The fallen angel

12. fejezet

Már vagy egy órája bolyongtam az erdőben,mióta Matt otthagyott,és úgy éreztem,hogy a bennem lakozó erővel most igazán megfujtogatnám. Mindenem tiszta kosz volt,a ruhám elszakadt,és a sebeimet ismét feltépte a durva környezet. Amikor már alig álltam a lábamon,leültem egy fa tövébe.Nem bírtam tovább, a lábaim már nem bírták megtartani a súlyomat. Ahogy körbenéztem, hátha találok valakit, aki segíthetne, egy ismerős arcot fedeztem fel az erdőben,akire aztán tényleg nem számítottam. Harry volt az, aki még Matt szobájában nyitott rám.

-Jól vagy, nem esett semmi bajod?-kérdezte félénken, mikor észrevett,és odajött hozzám.

-Voltam már jobban is, köszi.-próbáltam hozzá kedves lenni, de ez a kis kiruccanás kiszívta minden energiámat, így nem igazán tudtam vele jópofizni.

-Gyere,had segítsek!- átkarolta gyengéden a derekamat,és próbált felemelni. Hihetetlen volt. Mikor a a kezén a bőr a csupasz derekammal érintkezett,rendesen beleborzongtam. Tágra nyílt szemekkel emeltem a tekintetemet aggódó arca felé, majd felém fordította a fejét. Belenézett smaragdzöld szemeivel az én mélykék szemeimbe,és teljesen elvesztem bennük. Végül ő elpirult,és elfordult. Fura érzés volt. Nem azért, mert egy jó pasi megmentett, vagy mert szépek a szemei, hanem azért, mert ezeket az érzéseket erősen éreztem ugyan,de olyan volt, mintha nem a sajátomé lenne. Megráztam a már amúgy is fájó fejemet, majd Harry felé fordultam.

-Minek vagy itt?-kicsit fenyegetőnek és bunkónak hatott a kérdésem, de szerencsére Harry nem vette sértésnek.

-Ha azt akarod kérdezni, hogy Matt küldött-e, a válaszom nem. Minden nap több órát is töltök az erdőben, ha tehetem. Mikor a folyó mellett sétáltam, akkor hallottam meg a nyöszörgésedet.-intézte felém válaszát kedvesebben is, mint megérdemeltem volna.

-Hát...mégegyszer köszönöm. De most hová megyünk?- próbáltam lépést tartani a kis göndörrel, miközben elindultunk...nos, nem is tudom....valahová.

-Jaj, nem tesz semmit.Lassítsak, vagy bírod a tempót?-kiáltott hátra a válla felett.

-Igen, lécci. Úgy érzem, hogy minden belsőszervem folyékony lett, és nem éppen a legkellemesebb érzés. De még nem válaszoltál a kérdésemre.-először sikerült megnevettetnem, de a mondókám második felére már megfeszült az állkapcsa,és megkomolyodott a tekintete.

-Muszáj, hogy visszamenj Matthez. Ha nem teszed,megkeres,és ki tudja, mit csinál veled. Tudom, milyen kegyetlen tud lenni másokkal, ha valami nem úgy történik, ahogyan ő éppen kitalálta.-szemeivel a cipőjét fürkészte, és kezei ökölbe szorultak.

-Akkor, most visszaviszel hozzá?-tettem fel a kérdést félénken.

-Nem, azt nem tehetem. Ő azt akarta, hogy te találj ki az erdőből. Még elkísérlek, ameddig csak lehet, de nem kísérhetlek egészen Matt házáig, mert akkor mindkettőnket meg fog büntetni. Ha elértünk az erdő széléhez, majd útbaigazítlak, te meg majd Matt előtt eljátszod,mintha egyedül találtál volna ki innen.-válasza végén felém emelte a tekintetét, amiben haragot és aggódást véltem felfedezni.

-Te neki dolgozol?- próbáltam egy kicsit többet megtudni a megmentőmről.

-Nem. Igazából még kisiskolás koromban rabolt el a szüleimtől. Észrevette az eredményeimet és az ötleteimet az iskolában, és úgy gondolta, hogy tökéletes leszek neki arra, hogy segítsek megvalósítani a terveit a varázsvilággal kapcsolatban. A legszomorúbb az egészben az, hogy eleinte még hittem abban, hogy jót teszek, sőt, még fel is néztem rá. De a mai napig hiányzik a családom. Hiányzik az anyukám, apám, és a nővérem is, aki mostanra biztosan az egyik legszebb lány a világon, és biztos már sok fiúnak összetörte a szívét. De most ott kéne lennem, mellette, hogyha majd az ő szívét merészeli összetörni valaki, akkor megvígasztaljam őt,és szétrúgjam a seggét az idióta pasijának.- szinte éreztem a fájdalmat és a csalódást a hangjában. A legrosszabb pedig az volt, hogy Harry saját magában csalódott. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy megölelem, hogy megnyugodjon és érezze, hogy nincsen egyedül. De ő még nem fejezte be a meséjét, ezért még úgy döntöttem, hogy kedvesen figyelek rá, és ha befejezte, majd akkor fogom megölelni, szigorúan barátilag és vigasztalás céljából.

Befejezte a történetét, majd az utolsó mondat után ismét belenézhettem azokba a szép zöld szemekbe. Eljött az idő. Közelebb léptem hozzá-eddig szigorúan betartottuk az egy méter távolságot-, és egyszerűen megöleltem. Mire ki akartam volna mondani, hogy nincs semmi baj, meg hogy én mellette vagyok, mert tudom, milyen szar érzés lehet, hirtelen egyre erősebben szorított magához, mintha sohase akarna elengedni. Keze fel-le járkált gyengéden a hátamon. Mikor ránéztem, láttam, hogy szemeit, melyek boldogságtól ragyogtak, és láttam ajkait, amik megduzzadtak a vágytól. Még levegőt is elfelejtettem venni a meglepetéstől. De ez még semmi sem volt az igazi meglepődéshez. Vágytól megduzzadt ajkait az enyémnek préselte, szorosan, mintha minimum meghalni készülnék, és ha ez lehetséges, akkor mégjobban szorított magához.Ajkai szinte felhorzsolták az enyémeket. És a legrosszabb az volt, hogy egy nagyon rövid időre is, de visszacsókoltam...és élveztem.