Minho, 22, egy táncos-koreográfus, és még sose volt komolyabb kapcsolatban, a fóbiája miatt.
Chan, 23, egy producer, és szintén nem akadt egyetlen ember sem aki megdobogtathatta volna a szívét. Őt viszont minden eddigi partnere egyetlen szóval képes...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
❤️ 8261 💬 8151 min_kitty: elnézést az inaktívkodásért, mostanában nem érzem jól magam :// ..................... loudsung: ezért viszlek ki kávézni! tíz perc és ott vagyok '-> min_kitty: hehe 👉👈 queenie: ahj neee :cc de ugye minden rendben lesz? h.hyunjin_prince: ha nem érzed jól magad, pihenned kéne, tudsz róla, cicus? '->loudsung: te nagy flört ;-; '->h.hyunjin_prince: megint mit csináltam? ;-; daddy_cb: hmm..
...
Minho hitetlenül mosolyogva rázta meg a fejét, ahogy a szekrényéhez lépett, hogy kiválassza a mai ruháit.
Hétvége volt, így nem akadt sok dolga, ám az előző héten kivett szabadsága miatt ez a hétvége felért egy örökkévalósággal, a lakása négy fala között.
És az ok, hogy miért is volt szabadságon? Mert már megint megtörtént az.
Valaki, akibe túl sok hitet fektetett, túllépte a határait.
Minho őszintén már nem is tudta mért próbálkozik. Tudta, hogy fóbia szinten fél az érintéstől, de mégis megbízott valakiben, akiben nem feltétlenül kellett volna. Hisz ez a valaki olyan helyeken is megfogdosta, ahol még fóbia nélkül se engedné hogy fogdossák.
És ez nem az első eset volt.
Szerencsére, a fóbiája, és a pánikos viselkedése mindig megmentette attól, hogy akarata ellenére, még intimebbé vállhasson a helyzet, de mindig csak egy hajszálon múlt a dolog.
Felvett egy egyszerű, nagy pulcsit, és egy melegítő gatyát, míg a megtörtént eset ismét végigfutott az agyán, egy undorral teli fintort rajzolva az arcára. Hirtelen eszébe jutottak szülei szavai is arról, hogy az emberek ki fogják használni őt, ha nem lesz elég óvatos, és nem vigyáz magára. Ritkák a kivételek, viszont az esélye, hogy pont kifogjon egyet, igen csekély. -Talán igazuk volt... - motyogta magának, lesütve a szemeit.
Ám nem tudott sokáig elidőzni a gondolataiban, ugyanis meghallott egy kopogást.
A hang fele kapva a tekintetét, odakullogott kicsit se sietősen, és kinyitotta az ajtót. -Sungie- mormogta halkan az idősebb, meglátva maga előtt legjobb, és egyben egyetlen barátját, egy halvány mosollyal az arcán. -Hyung, mondtam hogy ne haladj vele ilyen gyorsan! A férfiak zömét csak egy dolog érdekli, és ha nem tudnak a fóbiádról, akkor meg pláne veszélyben vagy! - Jisung hangja aggódó volt, és ideges, ám Minho tudta hogy csak azért ilyen, mert előre megjósolta neki hogy nem fog jó kisülni a dologból, ő pedig még azután se hallgatott rá. -Sajnálom- motyogta az idősebb lehajtva a fejét- igazad volt... -Mint mindig. - sóhajtott fel Jisung- De te rendíthetetlen vagy, nem igaz? Nah, mindegy, ne beszéljük többet erről!- mosolyodott el bíztatóan, és óvatosan megveregette a barátja vállát, figyelve az idősebb arckifejezését, hisz sose akart tenni olyasmit amivel megijeszti a másikat. Minho viszont csak édesen mosolygott rá, így megkönnyebbülve indult el.
Fóbia ide vagy oda, de Jisung érintésére, Minho mindigis nyugodtabban reagált, mint a többi emberére. Valószínüleg azért, mert amióta csak ismerte a fiatalabbat, az sose hagyta cserben őt, és mindig ott volt neki, ha valami rossz történt. Ez persze, fordítva is igaz. Nem mellesleg kisgyerek koruk óta így van ez, és a kapcsolatuk azóta csak erősebb lett. Így lehet a legjobb barátja egy kisebb kivétel Minho szemeiben.
Persze Jisung, tudva Minho félelméről, mindig igyekszik tisztes távolságot tartani, és nem hozzáérni az idősebbhez. De teljesen nem tudja, és nem is akarja visszafogni magát. Nem beszélve arról, hogy Minho se engedné hogy teljesen visszafogja magát, ugyanis bármennyire fél a dologtól, neki is szüksége van a barátja érintésére néha napján.
Így ha a fiatalabb mégis megteszi, és megérinti az idősebbet, mindezt lassan, és óvatosan, nehogy megijessze őt, amiért Minho nagyon hálás.
...
-Hyung- szólalt meg a fiatalabb, mély hangján, megbökve az idősebbet, ezzel felébresztve azt, mivel bealudt az úton -Hm?- pislogott nagyokat, nagy nehezen hozzászokva a fényhez, ami a kocsi ablakon beszökött.
A kettejük épp hogy megérkeztek az utolsó dobozokkal az új lakásukhoz. A fiatalabb vezetett, mivel a másik sokkal fáradtabb volt, és a szeplős nem akarta felkelteni őt. -Majd fent folytathatod a szundizást, de fel kéne vinnünk a cuccokat- magyarázta egy lágy mosollyal a másik, amin az idősebb csak bólintott egyet.
Miután kikecmeregtek az autóból, kivették a csomagtartóból a maradék három dobozt, és becipelték a tömbházba.
Nem mentek messzire, ugyanis az épület el van látva lifttel, és így hamar felértek a negyedik emeletre is.
A liftben velük utazott egy másik korukbeli fiatalember is, aki hallgatva a félig koreai, félig ausztrál akcentusú angol beszélgetésüket, el is felejtette hogy melyik emeleten száll ki. Szerencséjére, a kettő külföldi is az ő emeletén szállt le, így gyorsan kilépett velük ő is. -Oi- szólt utánuk, mire a két ausztrál felé fordult, a három dobozzal a kezeikben. - Ide költöztök? -Eh igen, a 226-osba- felelte az idősebbik, mire a felettébb jóképű fiatalember arcára egy kisebb mosolyt rajzolódott. -Én is ezen az emeleten lakom, csak arrafele, a 220-asban!- molyogott- Hwang Hyunjin, szolgálatotokra, új szomszédaim! - hajolt meg mélyen, amin a másik kettő felnevetett, és az idősebb elkezdte bemutatni magukat. -Én BangChan vagyok, ő pedig Felix- biccentett a fiatalabb ausztrál felé, aki elmormogott egy köszönést. -Woah, mély hang... - motyogta lepetten Hyunjin, amin Felix zavartan felnevetett. -Mindenkit meglep, de még mindig nem szoktam hozzá... -Oh ha már itt vagyok, és nincs valami sok dolgom, ne segítsek? Három doboz három emberre még mindig jobb mint kettőre- pillantott a fiatalabb karjaiban levő két, viszonylag nagy doboz felé. -Áh, hagyjad csak, megvagyunk. Nem valami nehezek- rázta meg a fejét Felix- meg amúgy is ezek az utolsók. -De azért kedves tőled- tette hozzá Chan is -Hát akkor jó berendezkedést! Még látjuk egymást- mosolygott, majd viszlátot intve nekik, elfordult a lakása irányába, a másik kettő meg az övük fele mentek, miután ők is elköszöntek.
-Olyan kihaltnak tűnt a tömbház, már azt hittem hogy tele van öregekkel vagy egyszerűen csak üres! - kuncogta Felix, belépve a lakásba, és letette a földre a dobozokat, majd fáradtan lehuppant a már oda rendezett kanapéjukra. -Azt mondtad neki nem nehezek, pedig azokban vannak benne a papírjaim- forgatta meg a szemeit Chan.
Az idősebb ausztrál producerként dolgozott, egy olyan cégnél, ami idol-okat nevel. A cég neve jype volt, hosszabb nevén Jyp entertainment.
Ezzel a munkájával pedig rengeteg dallal foglalkozott, nem is keveset ő is írt, így a dobozok tele papírral elég nehezek lehettek. -AH de legalább itt van minden- morogta halkan Felix, előkapva a telefonját- Oh tényleg hyung, megakartam valakit mutatni. Csak posztokról ismerem, de az egyik munkatársam lesz a bárban ahova megyek, és valami rendkívül jóképű!
Chan csak hitetlenül megrázta a fejét a hirtelen téma váltásra, de mindenesetre csak mosolyogva letelepedett a barátja mellé, hogy megnézze, megint ki tetszett meg a fiatalabbnak.
