Miért élnénk, ha nem egy álomért? | ff. Mehringer Marci.

Randi?

Épp a húgommal vagyok a könyvtárban, mivel általában ez a közös programunk. Imádjuk a könyveket, imádunk olvasni. Véleményem szerint, egy könyv jobban lefoglal, mint bármi más.
— Hallod Regi. - szólított fel Lara.
— Mondjad hugi.
— Amúgy, te miért is jöttél haza? Ezzel nem arra szeretnék utalni, hogy nem akarom hogy itthon legyél. Ne érts félre. Bocs, hogy ezt így megkérdezem,mert tudtommal neked nem az a munkád, hogy támogasd a versenyzőket? Illetve ott van Marci. Ugye nem...? - kérdezősködött hugicám.
— Nyugodtan megkérdezhetsz bármit. Igazából ezen a héten csak pénteken leszek hasznukra a versenyzőknek, hogy leellenőrizzem mindenkinek a produkcióját. Most épp mindenki a duettre készül, illetve a második produkciójára. Nincs szükségük rám jelen pillanatban. - vontam vállat, majd levettem egy könyvet a könyvtár egyik polcáról.
— Értem. És mivan Marcival? Nem gondolod, hogy hiányzol neki? - kérdezte Lara aggódva.
— Nyugi. Nem szakítottunk. Minden nap telefonálunk és beszélünk egymással, csak ugye a sok próbájától kevés ideje van. Én pedig úgy gondoltam haza jövök hozzád, mert régen láttalak és hiányoztál! - mosolyogtam rá Larára, aki ezt meghallván oda jött hozzám és megölelt.
— Lehet, hogy ezen megfogsz lepődni, de te is nagyon hiányoztál! - mosolygott rám Lara. Tényleg meglepődtem. Sőt, nagyon is. Mióta az x-ben ,,dolgozok" eléggé javult a kapcsolatom Larával és úgy érzem erősebb is lett. Eddig egy flegma picsa volt velem és konkrétan utált. Ezek szerint lehet, hogy a távolság összehozott bennünket.
— Azta! Ezen tényleg meglepődtem! - nevettem fel, majd leültem a könyvtárban lévő asztalhoz a könyvemmel. Lara úgyszint fogott egy könyvet és leült velem szembe. A könyvtárba eléggé sokáig elidőztünk. Olvasásunkat a könyvtáros néni zavarta meg, jelezve arra, hogy pár percen belül bezár a könyvtár. Lara és én kikölcsönöztük kiválasztott könyveinket, majd haza mentünk.
— Lara! - kiáltottam a nappaliból a lánynak.
— Mivan? - kiáltotta vissza az emeletről.
— Most írt anya, hogy ma egyenest a próbáról elmegy a színházba Alexxel! Majd késő este ér csak haza! - kiáltottam Larának, aki azonban leszaladt hozzám.
— Ez tudod mit jelentttt?? - nézett rám pimasz mosoly kíséretében.
— Alex és Anya randiznak. - néztem Larára, aki boldogan bólogatott. Ugrálni kezdtünk a boldogságtól, mint két 5 éves gyerek. Mióta apukánk lelépett maga mögött hagyva engem, Larát és anyát. Anya nagyon nehezen talált egy magához illő férfit. Alexet pedig már régóta ismeri és elég jól kijönnek, illetve nekünk is nagyon szimpi. Remélem anya boldog lesz vele, ha tényleg igaz, hogy randiznak.
— Na éésss, mit csinálunk addig? - kérdezte Lara mosolyogva.
— Hmmm. - gondolkoztam el. — Mi lenne, ha meglepnénk anyát valami finomsággal? - kérdeztem a lányt.
— Jó ötlet! Akkor megyek is és felhúzom a cipőm és a kabim! 1 perc! - rohant Lara az említett dolgokért.
— Várj! - szóltam rá. — Te mégis mitcsinálsz? - néztem rá kérdően.
— Megyek felhúzom a cipőm és a kabátom, hogy menjünk a boltba venni anyának valmait?! - válaszolt kérdően.
— Ahhh te butus! Nem úgy gondoltam. Sütnünk kéne neki valamit! - csaptam a fejemre, majd felnevettem.
— Óóóh! Vagy úúgy! - nevetett fel Lara is. — Na de mit süssünk neki?
— Hmmm. Muffin? - mosolyodtam el.
— Nekem megfelel! - állt mellém boldogan a lány, majd előkészítette a hozzávalókat. Sürögtünk -forogtunk a konyhában, mint két kis konyhatündér, miközben kedvenc dalaink egymást váltva kísérték sütésünket. Vidáman táncikolva vettem ki a sütőből az elkészült muffinokat, majd kiraktam egy tányérra.
— Ahwww de jó illata van! - szagolgatta a muffinokat Lara.
— Naaa, ne szagolgasd annyira, mert kiszippantod még az ízét is! - csaptam az orrára nevetve, amin kedves hugicám is felnevetett. Jókedvünket telefonom pityegése zavarta meg. Marci üzent.

marcimehringer: Szia picim! Képzeld, Lábas Vikit kaptam duett partnerként! Eszméletlen boldog vagyok! Már próbáltunk is! Lenyűgöző lesz a produkciónk! Majd meglátod! Veled mi újság? Milyen volt a napod? Hiányzol!

Üzenetén akaratomon kívül is elmosolyodtam, amit Lara egyből észre is vett.
— Nos, nem hiszem, hogy sokat kell találgassak. Marci az? - nézett rám vigyorogva húgom.
— Eltaláltad! - mosolyogtam rá.
— Hívd fel! - nézett csillogó szemmel rám Lara. Fogalmam sincs mi ütött belé manapság, de tetszik az új viselkedése. Gyorsan válaszoltam Marcinak egy: Facetime? -t, aki üzenetem elolvasva már hívott is.
— Sziaaaa kicsim! - köszönt a telefonba mosolyogva a szöszi. A mosolya csábító és gyönyörű. Ma is nagyon jól nézett ki, mint mindig. Kéken csillogó szemei még a kamerán keresztül is tökéletesen látszódtak. Haja kissé kócos, ami kibaszott jól áll neki. Teljesen levesz a lábamról. Sokan azt állítják, hogy csak a kinézete miatt szerettem belé. Igazából erről annyi a véleményem, hogy a külső megfog, de a belső megtart. Marcinál tisztább lelkű fiút nehéz találni. Szíve aranyból van és kedvessége határtalan. Úgy bánik velem, mit egy hercegnővel. Vajon meg is érdemlem?.. kattogott agyam.
— Sziaaa manó! - köszöntem vissza Mr. Mehringernek.
— Na mizujs? Minden oké? - kérdezte mosolyogva szöszkém.
— Minden oké! Nemrég sütöttünk muffint Larával! Veled minden rendben? Milyen volt a napod? - mosolyogtam telefonom kamerájába.
— Aztaa! Ügyik vagytok! Velem is minden oké. Szokásos próbák. Reggel felkelés, reggeli, elkészülés, aztán próba. Most pedig ücsörgök a babzsákba egyedül, mivel Alee Kaminál van. Nélküled pedig annyira üres az egész lakás! Elég szarul ébredtem nélküled! Nagyon hiányzol picur és nagyoj szeretlek! - mondta mosolyogva. Eléggé meghatódtam válaszától. Ő is nagyon hiányzik nekem.
— Ahww, te is nagyon hiányzol életem és nagyon szeretlek! - mondtam mosolyogva. Lara csak pimaszul bámult rám a konyhapult mögül.
— Most úgy megcsókolnálak! - mondta romantikusan Marci.
— Én is téged! - válaszoltam hisztizve.
— Ahhh ez annyira romantikus, hogy mindjárt elszédülök! - kiáltott a konyhapult mögül Lara. Marci nevetésbe tört ki, amit én folytattam.
— Szia Laraaa! - köszöntötte húgomat Marci.
— Sziaaa Marciiiii! - köszönt vissza a telefon képernyőjébe bujva Lara. Marci ismét nevetni kezdett. Lara valahogy mindig meghozza a hangulatot. — Na de én megyek a szobámba filmet nézni pusszpá! - köszönt el Lara, majd felviharzott szobájába.
— Bírom a húgod! - mosolygott Marci.
— Néha kikészít idegileg teljesen, de máskülönben jó fej. Mostanában. - nevettem fel. — Amúgy, milyen a közös munka Vikivel? Meg van már a dal? - kérdeztem mosolyogva.
— Viki egy nagyon szimpatikus kedves hölgy. Mellesleg nagyon jól énekel. Megvan a dal, amit még nem árulok el! Majd pénteken meghallod! - titkolózott a szöszi. — Már imádom a próbákat vele, szerintem nagyon jó lesz a prod. ! - mondta boldogan. Ahh egyáltalán nem vagyok féltékeny Vikire. Miih? Én? Dehogyis! Vagy mégis. Marci eléggé boldogan beszél róla és a lány tehetségéről, amit teljes mértékben megértek. Nyilván boldog, hogy egy tehetséges énekesnővel énekelheti el a duettet.
— Örülök, hogy ilyen pozitívan állsz a dolgokhoz kicsim! Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó dalt választottatok! - mondtam egy mosolyt erőltetve arcomra.
— Amúgy, nagyon hiányzol a próbáimról is! Olyan furcsa nélküled... olyan üres minden. - mondta a fiú szomorúan.
— Nyugii! Pénteken már ott leszek és megpróbálok a legjobban csak rád fókuszálni! - nyugtattam meg barátomat, aki egy hatalmas mosolyt villantott felém. — Amúgy! Képzeld el! Anyum és a mentorod, Alex együtt mentek a színházba! - mondtam mosolyogva.
— Ez komoly?? Tuti, hogy randi!! - erősítette meg az én feltételezésemet Marci.
— Szerintem is!! Szerintem nagyon cukik lennének együtt! - mosolyogtam.
— Amúgy igen! Alex minden nap megdícséri anyukád szépségét, szóvaaaal! Több, mint valószínű, hogy együtt vannak! - mondta a barátom magabiztosan, amivel én egyetértettem. Pár percig akár 1 óráig fecsegtünk tovább mindenféléről, majd letettük . Anyumat várva pihentem a kanapén, mint egy 50-es éveiben járó hölgy. Tv-zésem az ajtónyikorgása szakította félbe...