Véletlen

31. Csillogó vízfelszín

"I want to be your oppa,
I'm so hungry for your love.
I want to be your oppa,
I'll have you, just watch."

* * *

Egy hónappal később...

Chae az óceánparton állt, és a halkan robajló hullámokat figyelte. A láthatárt, azt a vékony vonalat, ahol az ég és az óceán egybeforr.

Sok gondolat kavargott az agyában, mióta egyedül lakott az óceánparton. Határozottan jót tett neki az egyedül töltött idő és a csend, ami körbevette. Volt ideje átgondolni az elmúlt időszakot, és tudta, hogy minden azért történt, hogy ő most ekként az emberként állhasson itt. Az események, a fájdalom és öröm tették azzá, aki most volt, és senkivel sem cserélt volna. Hiába fenyegették meg, hiába kapott annyi sebet és gyűlöletet, mindezzel meg tudott birkózni, mert ott voltak mellette azok, akik szerették. Megtalálta a szerelmet, volt egy csodálatos bátyja, és még öt másik ember, akik a legjobb barátai lettek. Ekkora csodával az oldalán nem létezhetett semmilyen akadály, amit le ne győzhetett volna. Habár most többezer kilométer választotta el őket tőle, mégsem érezte elveszettnek vagy magányosnak magát. Amikor nehezebbé vált a világ, csak felidézte magában Jungkook mosolyát, nevetését, bármit, ami a fiút jelentette, és a teher máris valamivel könnyebbnek bizonyult.

Jungkook...

Mélyet sóhajtott, ahogy a mellkasa összeszorult.

Nagyon hiányzott neki az egész csapat. A második családja lettek rövid idő alatt, azóta pedig csak még jobban a szívébe zárta mind a hét kis bolondot. Úgy szerette őket, mintha a testvérei lettek volna, és már el sem tudta volna képzelni nélkülük az életét.

De a legjobban mégis Jungkook hiányzott. Az ölelése, az illata, az érintése. A hangja. A nevetése. A mosolya. Minden, ami ő volt. A mozdulat, ahogy megfogja a kezét. A biztató szavak, amiket egy-egy nehezebb nap után a fülébe súgott. A megnyugtató közelsége, ahogy hozzábújik egy-egy este a kanapén, mielőtt elmennek aludni.

Nem volt nagy turné, csak egy kisebb körút Amerikában, de így is legalább két hónapig el fog tartani. Ebből ugyan már két hét eltelt, de még a nagyja hátra volt, és Chae egyre jobban hiányolta a fiúkat.

Megcsörrent a telefonja. Szórakozottan felvette, anélkül, hogy megnézte volna, ki az. Felelőtlen és elővigyázatlan döntés volt.

- Igen? - szólt bele vidáman, továbbra is a horizontot fürkészve.

- Kim Chaeyeon? - kérdezte egy férfi hang. Fiatal volt, talán egyidősek lehettek. Chae megütközött a dolgon. Nem erre a hangra számított. Ráadásul valahonnan ismerősnek tűnt.

- Ki az? - kérdezett vissza azonnal, és elfordult az óceántól. Agya lázasan dolgozott, hogy beazonosítsa a hangot, amiről Chae biztosra vette, hogy már hallotta valahol, és nem jókedvéből. A homokot bámulva indult vissza a házba, ami nem messze állt a parton. A biztonságiakat leszámítva teljesen egyedül lakott az üdülőben, mivel - Taehyungnak hála - a Kiadó beleegyezett, hogy ne küldjenek vele személyzetet. Csak néhány szomszédos lakó csöngetett át néha, hogy megkérdezzék, minden rendben van-e, vagy hozzanak-e neki valamit.

- Haló? Ki az? - ismételte a kérdést, amikor a túlvégről nem érkezett válasz. Eltelt egy másodperc, majd még egy. Aztán Chae megtorpant, és elakadt a lélegzete. Kezében megremegett a telefon, ahogy rájött, honnan volt ismerős a fiú hangja.

Ő volt az. A fanatikus, aki az sms-eket küldte, és aki egy hónappal ezelőtt megpróbálta elrabolni. Akit aztán diliházba dugtak, de valahonnan mégis lett telefonja.