Véletlen

24. Megtartó erők

"I've been hiding it,
I tell you something
Just to leave it buried.
Now I can't endure it anymore.
Why couldn't I say it then?
I have been hurting anyway.
Really, I won't be able to endure it."

* * *

Újabb hét telt el. Chaeyeon továbbra sem volt hajlandó rendesen enni, de így az edzéseket sem bírta. Gyengülni kezdett, és ahogy telt az idő, fogyni kezdett. Taehyung hiába beszélt neki, egyszerűen nem hallgatott rá. Az utálkozókon kívül senkit és semmit nem hallott meg. Még azokat a rajongókat sem, akik dicsérték, beszóltak a szidalmazóknak, és kiálltak mellette.

Teljesen megmérgezték az elméjét, azon keresztül pedig a fizikai egészségét is. A fogyást nem tudta elrejteni, és az intenzív éheztetésnek köszönhetően egy hónap alatt olyan sokat fogyott, hogy halványan átütött a bőrön a szegycsontja. Jungkook és a többiek is észrevették, hogy valami nincs rendben, és erőlködtek, hogy beszéljen szakemberrel, ám ő nem engedett. Taehyunggal még időben megígértette, hogy nem mond senkinek semmit, így a bátyja is kénytelen volt tartani a száját.

Chae egyik étkezést hagyta ki a másik után. Ha pedig véletlenül a fiúk mégis otthon ettek, a közös étkezés után nem sokkal rohant is a vécére, hogy kihányja a megevett kaját. Ilyenkor is volt, hogy valamelyik fiú rátalált, és az ajtón kezdett zörgetni, de annyira egyikük sem volt kitartó, hogy megvárja, míg végez, és kijön.

Egyetlen egy kivétellel. Taehyung addig ott ült az ajtó előtt a falnak dőlve, amíg a húga ki ne jött a vécéről. Egyik lábát kinyújtotta, a másikat felhúzta. Egyik könyökét hanyagul a térdén pihentette, ujjait összefűzte. Amikor Chaeyeon végre kilépett az ajtón, csak elkapta a csuklóját, hogy megállítsa.

- Segítségre van szükséged, hugi - suttogta, hogy csak ők ketten hallják. - Szakember segítségére. Ezt már nem tudjuk magunk megoldani, te meg pláne nem. - Könyörögve nézett fel rá, de Chae elfordult, és elnézett a folyosó vége felé. - Kérj segítséget!

A lány nem felelt, csak kirántotta magát a szorításból, és otthagyta a bátyját a földön. Még egy köszönömöt sem mondott, amiért a fiú nem hagyta magára a szenvedésben. Pedig mélyen belül hihetetlenül hálás volt neki mindenért. Csupán kifejezni nem volt képes. Ahogy érezni sem. Mintha meghalt volna belül, és már csak egy porhüvely lett volna, ami lélegzik.

De már nem sokáig...

Minden reggel úgy kelt fel, hogy talán ez az utolsó napja, és talán többé nem kell már szenvednie. De sajnos minden napot túlélt, minden fájdalom ellenére még mindig lélegzett, és még mindig életben volt. Úgyhogy folytatnia kellett a munkát, a tanulást, az edzést.

És az evést. A fiúk akkor is kötelezővé tették neki, ha ők maguk nem is ettek. Odaültek mellé, és szabályosan belediktálták az ételt. Amit aztán Chae rövidesen ki is adott magából, de a fiúk ennek ellenére sem adták fel. Továbbra is megetették, megitatták, és ha kihányta, elölről kezdték, amint lehiggadt a gyomra, és képes volt újra enni. 

- Nem hagyom, hogy halálra éheztesd magad, idióta - mondta neki Suga határozottan két falat között, majd a lány szájához emelte a pálcákat, jelezve, hogy itt az ideje az újabb falatnak.

- Gyerünk, Chaechae, enned kell - kérlelte Hobi, és nem tágított addig, míg Chae az egész tányér kaját meg nem ette.

- Nem fogom végignézni, ahogy tönkreteszed magad, és ezzel minket is! - Namjoon olyan ijesztő tudott lenni, hogy Chae neki képtelen lett volna nemet mondani. Így inkább megette, amit a leader elé rakott. Azt azonban még Namjoon sem tudta megakadályozni, hogy a megevett étel a vécében landoljon röviddel azután, hogy elfogyasztották.