Véletlen

17. Béke

"Among the days that feel the same
I feel happiest when I meet you.
Among the different everyday lives
You're the most special person to me."

* * *

És ez a tíz perc most mindent meg fog változtatni...

Chae felnézett, egyenesen az igazgató szemeibe. A férfi mosolyogva intett neki.

- Üdvözlöm, Miss Kim. Foglaljon helyet! - mutatott az egyik karosszékre az íróasztalával szemben. - Már vártam, hogy visszajöjjön. Hogyan döntött végül?

Chae röviden meghajolt, majd leült, és az asztalra fektette mindkét alkarját. Ujjait összekulcsolta, és megköszörülte a torkát. - Rengeteget gondolkodtam, és roppant nehezemre esett végül meghozni a döntést. Nem volt egyszerű, szeretném, ha tudná, hogy egész héten ezen járt az agyam, mert nem szerettem volna elkapkodni, és esetlegesen olyan döntést hozni, amit később megbánnék.

Az igazgató figyelmesen hallgatta, és bár Chae sejtette, hogy a férfi már tudja, mit akar mondani, mégsem hagyta félbe a mondandóját.

- Hosszas dilemmázás után végül arra jutottam, hogy fájó szívvel bár, de vissza kell utasítanom az ajánlatot. - Egyenesen a férfi szemeibe nézve mondta ki a mondatot, majd csendben tartotta a szemkontaktust. Nem fog meghunyászkodni a döntése miatt, legyen bármi is a következménye.

Az igazgató lehajtotta a fejét egy pillanatra, majd hümmögve újra Chae-re nézett. Olyan sokáig tanulmányozta teljes némaságban, hogy Chae tenyere izzadni kezdett, és érezte, hogy a homloka is gyöngyözik. Az igazgató is észrevehette, mennyire ideges, mert halványan elmosolyodott.

- Ne izguljon, kisasszony - mondta biztató hangon. - Amennyiben senkinek nem mondta el, hogy ajánlatot kapott, nem történik semmi. - Elhallgatott, hátha Chae megszólalna, és várakozva nézett rá. De a lány hallgatott, így a férfi megvonta a vállát, és felsóhajtott, és összecsapta a tenyereit. - Pompás! Ez esetben minden marad a régiben, mintha mi sem történt volna. Ha úgy maradna itt, hogy bárki tud a gyakornoki felajánlásról, az rossz fényt vetne a Kiadóra, és könnyen veszíthetnénk a hitelességünkből, ami a meghallgatásokat illeti.

Chae állta a jelentőségteljes pillantást, felszegett állal ült az igazgatóval szemben, összekulcsolt ujjai továbbra is az asztalon pihentek.

- Értem, uram - biccentett, amikor az igazgató befejezte. - És köszönöm - mosolyodott el óvatosan, amit a férfi viszonzott.

- Szívesen, Miss Kim. - Összeráncolta a szemöldökét, de továbbra is mosolygott. - Igazán fájna, ha el kellene engednem egy olyan tehetséget, mint maga. Na, menjen edzésre - intett jókedvűen, mire Chae felpattant.

- Köszönöm, uram. - Meghajolt, és elhagyta az irodát.

Odakint hét ideges és kérdő szempár várta Chaeyeont. A folyosóra kiérve döbbenten hőkölt vissza, ahogy a hét fiú egyszerre lépett felé a folyosó különböző pontjairól. Éppen úgy, ahogyan akkor, amikor a táncosok közé nyert felvételt.

Az emlék megmosolyogtatta, és most már nem ijedt meg attól, hogy a fiúk hirtelen körülvették. Ők is tanultak abból az esetből, és most nem rohanták le, nem állták olyan szorosan körbe, hanem megálltak tőle pár lépésre. Jungkook kis híján megragadta a kezét, hogy minél közelebb rántsa magához, hogy érezze a lány közelségét, de még idejében megállt. Chae intő pillantása észhez térítette.

- Mit kerestél odabent? - kérdezte Namjoon és Jin egyszerre.

Chae hirtelen nem tudott mit mondani. Csak Jungkook és Taehyung tudott arról, hogy mi dolga volt neki most odabent, és nekik sem lett volna szabad elmondania. Most hazudott az igazgató szemébe azzal, hogy eltitkolta, hogy igenis beszélt az ajánlatról, méghozzá két embernek is. Nem számított, hogy ez a két ember a világon a legfontosabb volt a számára, és az sem, hogy vakon megbízott bennük.