The fallen angel

4. fejezet

Hátranéztem, de nem volt ott senki.Körülnéztem, de még mindig nem taléltam senkit...A hang olyan volt, mintha a fejemben szólalt volna meg, de egészen biztos voltam benne, hogy Liam hangja volt az. Kicsit megijedtem. Ugy döntöttem, sétálok egy kicsit, hogy lenyugodjak.Ahogy mentem az uton, elgondolkodtam.Furán éreztem magamat, és már egyáltalán nem volt kedvem elmenni bulizni. Még vagy fél órát sétáltam a városban, majd ugy döntöttem, haza megyek.Odaértem a házunkhoz, és bemásztam az ablakomon, a szobámba. Észrevettem, hogy mind két szemem könnyes. Az egész séta alatt sirtam, mint valami kis hisztis liba, peig csak féltem az ujabb változástól.Lefeküdtem az ágyamra, megkerestem az ipodomat, és bekapcsoltam rajta bruno mars-tól a talking to the moon-t. Meghallgattam egyszer. És még egyszer. Megint elkapott a sirás, de nem akartam visszatartani, most nem. Hagytam, hogy minden fájdalom kimenjen belölem.

-Hé, jól vagy csillagom?-nyitott be a szobámba Liam. Máskor tuti leordibáltam volna, hogy miért jön be a szobámba, vagy hogy senki se engedte meg, hogy csillagomnak hivjon. De ez egy gyengébb pillanatom volt. Felültem az ágyamba, és letöröltem a könnyeimet.

-Hé, nincs semmi baj! Egy ilyen szép lány nem érdemli meg, hogy sirjon, na!-ölelt át, miközben térdeimet magamhoz szoritottam, mert megint elkapott a sirás.

-Szép lány? Mióta anyám elvált, ugy öltözöm, mint egy kurva, próbálom neki megmutatni, hogy nem törödik velem, és ezért magamat okolom! Állandóan lázadozok, volt, hogy nem is ettem, ki sem jöttem a szobámból, és olyan voltam, mint egy szellem! Söt, még kárt is tettem magamban, de neki fontosabb volt egy szemétláda, és a vadidegen gyereke, mint én!-fakadt ki belölem. Liam elengedett, és megnézte a jobb kezemet. A tenyeremet felfelé forditotta, igy látni lehetett a hegeket, amik a sebemböl maradtak, amiket magamnak csináltam. Óvatosan végigsimitotta, majd megpuszilta. Majd beült mellém az ágyamba, és betakart mindkettönket.

-Ne csinálj ilyet a gyönyörü kezeddel, nem érdemled meg!-mondta, és nekem meghasadt a szivem. Egész eddig nem törödött velem senki, és most egy vadidegenben találok vigaszt, aki annyira aranyos és kedves hozzám most, a legrosszabb pillanataimban, hogy soha életemben nem fogom tudni neki meghálálni.

-Azért jöttem, hogy vigyázzak rád! Most már minden rendben lesz, ne félj!-ölelt ismét magához, ész egy puszit nyomott az arcomra. Abban a pillanatban megváltoztam. Ö változtatott meg. Nem akartam többé lázadni, vagy kihivóan öltözködni. Csak önmagam akartam lenni, mellette. Aztán észbe kaptam.

-Azért jöttél, hogy vigyázz rám? Ki küldött?Egyáltalán, ki vagy te?-hámoztam ki magamat karjai közül.

-Hidd el, nagyon szeretném elmondani, de nem tehetem. Még nem. Nem értenéd, nevetségesnek találnád. Csak engedd, hogy vigyázzak rád, angyalom!-simitotta meg az arcomat. Nem érteném? Nevetségesnek tartanám? Hiszen eddig ö az egyetlen ember, aki törödik velem Monicán kivül. Nem nevetném ki.

-Kérlek, meg fogom érteni! Soha nem nevetnélek ki, te vagy az egyetlen ember, aki törödik velem!-könörögtem neki, miközben belenéztem gyönyörü, barna szemeibe. Állta a pillantásom, de nem sokáig.

-Oké. Megpróbálom elmagyarázni. Ezért tuti, hogy kicsinálnak!-huzta csibészes mosolyra a száját. Ijedten néztem rá.

-Nyugi angyalom, érted bármit megtennék!-Simitotta meg az arcomat.-Hiszel a mennyországban?-kérdezte.

-Lehet, hogy nem látszik,de református vagyok.-mosolyodtam el, önkétlenül.

-Oké. Mit ir a biblia az angyalokról?-kérdezte, de most már komoly arcot vágott. Még ,mindig éreztem a kedvességét,ahogyan gyengéden tartott, de az arckifejezése komoly lett.

-Hát nem sokat...Vannak különféle angyalok, meg ilyesmi...-próbáltam gondolkodni, de a sok sirástól fájt a fejem.

-És mit ir a biblia a bukott angyalokról?-kérdése hallatán akaratlanul is megijedtem.Kinyitottam a számat, de nem birtam megszólalni.Más helyzetben kinevettem volna, de ez most, nem tudom miért, komoly volt.

-Viktoria, ha azt mondanám, hogy bukott angyal vagyok, elhinnéd?-nézett rám.

-Azt nem. Te tul jó vagy hozzá. De azt el tudnám hinni, hogy igazi angyal vagy.-mosolyogtam felé.Ezt a mondatomat halálosan komolyan gondoltam.

-Bukott angyal vagyok.-szólalt meg ismét, és lehajtotta a fejét.Ezuttal én öleltem meg.Csak ültünk ott, a sötétben, csendben.Majd eszembe jutott egy kérdés.

-Tudsz beszélni az emberek gondolataiban?-kérdeztem, mire rám mosolygott.

-Én szóltam hozzád a gondolataidban, hogy vigyázz magadra. Nagyon féltelek.-mondta, majd elmosolyodott és elpirult.Szörnyen aranyos volt. Mostanra mindent megértettem. Ö szólt hozzám a gondolataimban, és az idözidese is össze függött valamivel. Pont ma van egy éve, hogy a nagyi meghalt.És ök is pont ma jöttek a városba.

-Kérdezhetek valamit? Ne vedd tolakodásnak,miért vagy bukott?-ahogy a szavaim elhagyták a számat, már meg is bántam öket, és elszégyelltem magamat.

-Hiszel az elsö látásra történö szerelemben?-mosolygott rám. Nem értettem, hogy jön ez most ide, de bólintottam.

-Ember akartam lenni, és lejöttem a földre, mert azt hittem, igy emberré válhatok. De nem igy volt. Amikor vissza akartam menni, mert nem sikerült, az arkangyalok letépték a szárnyaimat. Vissza küldtek a földre, hogy sóvároghassak az emberi élet után, ami soha nem lehet az enyém.-folytatta. Ahogyan elmondta a történetét, átéreztem a fájdalmát.

-Kibe lettél szerelmes? Ki az, akiért ekkora áldozatot hoztál, és ennyit szenvedtél érte?-kérdeztem kiváncsian.

-Te vagy az, angyalom.