Véletlen

15. "Maradj velem"

"You (you), you are (you are) my universe,
And I (I) just want (just want) to put you first.
And you (you), you are (you are) my universe,
And you make my world light up inside."

* * *

Chaeyeon a terasz korlátjának dőlve állt egy csésze kávéval a kezében, és az ébredező várost figyelte. Fejében egymást kergették a gondolatok, miközben a forró feketelevest kortyoglatta.

Ha valaki alig fél évvel ezelőtt azt mondja neki, hogy a BTS-szel fog együtt lakni, és a BigHit hivatásos táncosa lesz fél éven belül, körberöhögi. Ehhez képest pontosan így állt a helyzet. Ráadásul nem állt meg itt a dolog, felajánlották neki, hogy legyen a gyakornokuk, majd idol a kezeik alatt.

Felrémlett előtte a beszélgetés, amit annyi héttel ezelőtt folytattak Taehyunggal, amikor a fiú bevitte a stúdióba, hogy részt vegyen azon a bizonyos meghallgatáson.

Azt mondta a bátyjának, hogy nem lesz idol. Hogy esze ágában sincs arra az útra lépni, amin Tae halad, és ezt akkor komolyan is gondolta. Még nevetett is azon, hogy ilyesmi egyáltalán felmerülhetett Taehyungban. Most pedig, alig egy hete, éppen egy ilyen állásajánlatot toltak elé, és ő erősen gondolkozott rajta, hogy elfogadja,

Mi változott meg? Miért lett hirtelen vonzó az ajánlat? Mi lett azzal a Chaeyeonnal, aki irtózott a médiától, és nem akart a szórakoztatóipar áldozata lenni? Mi lett azzal a lánnyal, aki nevetve kötötte ki a bátyjának, hogy csak azzal a feltétellel megy el a meghallgatásra, hogy utána nem fog semmilyen hasonló ajánlatot elfogadni?

A változás anélkül ment végbe benne, hogy észre vette volna, és ez megrémisztette Chae-t. Eddig csak az számított, hogy táncolhasson, most pedig hirtelen minden más is fontossá vált. Nem csak a fellépések, a próbák és a csapat. Nem csak a zene és a mozdulatok, amikkel kiadta a benne gyülemlő feszültséget, és amelyekkel életre keltette az érzéseit. Nem. Mostanra valami megváltozott, és érdekelni kezdte az ipar, amelyet alig pár hónappal korábban még mélyen megvetett.

Ám annyira nem vágyott erre az útra, annyira nem volt fontos neki a karrier, hogy feladja érte mindenét, és eladja magát a média hiénáinak. A lelkét soha senki nem fogja rabszíjra fűzni. Ezt senkinek nem volt hajlandó engedni, és ez volt az a gondolat, ami megakasztotta. Ez az egyetlen mondat, és természetesen az önmagának tett igérete akadályozta meg abban, hogy azonnal elfogadja az ajánlatot.

A feltétel, amit akkor olyan bizonyossággal kimondott. Hogy soha nem lesz idol. Csupán ennyin múlt, hogy most nem gyakornokként köszöntötte a felkelő napot, ami lassan előbukkant a láthatáron.

Chae ismét beleivott a kávéba, és lejjebb ereszkedve az alkarjaira támaszkodott. Állát szabad tenyerébe támasztotta, lábait keresztezte egymás előtt, miközben a jobb lábára helyezte a testsúlyát, és félrebillentett fejjel nézte elgondolkodva a várost. A felkelő nap fénye aranyban fürdette az épületeket.

A színpad mindig is a világot jelentette számára, ám nem azon az áron, amit a szeme előtt a fiúk nap mint nap megadtak érte. Nem, ezen az áron nem akar fellépni. Ezen az áron nem kell neki a karrier. Vajon... Ha elutasítja a gyakornoki állást, vajon maradhat táncosként? Vagy ki fogják rúgni? Azt semmiképpen sem akarta. Szívéhez nőtt a hely, és azóta a debütfellépés óta mintha a csapatban is többen barátkoznának vele. Elfogadták, és néhányan még bocsánatot is kértek tőle, amiért olyan szemetek és számítóak voltak vele. Volt, akivel javult a kapcsolata, volt, akivel csak annyiban hagyta.

Ott volt Eun is. A lány közeli barátjává vált a hosszú hetek alatt, és vérezne a szíve, ha itt kellene hagynia, ahogy a fiúkat is. Persze, találkozhatna velük, de nem minden nap, és nem olyan sokat, mintha egy stúdióban dolgoznak.