The fallen angel

10. fejezet

Egy kb. 20 év körüli srác lépett be az ajtón, orvosi köpenyben. Hosszabb, göndör haja volt, és szép zöld szeme. Rám nézett, majd elfordította időközben elvörösödött fejét, és ránézett arra a disznóra.

-Uram, elnézést a zavarásért, de az érzékelő-gépeink jeleztek, hogy egy boszorkány bejutott az épületbe. Ilyen fontos információt nem akartam elhallgatni ön előtt.-EZ most komoly??!! Boszorkányok?? Hol vagyunk, a Hófehérkében??!! Komolyan mondom, itt egyik se normális... -.-

-Rendben, Harry, köszönöm, hogy szóltál.-próbálta lerázni Matt a kis göndörkét.

-Uram, nem gondolja, hogy a lányt is meg kéne vizsgálni??- pszichopatán kérdett vissza. Mi a rosseb, AIDS-es vagyok??!!....

-Harry, kérlek távozz-szólt rá.

Harry kilépett az ajtón, én meg már előre elterveztem a halálomat. Inkább kivizsgálhatott volna, addig se legalább ez a disznó nézeget alsóneműben. Hirtelen megfogott, és a hasamra fektetett, belenyomva az ágyba tiszta erővel. Azt hittem, kitörik a nyakam. Elsöpörte a hajamat a hátamról, pont onnan, ahol az anyajegyem volt, egy nagy csillag. Mikor meglátta,szemei elkerekedtek, és leugrott rólam. Hála az égnek....

-Te egy boszorkány vagy!! Egy öröklétű boszorkány!! Miért nem szóltál eddig??!!-ordibált velem ez az idegbeteg...

-Egy mi vagyok?? Komolyan mondom, itt senki se normális!! És most mondjam, hogy abraka-dabra, aztán minden rózsaszín lesz, vagy mi??-ordibáltam vissza neki...hát nehogy csak ő kiabálhasson!

-Szóval, nem tudsz a képességedről..-állapította meg, majd szemei elkerekedtek, és elvigyorodott. Utálom a vigyorát. Nem jelent semmi jót.

-Van egy ötletem,mit szólsz?-ezt most kb. úgy jelentette be, mintha öri-barik lennénk....szánalmas. Szemforgatások közepette felé emeltem a tekintetemet.

-Mivel te nem tudsz a képességedről, én kitaníttatlak, átállsz egy röpke időre hozzám, majd elengedlek, megegyeztünk??-úgy vigyorgott rám, mintha hat éves lettem volna, és arra akarna rávenni, hogy egyem meg a spenótot...

-Mit jelent az, hogy átállok hozzád?-kérdeztem, mert valószínűleg ez az egyetlen esélyem ahhoz, hogy kijussak. Muszáj megpróbálnom.

-Tudod, kedvesem,-kezdte, miközben visszaült az ágyra-én nem vagyok teljesen bukott angyal. Csak félig, ugyanis az édesanyám egy ember volt, akibe apánk beleszeretett. Én egy nephilim vagyok, félik bukott, félig ember. Nem vagyok egyedül, több ezren vagyunk az egész világon. Mi is halhatatlanok vagyunk, de sajnos idelent ilyen téren a hatalom a bukott angyaloké. Szervezek egy hadsereget, amivel el fogom pusztítani az összes bukott angyalt, és mi vesszük át a hatalmat. Mivel te egy öröklétű boszorkány vagy,vagyis halhatatlan, segíteni fogsz, különben megöllek az egyetlen dologgal, amivel végezhetek veled: máglyán foglak elégeni.-minden szava tüzesgolyóként égett a mellkasomban. Boszorkány vagyok...ráadásul egy öröklétű...miért nem szólt nekem erről senki??!! És a legjobb: arra kér, hogy Liam ellen harcoljak??

-Nem fogok Liam ellen harcolni, ezt vésd bele jól az agyadba!-mondtam neki. Hangom határozottságról és komolyságról árulkodott.

-Jajj, cica-micám, sok mindent szeretnék én is, de nekem se jön minden össze!-mondta mézes-mázos hangon, majd felkapta a ruháit, és kisétált az ajtón. Az ajtót becsapta, és bezárt engem ebbe a szobába. Hiába kiabálta és dörömböltem az ajtón, nem tudtam kiszabadulni. Könnyeim végig csordogáltak az arcomon, szabályosan ordítottam, akár egy 2 éves kisgyerek. Mindent rám zúdítottak, és most itt vagyok vele, egyedül. A sok sírástól megfájdult a fejem, majd mikor már egy csepp könny sem jött ki belőlem, elnyomott az álom.

Álmomban meglátogatott Liam. Olyan boldog voltam, hogy láthatom őt, hogy azonnal a karjaiba vetettem magamat, és sírni kezdtem. Megint. Mindent elpanaszoltam neki az ölében ülve, amit szépen végighallgatott, majd mikor befejeztem, szorosan magához ölelt.

-Mindent megoldunk, angyalom. Csak az a lényeg, hogy én mindennél jobban szeretlek.

-De Liam, én nagyon félek! Nem akarok ellened harcolni!-bújtam hozzá kétségbeesetten.

-Valószínűleg muszáj lesz, de nem akarlak semmire sem kényszeríteni. Van egy tervem. Viselkedj Mattel úgy, mintha meggondoltad volna magadat, és menj bele abba, hogy kifejlesszétek az erődet. Akkor be fog majd engedni a könyvtárába is, ahol boszorkány varázskönyvek is vannak. Tudj meg azokból mindent, amit csak lehetséges! Ha tudlak, angyalom, minden álmodban meglátogatlak, de sajnos nem maradhatok sokáig. Most sem. Ne siesd el a dolgot nehogy rájöjjön. És a legfontosabb: Vigyázz magadra! Nagyon szeretlek!-mondta nekem tiszta szívből, miközben a könnyeimet törölgette. Nem tudtam, mit mondhatnék neki, és mivel ismét hoztam a formámat, a legbénább választ suttogtam neki.

-Oké.

-Mennem kell, angyalom.-mondta. Felállt, erősen magához húzott, és megcsókolt. Olyan durván, hogy szinte felsértette a számat, de nem bátntam. Alig kaptam levegőt, és ismét folytak a könnyek az arcomon. Végül elment.

-