Életem árán is |BEFEJEZETT|

Régi ismerős?|12.rész|

Aidan:
Hogy micsoda? Rákos? Miért nem mondta eddig?

- Ma elmondom neki, ha hazaértünk. - mondta a lány.

- A te döntésed, de tudnia kell róla előbb vagy utóbb.

- Most megyünk. Még sok dolgunk van. Szóval szia anya! - köszönt el a lány édesanyjától és kilépett az ajtón. - Hát te? - kérdezte mikor meglátott az ajtó mellett.

- Csak vártalak. Elkalandoztam egy álomvilágba.

- Érteem. - mondta gyanakvóan. - Menjünk haza. Gyere Livi! - mondta a kislányak és elindultunk ki a parkolóhoz.

Amint kiértünk, elfogott egy fura érzés. Mintha figyelne minket valaki, ígyhát körülnéztem. Nem volt senki, de az érzés nem múlt el.

- Szerelmem! - szóltam a lánynak.

- Hmmm? - nézett rám.

- Olyan mintha valaki figyelne minket. Mintha azt várná, hogy mikor csaphat le ránk. Jó mindegy. Indulás! - elindult az autó és mentünk is hazafele.

Mikor otthon kiszálltunk, ismét elfogott az érzés. Egyre jobban zavart. Nem tudom ki figyel, de valaki itt van. Bementünk és mindent bezártunk. Az összes ablakot és ajtót.

Az Unikornis már aludt, de mi ketten még fent voltunk és ekkor megszólalt.

- Aidan! - kezdett bele a lány. - El kell mondanom valamit.

- Igen? - pontosan tudtam, hogy mit akar mondani, de azért vártam, hogy ő mondja.

- Én én...rákos vagyok.

- Mi? - lepődtam meg, nyílván kamuból.

- Igen. Méhrákom van. Az orvosok szerint csak műtéttel lehet meggyógyítani, de ha nem sikerül akkor nem ébredek fel az altatásból soha többet.

A lány szavai épp annyira fájtak nekem, mint neki. Igaz én csak külső szemlélő vagyok, de akkor is.

- És mióta tudod? - kérdeztem meg végül azt ami a legjobban érdekelt.

- 14 éves korom óta. Ez ilyen régebbi, de nem tudtam, hogy mondjam el, és mivel forgattál ezért nem is akartalak zavarni.

- Te sose zavarsz. Figylej! Életem árán is meg fogsz gyógyulni, ezt megígérem. Bármit meg fogok tenni, hogy teljes életet élj.

- Köszönöm! - azzal egy jó hosszú csókot nyomott a számra.

Este egy szobában aludtunk, mert nem szerettük volna ha valakinek valami baja esne. Az egész éjjszakát ébren töltöttem. A mellkasomon Dorothy feküdt. A hasamon meg a kis Livi. Ők belésen aludtak, én virrasztottam.

Egyszercsak az egyik lány elkezdett mozgolódni. Nem tudtam eldönteni melyik, így hagytam. Egyszerre riadt fel mind kettő lány.

- Minden oké? - kérdeztem.

- Persze. Csak rosszat álmodtam. - mondta Dori.

- Én is. - mondta a kislány nagyon álmosan. - Aidy! Én félek.

- Nem kell félni. Itt vagyok. Aludjatok mind a ketten.

- Jó. - mondta a kislány és el is aludt.

- Te is aludj Szerelmem!

- Oké. - ő is elaludt, majd végül én is.

Másnap arra keltem, hogy a két lány bökdös. Amikor kinyitottam a szemem, ott ültek mellettem és nevettek.

-Látom, ti jól elvagytok.

- Igen. Jót aludtunk és ezért vidámak vagyunk.

- Jó nektek. Bárcsak én is a helyetekben lennék!

- De ugye nem vagy a helyünkben! - mondta gúnyosan.

- Te lány! - elnevettem magam és felületem.

- Én lemegyek reggelit készíteni. - jelentette ki a lány és megindult lefelé. A kis Livi is szeretett volna csatlakozni, de nem engettem neki, mert lehet, hogy hátráltatná.

Dorothy:
Leérkeztem éppen a lécsőn és mentem volna a konyha felé, mikor a bejárati ajtó felől valaki szólt.

- Dorothy! Dorothy! - szólalt meg egy ismerős hang. Odamentem az ajtóhoz és a kukucskálón kinéztem.

- Katharine? - kinyitottam az ajtót és láss csodát, tényleg ő volt az. - Mit keresel itt? - kérdeztem miközben megöleltem jó hosszasan.

- A szüleim kiraktak, mert eladtam az iskolámat az interneten. Jó sok papírmunkával fog járni, hogy visszaszerezzék. - elnevette magát.

- Te semmit nem változtál. Ugyan olyan gonosz vagy mint 4 évvel ezelőtt.

- Az 4 éve volt? De gyorsan telik az idő. - elengedtem és behívtam a házba.

Közben Aidan és Livi jött le a lépcsőn.

- Kate! - kezdett el szaladni a kislány.

- Livi! De nagy lettél. Amikor láttalak, még ilyen pici voltál. - mutatott a combja közepéig.

- Azóta sok idő eltelt. Mióta nem voltál itt, ők összejöttek. - mutatott rám és a fiúra.

- Tényleg? Hogy hívják ezt a helyes fiatalembert? - kérdezte Kate, Aidanra nézve.

- Aidan, Aidan Gallagher!

- Én Katharine, Katharine Jophson! - kezet fogtak. - Örülök, hogy találkoztunk.

- Én úgyszintén. Nade, mesélj magadról, mert Dorothy nem mesélt rólad semmit.

- Az én történetem unalmas, de legyen. - kezdett bele a lány. - Egy téli napon születtem 2000-ben. A szüleim nem akartak megtartani, de mivel kaptak miattam moneyt, így maradtam. 10 éves koromban megvertem egy 14 éves fiút. A szülei mérgesek voltak rám és végül ki lettem csapva. Az új iskolában jól viselkedtem többnyire. A középiskolában úgy bántak velem, mint egy darab rongyal. A főiskolámat, meg el adtam nem is olyan rég egy gazdag embernek, így most van jó sok pénzem. Emiatt a szüleim kidobtak a házból és idáig elutaztam, mert itt mindig itthon vagyok. - mondta szinte egy levegővétellel.

- Az durva. - mondta Aidan.

- Te is mesélj valamit. - kérte Kate.

- Legyen. 2003 szeptemberében születtem. A családom tök normális volt. Ezzel a hülyével - mutatott rám. - 6 éves koromban ismerekedtem meg, csak akkor még legjobb barátok voltunk. 9 éves korom óta pedig szívész vagyok. A Modern család, Nicky Ricky Dicky és Dawn, The Umbrella Academy. Ezzel a szépséges lánnyal - mutatott ismét rám. - csak pár napja vagyok együtt.

- Most bezzeg szépséges vagyok, de előbb meg lehülyéztél. - néztem rá mérgesen. - Kedves vagy. Mondtam már?

- Még nem, de köszönöm a bókot. - mondta a fiú elégedetten és mosojogva.

- Látom ti jó pár vagytok és lesztek. - ekkor hírtelen Aidan felé fordult. - De ha egyetlen egyszer is, az én vállamon fog sírni miattad akkor kitekerem a nyakad. - fenyegette meg.

- Hülyegyerek! - így szoktam hívni. - Állj le. Ezzel megrémíted és elintézed, hogy itthagyjon. Meg egyébként is, kicsik is vannak itt. - mutattam a húgomra.

- Meg persze te is kicsi vagy még. - mondta Kate vigyorogva, majd mikor látta, hogy bedurciztam odajött és megölelt. - Tudod, hogy szeretlek, te pillangóhasú.

Persze megbocsátottam neki, de azért jeleztem, hogy később még számolunk.

- Mikor lesz kész a reggeli? Éhes a pocakom. - az ilyen kijelentéseket Livitől vártam volna, de ezt Aidan mondta.

- Az éhenkórász. - megforgattam a szemem és elmentem a konyhába.

Ez a rész ennyi volt. Nem ígérem, hogy napont hozom a részeket, de hetente egy biztos, hogy lesz.
Ha valakinek van ötlete akkor azt ide, hozzászólásba írhatja.😊
Legyen szép estétek/reggeletek/napotok. (Ki mikor olvassa.)