Don't touch me! ~banginho/minchan

38.

-Hjah! -puff. Minho, akárcsak egy zsák krumpli, úgy dőlt el fáradtan Chan ágyán.

A négyük sokáig beszélgettek, és mire mindenki elvégezte az esti rutinját, már hajnali kettő volt.
-Azért ennyire ne kényelmesedj el nélkülem! - mosolygott szélesen Chan, sietősen lekapva a pizsipólóját, amit csak addig vett fel, amíg a fürdőben mosták a fogaikat, hogy ne vonja el Minho figyelmét. Igen. Volt már ilyen eset. Többször is.
-Akkor sietned kell mert iiiiillyen közel állok ahhoz, hogy bealudjak! - mutogatott Minho a kezeivel, a szemei már így is csukottak voltak, amikor megérzett valami nagy dolgot ránehezedni. Egyből mosolyogva átkarolta az idősebbet, és nagy nehezen, de kinyitotta a szemeit, hogy megláthassa a boldogan vigyorgó Chan arcát.- Gödröcske! - nyomta az egyik ujját az említett részre, az ausztrált ezzel csak jobban zavarbahozva.
-Mhmmm! Ne aludj még el, valamit mondani szeretnék! - mormogta halkan Chan.
-Mondjad! - szusszantott egyet a fiatalabbik.
-Ugye.. Nemsokára itt a Karácsony.
-Mhm..
-És van egy hét szabadságom, mivel a két ünnep köztre nem kell bemennünk dolgozni.. Valamit így is be kell adjak, de nem sok szokott lenni a munka, szóval technikailag szabadságnak lehet hívni.
-Igen?
-Mhm. És uhm, gondoltam visszamegyek Lixie-vel Ausztráliába az ünnepekre. - mormogta az idősebb. Minho lehunyta a szemeit, mert már nem bírta nyitva tartani őket, de még mindig hümmögött, hogy a másik tudtára adja: még mindig ébren van.- Velem.. jönnél?
-Mhmi? - nyitotta ki a szemeit Minho. Egy pillanatra nem tudta eldönteni, hogy Chan viccelődik-e, vagy nem-e, de meglátva az idősebb arckifejezését, rájött, hogy az tényleg komolyan kérdezi őt. - Szívesen mennék veled, de nemtudom, hogy elengednek-e. Ebben az évben nagyon sokat hiányoztam már. - húzta el a száját Minho
-Oh..
-Megkérdezem a főnökömet, oké? Ha pedig nem tudok menni, ne szomorkodj, majd máskor megyek veled! - mosolyodott el Minho, az egyik kezével Chan tincsei közé túrva.
-... Szeretném ha elengednének.. - mormogta Chan
-Én is, hidd el!

Chan legurult a másikról, és rendesen betakarózott, majd szembe fordult Minho-val. Az utóbbi lekapcsolta addig az ágy mellett égő lámpát.
-Na, ne duzzogj! - mosolyodott el Minho, és közelebb kúszott a másikhoz- Még csak nem is tudjuk, hogy elengednek-e! - a szavai ellenére is, Minho csak egy szusszantást kapott az idősebbtől. - Befejeznéd ezt, kérlek? Késő van, jobb lenne inkább pihennünk.
-Igaz- mondta halkan Chan, és kicsit megemelte magát, hogy adhasson Minho homlokára jóéjt puszit, majd letette a fejét, és a párjára nézett. Sötét volt ugyan, de még így is észrevette a mosolyt Minho arcán, aki miután viszonozta a gesztust, lehunyta végül a fáradt szemeit.

...

-Hogy mi!? - Minho szemei elkerekedtek, és meglepettségében kicsit durvább hangtónussal kérdezett vissza a telefonba. Gyorsan bocsánatot kért, és megismételte a kérdését egy nyugodtabb hanggal- Biztos ebben? Má-Mármint megértettem volna ha nem enged el, mert rengeteget hiányoztam már így is... Nem, dehogyis, persze nagyon örülök, csak meg vagyok lepve! Köszönöm uram! - Minho hatalmasat sóhajtva köszönt el a telefon másik végén levő főnökétől. Szavakkal nem lehetett volna leírni, hogy mennyire megkönnyebbült! Tudta, hogy kedves főnöke van, de többet hiányzott egy hónapnál is, és így is alig volt bőr a képén kivenni a szabadságát. Kicsit sem számított ilyen pozitív visszajelzésre.
-Na? Mit mondott? - szólalt meg Chan, aki még mindig kómás volt, de már kortyolgatta a reggeli kávéját, figyelve a párját, aki majd kiugrott a bőréből örömében. - A fel-le való szökdécselésedből feltételezem elengedett! - mosolyodott el gyengéden Chan
-El hát! Kicsit sem számítottam rá, de szabad vagyok az ünnepekre! - tapsolt kettőt Minho, és végre helyetfoglalt az asztalnál, ahol Chan is ücsörgött.
-Én is nagyon örülök, de sajnálom, nem tudok ilyen korán úgy pattogni mint te! - kuncogott fel Chan
-Nincs is korán, 11 óra van, hyung! - forgatta meg a szemeit az éppen konyhába lépő Felix.

Egy szál nagy pólót és alsógatyát viselt, flip-flop papuccsal, a nyakát pedig hatalmas piros foltok terítették be. Chan szimplán ferhorkantott a fiatalabb ausztrál mondatán és így szólt.
-Ti sem aludhattatok este!
-De mennyire, Jisungie még mindig alszik! - vigyorodott el Felix, ahogy az arcára egy halvány pír szökött. - Tegnap este meghívtam hogy jöjjön velünk Ausztráliába az ünnepekre és a beszélgetés valahogy elkanyarodott egy kicsit más irányba... De szerintem mindenről a Brandy tehet! - kacsintott egyet Felix
-Fujj! - fintorgott Minho
-Mindenesetre, csak egy kis vízért jöttem ki! Szerintem visszafekszem aludni, és majd később eszek Jisung-gal ha éhesek leszünk. De ha ti normál időben akartok ebédelni, nem kell felkeltenetek minket! - mondta Felix, miközben kivett egy poharat a szekrényből, és töltött bele egy kis vizet. Azt hamar lehúzta, és már sietett is vissza a szobájába Jisung-hoz, amin a másik kettő már meg sem lepődött.

Chan utána pillantott, az arcán egy kisebb büszke mosollyal. Valahol nagyon örült neki, hogy a fiatalabb "testvére" ilyen jól érzi magát a bőrében a szerelmével, de a szemében megcsillant egy halvány féltékenység. Nem akart úgy érezni, de Minho nem engedte magához úgy közel, mint ahogy Jisung és Felix voltak közel egymáshoz. Chan persze tudott várni Minho-ra, de a szíve mélyén viszketett attól, hogy meg ne érintse őt túl szexuálisan. Sose akarta kényelmetlen helyzetbe hozni Minho-t, de vágyott rá, valami mocskosul.
-Oh, le se tudnád tagadni, hogy azon szomorkodsz, hogy Felix-nek előbb sikerült lefeküdnie Jisung-gal, mint neked velem! - kuncogott fel Minho. Chan felépillantott értetlenül. - Ne is próbálj hülyének nézni! Látom rajtad!
-Mit számít az egyáltalán? Megtudom oldani magam is, ha problémám van, és nem fogom rád erőltetni magam!- vont vállat Chan, nagyot kortyolva a forró kávéjából. Az itala égette a torkát, de lenyelte azt. Addig se kellett Minho szemeibe néznie.

Az utóbb említett felállt a székéről, és Chan-hoz lépett. Nem szándékozott az ölébe ülni, de amint odament hozzá, az ausztrál egyből helyet csinált neki, így mégis ott kötött ki. Arccal szemben ült tehát Chan combjain, az ajkain egy gyengéd mosollyal, és így szólt.
-Szeretem, hogy mindig gondolsz másokra a saját gondjaid előtt, de néha lehetsz te is önző, ugye tudod? - mondta Minho halkan, miközben mélyen meredt a párja szemeibe. Az egyik kezét az idősebb arcára tette, és elkezdte cirógatni, mosolya pedig csak szélesebbre húzódott, mikor Chan lehunyta a szemeit és belebújt az érintésébe.
-Mégis hogyan lehetnék önző, ha ilyen vagy velem, hm? Nemtudom, hogy mikor nyavajogsz viccből, és mikor gondolod komolyan, hogy álljak meg!
-Nincs mitől félned! Ha abba a szituációba kerülünk, tudni fogod, hogy komolyan gondolom-e, vagy nem. - mormogta halkan Minho, átölelve Chan nyakát, és szusszantott egyet. Csendben ücsörögtek így egy darabig, de Chan lábai egy idő után elzsibbadtak, szóval Minho-nak le kellett szállnia. Viszont nem sokkal később ismét Chan ágyában kötöttek ki, és visszafeküdtek összebújni.