Életem árán is |BEFEJEZETT|

Biztos jó ötlet volt ez?|9.rész|

Mostantól E/1 ben fogom írni, mert így könnyebb és nem fogok belekavarodni. Amikor a sor elejére ki van írva az egyik szereplő neve és mögötte egy : jel van akkor az azt jelenti, hogy az ő szemszögéből van.

Dorothy:
Reggel arra keltem, hogy valaki a hátamat simogatja. Kinyitottam a szememet és láttam azt a zöld szempárt. Szépen csillogott és amikor a tekintetünk találkozott... elvesztem. Mind a ketten elmosolyodtunk.

- Hozok egy kávét, mert ahogy látom, anélkül te nem fogsz tudni innen felkelni. - mondta a fiú, majd elindult a szoba ajtó felé.

- Oké, de csak feketén.

- Értettem főnökasszony.

- Ne hívj így, mert nagyon nem szeretem ezt a nevet.

- Rendben. - ekkor viszont már az ajtón kívül volt. Pár perc múlva csodák csodájára meg is jelent egy bögre fekete kávéval. - Ha megittad utána mit csináljunk. Tudtommal semmi fontos nincsen.

- Először is, köszönöm a kávét. Másodszor pedig, nem tudom. Menjünk el vásárolni. Úgyis van a környéken egy bevásárlóközpont.

- Utána el kell jönnöd a szüleimhez, mert ebédre vagyok hivatalos. Vagyis vagyunk. - javította ki magát. Én viszont szúrós tekintettel néztem rá amiért mennem kell. Nem azért voltam mérges, mert találkoznom ke Laurennel és Robbal, hanem azért, mert Aidan arcán ott volt az az elégedett mosoly, ami láttán nem kicsit ideges lettem.

Gyorsan készülődtünk és indultunk is. Az indulás zökkenőmentesen ment, de amikor megérkeztünk és drágaláttos "hősünk" kiszállt a jáműből, lányok ezrei gyűltek oda és kértek tőle aláírást. Én viszont egy intéssel elbúcsúztam tőle és indultam be mégmielőtt észre nem vettek volna.

Több boltba is bementem mire mindent amit szerettem volna megvettem. Köztük egy új napszemüveget és pár az én méretemnél nagyobb pólót.

Mire mind ezeket megvettem Aidan is előkerült és látszólag nem nagyon örült a rajongóinak, mert nem így tervezte a napot és ezért kicsit színészkednie kellett.

- Én végeztem. - szólaltam meg mire a fiú kicsit idegesen, de jelezte a jármű irányát.

Mikor kiértünk a kocsihoz, felnyitotta a csomagtartót és beraktam a szatyrot. Mind a ketten beszálltunk a kocsiba és indultunk a szülőkhöz egy laza autóút volt Los Angelesből Torontóba.

Az út hoszzú volt, de annál izgalmasabb. Viszont amire nem számítottam az az, hogy a combomra teszi a kezét. Nem tudtam mit csináljak így az tünt a leg ésszerűbbnek, hogy nem foglalkozok vele. Ezzel azt értem el, hogy kis idő múlva feljebb csúsztatta kezét, mire én az arcára néztem és láttam, hogy koncentrál az útra és nem direktből csinálja ezt. Viszont láttam az idegességet is az arcán. Tehát, hogy oldjam a feszültséget, mert valószínű volt, hogy én is az oka vagyok, a kezemet a kezére raktam.

-Miért vagy ilyen ideges? - kérdeztem, mire ő őszintén elgondolkozott, hogy mit mondjon, de végül jobbnak látta ha elmondja.

- Az a baj, hogy féltelek. Féltelek, hogy valami bajod esik a fanok miatt. Persze tudom, hogy a legtöbbjük a légynek sem ártana, de akkor is.

- E miatt ne legyél ideges. Én már voltam megalázva, kihasználva, földbetiporva, átverve és tudom mikor akarnak ártani nekem. - mondtam és láttam, hogy szavaimtól valamennyire megnyugodt.

- Mikor és hogy akarjuk elmondani nekik, hogy együtt vagyunk?

- Várjunk még egy hetet. Nekünk is még friss.

- Igazad van.

Végül az ebédből körülbelül vacsora lett, mert 16-ra értünk oda.

- Szia Dorothy! - köszönt Lauren mikor meglátott.

- Szia Dod! - köszönt Rob is. A Dod nevet pedig még ő találta ki mikor azt mondtam, hogy a kedvenc állatom a Dodómadár.

- Sziasztok! - mentem oda megölelni őket.

- Én meg senkit nem érdeklek? - kérdezte Aidan mikor mellém ért.

- Fiam! Fiam! Nem minden rólad szól. - mondta a férfi, majd beindult a házba.

- Ezt még megkapod. - súgta oda a fiú miközbe elment mellettem.

Mindenki bent volt az étkezőben és ettünk, mikor Aidan a combomra rakta kezét, ami szép lassan elindult felfele és meg sem állt szoknyámig, mivel az volt rajtam. Mikor látta rajtam, hogy nem nagyon érdekel akkor belemarkolt egyet és emiatt megforgattam a szemem, de semmi reakciót nem váltott ki belőlem.

- Mi elmegyünk új tányérokért. Ti addig maradjatok itt. - mondta a nő.

- Rendben. - mondtam, majd a fiúra néztem aki engem nézett.

- Hogy nem éreztél meg semmit előbbi cselekvésemből? - kérdezte.

- Amit a kocsiban mondtam, hogy mit tettek velem akkor azt nem mondtam, hogy emiatt jól tudom titkolni az érzéseimet.

- Belőled nagyon jó színész lenne szerintem.

- Lehetséges. Na mindegy.

Mikor ismét négyen voltunk jeleztem, hogy nem kívánok többet enni és felmentem Aidan szobájába, ahol minden úgy van ahogy hagytuk.

Aidan:
A szüleim előtt nem tudom megjátszani, hogy minden rendben van, mert egyből kiszúrják. Ez most sem volt másképp.

- Fiam! Mi a problémád? - kérdezték szinte szinkronban.

- Semmi, csak megtudtam, hogy Dorinak nem volt könnyű az elmúlt éve és évei. - vallottam be őszintén.

- Értem. Ezesetben menj fel hozzá. Hátha tudsz neki valamiben segíteni. Talán eljátszhatnád a kedvenc zenéjét. - mondta édesanyám.

Fel is mentem és meg is találtam az egyik gitáromat amival megindultam a szoba felé, de meghallottam egy szép hangot. Természetesen Dorothy volt. Megálltam hallgatni azt amit énekel, viszont rájöttem hamar, hogy nincs jól. A zene amit énekelt az a Rewrite the stars volt.

Ennyi volt ez a rész. Ha van valahol hiba a történetben, vagy van ötleted akkor írd meg hozzászólásban. ❤