Ígéretek tengere (KuroKen)

-19-

A szobában szinte megfagyott a levegő. A két fiú egymásra nézett, és tudták mind a ketten, hogy ugyanarra gondolnak. Kenma új évfolyamtársa, aki tegnap úgy ráakaszkodott Kuroora, razúrral táplálja az egész tanári kart. Csak egy dolgot nem tudtak: Mit akar ezzel elérni? Hogyan készített a razúrból olyan hatású pirulákat?

-Srácok. Jól vagytok?- Szólalt meg Kiritsu, megtörve a csendet. Már egy ideje nem volt a hangjának olyan (Kuroo szerint) földöntúli hangja, ha nem számítjuk az abnormálisan szürkés - fehér bőrét, és a fülét, akár embernek is elmehetett volna.

-Kiritsu-san, mit tudsz még Uraráról? Ő mégis micsoda? Az életéről tudsz valamit? Bármi információ hasznos lehet! - Fordult a lényhez Kenma. Kuroo eközben megfogta Kenma kezét, és a takarót bámulta. Kenma nem tudta, hogy miért nézett ki olyan rémültnek. Nem is volt sok ideje ezen töprengeni, mert Kiritsu már el is kezdte a történetét.

-Mielőtt bármit is mondok, először bemutatom magam tisztességesen. Nem kell udvariaskodni, csak pár évezreddel vagyok idősebb nálatok, még egész fiatalnak számítok! A szülinapom november elseje, egyszóval skorpió vagyok, nem tudom az releváns - e, az emberek szeretik az ilyesmit. Mindegy is, a skorpiót nem lehet megenni, így nem nagyon kedvelem a csillagjegyem...Lehetett volna dínó. A dinók menők voltak. Bár a mai technológia hasonlóan írja le őket, mint amilyenek voltak, még így sem pontos...ja igen igen, én mi vagyok! Én én vagyok, az igazságosság palotájának felső udvarából, 13-as szék, Kiritsu! Az én területem az ígéretek tengerének keleti partja. A déli partnál olyan sok fesztivál van...el kell jönnötök!

-Khm.

-Bocsi bocsi! Szóval Urara az igazságosság palotájának régi vezetője volt, egészen két évvel ezelőttig, pont lemaradtatok róla! Nyom nélkül eltűnt az emberek világában. Híres fegyvere volt az a cinóber-ezüst kasza, és ahhoz képest hogy félig ember- félig akamono, kivételes tehetség volt a razúrmanipulálásban. A négyévente megtartott tusáról ki kellett tiltani, mert mindig ő nyert! Az árnyékokat is tömegesen irtotta, úgy mászott fel a ranglétrán...Ó. a TANÁCSKOZÁS! Megfeledkeztem róla! A tanácskozás!  Bocsi srácok mennem kell- Futott az ablak felé- Adiós! ..vagy valami olyasmi. Minek nektek ennyi nyelv...-Azzal eltűnt az üvegben.

Kuroo és Kenma nem tudta mihez kezdjen. Hosszas gondolkodás után Kuroo törte meg a kínos csendet.

-Meg kell keresnem apám. Pakolj össze, hazaviszünk.

-Megyek veled. Tudom, merre lehet.

Kuroo még akkor is fogta Kenma kezét, amikor kiosontak a szobájából. Kenma nem értette miért csinálta ezt. Amikor már kiléptek volna a szertárból, Kuroo hirtelen megtorpant.

-Kenma. Az apám tegnap a szüleiddel ment fel a harmadik emeletre.

Kenma is megállt, megszorította Kuroo kezét, majd hatalmas sebességgel rohant ki az ajtón, át az aulán (fellökve 1-2 takarítót), fel a lépcsőkön, Kuroot végig magával húzva. A harmadik emelet elé érve vérfagyasztó sikítás ütötte meg a fülüket. Mindkettejük gerincén bizsergés futott végig, a hátukon felállt a szőr.

Óvatosan elindultak a sötét folyosón a hang irányába. Meglepő módon, nagyon üres volt. Egyedül a falon található, hatalmas, egymás elé helyezett tükröket, és az őket eltakaró függönyöket lehetett látni. Az egyik szoba ajtaja a folyosó végén kicsit nyitva volt hagyva, onnan szűrődött ki némi fény.

A két fiú egy hang nélkül osont az ajtó mögé. Amikor benéztek, mind a kettejük lélegzete elállt. Odabent Kuroo apja, és Kenma anyja ültek egy-egy széken, egymásnak háttal, megkötözve.