The fallen angel

16. fejezet

Amikor benyitottam Matt szobájába, őt és Monicat találtam az ágyában, félreérthetetlen szituációban....az én Monicamat....

Szemeim megteltek könnyekkel, és kifutottam az udvarra, majd megálltam ott egy kicsit, ahol a múltkor elájultam.

-Jól vagy?-kérdezte Hazzy aggódva keresve tekintetemet, miután sikerült utolérnie.

-Majd jól leszek, ha széttörök valamit.-válaszoltam komolysággal hangomban. Megpróbáltam eltűrni a rövid hajamat az arcomból, de az ismét belelógott a számba. Hülye rövid haj.

-Kérlek, Vic, ne csináld.....me-megijesztesz.......-dadogta kisfiúsan, majd egy kicsit elpirult. Nem nézett a szemembe, tekintete a földet pásztázta.

-Harry, muszáj levezetnem a dühömet, különben valami óriási hülyeséget fogok csinálni.-saját magamat ismegleptem a kimért hangommal.

Hosszan nézett a szemembe, de álltam a pillantását, végül aprót bólintott.

-Rendben, ha nagyon akarod. Kövess.-mondta, és már el is indult az erdő felé.

Kicsit meglepett, hogy ilyen hamar belement, miközben én még csak ma ébredtem fel...jobban mondva, csak pár órája...

Nemsokára beértem Harryt, aki mikor mellé értem, felém küldött egy aranyos mosolyt. Próbáltam viszonozni a gesztust, de csak egy idétlen művigyor lett belőle, amit ő azonnal észre is vett. Együttérzően nézett a szemembe, majd megszorította az egyik vállamat.Kezdett beállni a kínos csend, de Harry megtörte:

-Szóval...a lány, aki Mattel volt...i-ismerted?-tette fel kérdését, lopva rámpillantva

-Ha nem akarsz, nem kell róla beszélned, nem akartam tolakodó lenni.-hadarta el gyorsan, miután nem válaszoltam.

-Nem, Hazzy, semmi baj. Azt hittem eddig, hogy ő az közé a kevés ember közé tartozik, akit szeretek, és fontos nekem...de úgy látszik, ő nem így gondolta. A neve Moniq. Ő volt az egyetlen, és a legjobb barátnőm. Már nem maradt számomra túl sok fontos ember, csupán kettő: te, és Liam.

Harry arca az utolsó mondatomnál kissé rózsás árnyalatot vett fel. Most, hogy belegondolok, kissé meglepő, hogy elpirul az ilyen mondataimon. De nagyon cuki...

-Kö-köszönöm, hogy elmondtad, és hogy fontosnak tartasz.Megértem, hogy ez nehéz lehet neked.-mondta rám nézve, és meglepődtem, hogy teljesen tudta állni a pillantásaimat.

-Szeretnék mutatni neked egy helyet,-folytatta-ahová nagyon gyakran kijárok, majd rájössz magadtól, miért.

-Oké.-erőltettem magamra még egy mosolyt, ami nem sikerült túl jól, és Harry kiröhögött.

Először nagy szemekkel néztem rá, majd én is elkezdtem vele együtt nevetni. Soha életemben nem nem nevettem még ilyen felszabadultan és jóízűen. Ahogy lopva arcára pillantottam, láttam megjelenni gödröcskéit.

-Itt is vagyunk.-szólt Harry, miközben odaértünk egy kis tavacskához.-Ez az Igazság Tava, ha belenézel, megmutatja neked az igazságot, amit még nem tudsz, és veled kapcsolatos. Azért hívtalak ide, mert megemésztene a bűntudat, hogy nem mutattam meg neked. Muszáj lesz belenézned, mert....

-Harry, nem értem, kérlek mondd el érthetően, miről beszélsz!-kérleltem, közben arcát fürkésztem. Szemeiben határozottan észrevehető volt a szomorúság és a tehetetlenség.

-Majd mindent megtudsz a maga idejében. De most még utoljára meg kell tennem valamit. Kérlek, ne ítélj el, ha megtudtad az igazságot! A szívemnek nem tudok parancsolni!-ejtette ki száján a szavakat, szinte kínlódva.

-Harry, elárulhatnád már, hogy mi a jó büdös francról beszélsz, mert komolyan mondom, úgy beszélsz,hogy szerintem te se érted!-fakadtam kissé hisztérikusan

De alig tudtam kimondani, Harry elindult felém, gyengéden átkarolta a derekamat és hosszan, keményen, de nem túl durván ajkait az enyémekre tapasztotta. A meglepetéstől teljesen lefagytam. Azt hittem, ezt a dolgot már egyszer megbeszéltük! Ám a szemeim lassan lecsukódtak, és kezeimet öntudatlanul is nyaka köré kulcsoltam. Nyelve bejutásért könyörgött a számba, ezzel elmélyítve csókunkat, amit én habozás nélkül megadtam neki. A csókba belemosolygott, mire én gyengéden megharaptam alsó ajkát...

Ekkor tértem észhez. Szemeimet kinyitottam, pupilláim kitágultak, és szinte ösztönösen távolodtam el tőle, gyorsan.

-Viki, annyira sajnálom, tény...-nem tudta bocsánatkérését folytatni, mert a hisztérikus kirohanásommal belevágtam a szavába.

-Úristen, mi a jó büdös szart csináltam?! Nem vagyok normális!! Mi vagyok én, valami utolsó ribanc??!! NEE!! Basszus, hogy lehetek ekkora hülye?!

-Ne, kérlek, ne bántsd magad, ez az én hibám volt, én csókoltalak meg.-nyugtatott meg Hazzy, miközben a mellettem lévő fának támaszkodott.

-Harry, a helyzet az, hogy visszacsókoltam.-és élveztem is, az egyik legjobb csókom volt, amiért belül széttépett a csalás súlya. Mégis, ez a csók volt az egyik legjobb az életemben.

-Most már belenézhetsz a tóba.-szólt Harry halkan, alig hallhatóan.

Nem tudtam, bele e akarok nézni. Harry reakciójából itélve akár rákos is lehetek. Végül úgy döntöttem, nincs vesztenivalóm. Lassan a tó felé sétáltam, és megálltam fölé hajolva, behunyt szemekkel.

-Vic, még valami...

-Tessék?

-Mindennél jobban szeretlek...

Ekkor végigfolyt egy könnycsepp az arcomon, majd lassan kinyitottam a szememet, és belebámultam a tó mélyébe.