Véletlen

8. Aggodalom

"This is just the beginning
But I'm gonna change you."

* * *

Vasárnap. A koncert napja. Chaeyeon olyan nyúzottan ébredt, és akkora gombóc volt a torkában, mint talán még soha. Ez volt az első fellépése a BigHit táncosaként, és iszonyatosan izgult. Főleg azért, mert attól félt, hogy mindent elront majd a színpadon, totálisan lebőg a nagyközönség és az ügynökség előtt is, ezzel szégyent hozva nem csak magára, de a fiúkra is. Taehyungra. A családjára. Mindenkire, aki számít rá. 

Mindig is stresszes típus volt, és általában émelygett fellépések előtt, mégse cserélt volna egyetlen emberrel sem, aki a közönség soraiból figyelte a színpadot. Szerette a világot jelentő deszkát, és bizonyosan elsorvadt volna, ha nem folytathatná a táncot és a fellépéseket.

Mégis... Ez most nem csak egy városi vagy tartományi verseny volt, nem egy bajnokság, ahol annyi a dolga, hogy a csapattal együtt eltáncolja a koreográfiát hibátlanul, és ezzel hozzásegítse ő is a győzelemhez a csapatot. Nem, ez most egészen más volt. Itt minden szempontból tökéletesnek kellett lennie, és ez jobban kiborította, mint minden korábbi verseny vagy fellépés.

Reggelizni sem tudott, de ezt nem kötötte a fiúk orrára. Amikor lejöttek, és a konyhapultnak támaszkodva találták, azt mondta, már evett, és tovább szürcsölgette a kávéját. Tekintete találkozott Taehyungéval, aki rosszallóan nézett rá, de nem szólalt meg. Chae a barna szemekből pontosan kiolvasta, hogy bár a többieket be tudta csapni, Tae pontosan tudja, hogy nem mondott igazat. A kávét mindig evés előtt issza, és ezt a bátyja is tudta. Chae fejben jól lehordta magát, amiért ilyen figyelmetlen volt, és elindult kifelé a konyhából. Ám az ajtóban Tae elkapta a karját, és közelebb húzta magához.

- Addig nem indulunk el, amíg nem eszel valamit - súgta a fülében, miközben elnézett a feje fölött, majd elengedte, és az asztalhoz ment. Nem fordult meg, de Chae sem nézett utána. Csak szemforgatva elhagyta a konyhát, és leült a kanapéra.

A konyhából kiszűrődő beszélgetés és nevetés néhány perc múlva csak visszacsábította a fiúkhoz, akikhez hamarosan csatlakozott Jimin is, aki szokásához híven jóval a többiek után tért csak magához. Az arca még mindig össze volt gyűrődve, és olyan puhának látszott, hogy Chae nem bírta megállni, muszáj volt a kezeivel kicsit meggyúrnia, miközben úgy csücsörített, mintha egy kisgyerekkel játszana. Jimin csak morogva tűrte, és csukott szemmel ráncolta a homlokát.

- Yeonie, hagyd békén - szólt rá Tae. - Hadd térjen magához előbb, majd utána nyúzhatod.

- Ajjj, oppa - méltatlankodott a lány, de elengedte Jimint. - Olyan ünneprontó vagy.

A reggeli közben uralkodó jókedv és a fiúk természetes viselkedésének köszönhetően kissé lazult Chae gyomrában a görcs, és Tae elégedetten nyugtázta, hogy a lány maga elé vesz némi sült húst egy kis zöldséggel, miközben a mellette ülő Hobinak magyarázott valamit mosolyogva. Hobi széles vigyorral nevetett rajta, és olyan hangosan, hogy teljesen elnyomta a lány hangját, így senki más nem hallotta a történetet, csak azon nevettek, ahogy Hobi nevet.

Tae tekintete most Jungkookra terelődött, aki a lánnyal átellenes sarokban ült, és az asztalra könyökölve evett. Szemei mosolyogva tapadtak Chae-re, aki láthatóan észre sem vette a rá irányuló figyelmet. Taehyung gyomrában kellemetlen szorítás ébredt fel, és egyre növekvő ingerültséggel nézte Jungkookot, aki pár pillanat után megérezhette, hogy nézik, mert Taehyungra pillantott. A mosoly azonnal lehervadt az arcáról, és inkább a tányérjában lévő ételre koncentrált. Taehyung elégedetten folytatta az evést, amikor látta, hogy a kellő hatást érte el.