmezőn két kezével befedte az egész hátamat, akár egy pajzs.