Véletlen

32. Egy jobb világért

"Here's to the ones that keep the passion
Respect, oh, yeah
Here's to the ones that can imagine
Respect, oh, yeah"

* * *

Jungkook a backstage-ben ült egy fotelban, és a telefonját nyomkodta. Alig félórája végzett a zuhanyzással, szemébe hulló hajának vége még enyhén nyirkos volt. Csak akkor nézett fel a játékból, amikor egy haját törölközővel szárító Taehyung lehuppant mellé egy mély sóhaj kíséretében. A fiú két kezébe fogta a puha anyagot, és óvatos mozdulatokkal nyomkodta a tincseit, hogy a törölköző felszívja róluk a vizet, amennyire csak lehet.

- Csá, mi jót játszol? - hajolt be Taehyung a másik elé, és a képernyőre pillantott. Ám ekkor eltűnt a játék tiritarka képe, helyette Chae neve jelent meg, és a telefon zajongani kezdett. Taehyung visszahúzódott, és hátradőlt.

- Kapásod van - közölte a nyilvánvalót, amit Jungkook is ugyanúgy látott, mint ő. A maknae szíve hatalmasat dobbant a név láttán, és vigyorogva vette fel.

- Szia, Jagi!

- Szia! Figyu, emlékszel még arra, hogy azt mondtad, a szabadságért akarsz harcolni?

Jungkook megütközve ráncolta a homlokát. Nem értette sem azt, hogy miért hívja fel ezzel Chae, sem azt, hogy miért ennyire komoly a hangja. - Igen, de miért kérdezed?

- Hogyan tervezed csinálni? Mert van egy ötletem...

- Várj! Lassíts, Jagiya! Mi ez az egész? - Jungkooknak rossz előérzete támadt. - Történt valami?

Csend volt a vonal túlvégén. Chae nem válaszolt a kérdésre, és ez elég volt Jungkooknak. A halántékát kezdte masszírozni a hüvelyk- és középső ujjával. - Nem fogod magadtól elmondani, igaz?

- El fogok mondani mindent, ígérem. De nem telefonba. A lényeg, hogy volt egy incidens, de jól vagyok. Végül nem történt nagy baj.

- Jagi, ugye tudod, hogy ettől nem lettem nyugodtabb?

- Tudom, és bocsánat. - Chae elhalkult, hangja bűnbánóvá vált. - De ezt tényleg nem akarom telefonon megbeszélni. És most már minden rendben. Nem lett bajom.

- De lehetett volna?

- Kookie, ne csináld! Mondtam, hogy nem itt akarom megbeszélni.

- Oké, oké. Bocsi, csak aggódom érted. - Majd egészen halkan hozzátette: - És veszettül hiányzol.

- Te is hiányzol, Kookie. És legszívesebben utánatok mennék, de sajnos nem lehet, úgyhogy... Mit mondasz a szabadságharcra? - Chae hangjából eltűnt a szomorúság, az utolsó mondatnál felváltotta az izgalom. Jungkook hallotta, hogy mosolyog.

- Jagi, ez nem így megy...

- Csak igennel vagy nemmel válaszolj!

- Chae...

A lány elhallgatott. Jungkook ritkán hívta a nevén, és olyankor mindig komollyá vált a hangulat. A fiú felsóhajtott, ujjait a halántékára szorította. - Igen, komolyan gondoltam a szabadságért való küzdelmet, de nem úgy értettem, hogy szó szerint harcoljunk. Nem fogok mozgalmat indítani, vagy ilyesmi, ha erre vonatkozott a kérdésed.

Ahogy felnézett, egy kérdő szempárral találta szemben magát. Taehyung összeráncolta a szemöldökét, és olyan értetlen arcot vágott, hogy Jungkook kis híján elnevette magát. Az idősebb úgy meredt rá, mintha nem tudná eldönteni, vajon észnél van-e. Ebben őszintén szólva Jungkook maga sem volt biztos. Főleg akkor nem, amikor újra megszólalt. - De természetesen benne vagyok. A többit majd megbeszéljük, ha hazaértünk, jó?