Don't touch me! ~banginho/minchan

52.

Minho nem tudott beszélni. Attól kezdve, hogy megérkeztek haza, egész este csak annyit mondott, amennyit a szülei hallottak, mikor még ott voltak, többet nem. Vagy szótlanul bámult maga elé, és a teste automata módon működött (szóval néha eljárt vécére), vagy rájött ismét egy újabb sírógörcs. Chan nem tudta hogyan tudna segíteni rajta, de ott volt mellette  mikor sírt, és akkor is, mikor nem. Borzasztóan szomorúvá tette, hogy a párját így kell látnia.
-Minnie..? Minnie csináltam neked teát! - motyogta az idősebb, letéve a másik elé a forró bögrényi jóságot- Nemtudom segít-e valamit, de igyekeztem édesre csinálni, mert a szomorúságon segítenek az édes dolgok.. Eltudnád mondani, mi is a baj? - kérdezte óvatosan Chan helyet foglalva Minho mellett a kanapén. De kérdése süket fülekre lelt; az utóbbi csak folytatta a maga elé való bámulást. Lassan pislogott, alig vett levegőt. Az ember, ha nem tudta volna mi is történt pár órája, akkor azt hinné, hogy Minho csak fáradt, és bambul ki a fejéből. De nem így volt. A fiatalabb agya ugyanis fájdalmas gondolatoktól, és különböző őt bántó emlékektől zsongott. Túl hangos volt.

A hangzavarban azonban meghallotta Chan édes, aggódó hangját is. Tudta, hogy az ausztrál segíteni akar rajta, és szíve szerint megosztotta volna a problémáját, de félt, hogy ő maga se tudta volna elmagyarázni rendesen, hogy mit is érez. Felidéződtek benne a fájdalmas emlékei a múltjáról, viszont egyszerre boldog is volt. Nem értette, hogy hogyan tudja ezt a kettő teljesen különböző érzelmet egyszerre érezni. Arra pedig már tényleg nem akart találni bizonyítékot, hogy minek sír már órák óta, ha a szülei rég elmentek, és végre valahára valószínűleg megszabadult tőlük.
-Chan hyung, oda tudod adni nekem a teát? - suttogta el már-már alig hallhatóan, de mivel csak kettesben voltak, a másik jól hallotta a kérését. Chan nem kérdezett semmit. Sőt, örült, hogy Minho kommunikált vele. A mosolyát nagy nehezen elrejtve végül Minho mancsába nyomta a bögrét, az utóbbi pedig nem belegondolva, hogy a folyadék még forró, nagyot kortyolt belőle. - ÁHGMHMF BÁH BASZDKI! - sziszegte a fiatalabb köhécselve, amire Chan már tényleg nem tudta bent tartani a nevetését.
-Forró! - nevetgélt halkan Chan, kivéve a teát Minho kezei közül, és visszatette a kisasztalra. - Szerinted hideg teát hoznék neked? Butus! - fogta a mancsaiba Minho arcát, ezzel elérve, hogy szemkontaktust létesíthessenek.

Mindketten ismét elcsendesültek, de Minho agya ezúttal pont olyan csendes volt, mint a szoba körülöttük. Az egész figyelme az ő arcát simogató párjára terelődött, és bár érezte, hogy a fejét nyomó köd még mindig jelen van, az azonban elkezdett lassacskán megszűnni. Nem sokáig bírta ki mosolygás nélkül. Chan csillogó szemei, és apró mosolya, azok a gödröcskék az arcán és a tény, hogy rá mosolyog ilyen szerelmesen kezdte Minho-t felvidítani. És abban a szent pillanatban, Minho tekintete ismét elkomolyodott, de most egy kissé más okból kifolyólag..
-Bang Chan, szeretlek!- Minho vett egy mély levegőt, érezve, hogy ismét homályosodni kezd a látása. Hamar lenyugtatta magát, és csak azután folytatta, amit mondani akart, miután biztos volt benne, hogy nem sírja el magát. - Menthetetlenül szerelmes vagyok beléd. Nemtudom hányszor mondtam, vagy mondtam-e már egyáltalán, de most itt van, tessék! BÁH!! Borzasztó vagy baszdki, kihozod az érzelgős énemet! - duzzogta a fiatalabb szipogva. Megtörve a szemkontaktust, Minho nyúlt volna papírzsebkendőért— ami a kisasztalon foglalt helyet, valahol az eddigre elfeledett teásbögre mellett—, ám Chan gyorsabb volt, és magához húzta egy csókra.

A csók nem volt heves, se nem igazán lehetett nevezni csóknak. Külső szemlélődőként inkább csak egy hosszú puszinak mondanánk, de annál inkább nagyobb volt az értéke. Chan ugyanis nem tudott volna megszólalni sírás nélkül, Minho pedig már így is szipogott, és most mindketten bőgtek miközben egymástól próbáltak nem elválni —micsoda komikus jelenet lehetne ez, ha megfilmesítenék—, de ez a hadjáratuk sikertelen volt.
-Oh-ohlyan i-idehehgesítő vahahagy! - duzzogott tovább Minho, de Chan csak annyit tudott felfogni a helyzetből, hogy a párja zavarba jött valamiért, így jónak találta, hogy megszorongatja, és (lehetőleg soha) nem engedi el.

...

-Babe, együtt akarok fürödni veled! - duzzogott Chan. Igen, most rajta állt a sor, ugyanis miután túljutottak az előbbi érzelmileg túlfokozott hangulatukon, rájöttek, hogy elkéne menniük fürdeni, és aludni, ha nem akarnak másnap aszaltszilva képpel, és hulla hangulattal felkelni.
-Nem Chanie! Tudod mi volt mikor legutóbb együtt fürödtünk! Amilyen perverz vagy, pláne ezek után biztos megakarsz szeretgetni a kádban! - forgatta meg a szemeit a fiatalabb, és keresztbefonta a karjait a mellkasa előtt, egy szigort parancsoló módon.
-Mintha nem élvezted volna!
-Az már más kérdés! De ma nagyon fáradt vagyok, érzelmileg és fizikailag is, úgyhogy értékelném, ha viselkednél, és elmennél egyedül fürödni! Most!
-De—!
-Nincs de! Sipirc!

Chan lebiggyesztett szájjal sietett el fürdeni, amit látva Minho kiadott egy megkönnyebbült sóhajt, és eldőlt az ágyán. Lehunyta a szemeit, csak hogy pihenhessen egy kicsit, de már csak arra lett figyelmes, hogy Chan böködi, hogy keljen fel. Nagy kómásan tehát ő is elment fürödni, és igyekezett nem bealudni a meleg víztől, majd mikor ezzel végzett becsoszogott a hálószobába, és bevágódott a párja mellé.
-Hyung! - nyüszögte Minho- Ne aludj még!!
-Én ugyan nem alszom, neked vannak csukva a szemeid! De nagyon késő van, szóval aludnunk kéne! Biztos akarsz holnap menni dolgozni? Ne menj dolgozniiii!
-Nem akarok, de ughh! Nincs olyan, hogy NEM megyek! Minden szünetemet felhasználtam már, plusz a tanítványaim mondták, hogy örülnek, hogy visszajöttem, mert Hyunjin ijesztően viselkedett az utóbbi időkben. Azt meg pláne nem engedhetem meg, hogy egyedül maradjanak egy mérges, és ijesztő Hyunjin-nal!! Brrr! - rázta meg a fejét Minho, amin Chan elmosolyodott halványan.
-Milyen nagy szíved van, Minnie!
-Pfff, kérlek! Most az egyszer jobban szeretnek engem, mint Hyunjin-t! Ki kell élveznem! - kuncogott fáradtan a fiatalabb- Áh, Chanie tényleg aludnunk kell.. Mért van már most éjfél? Holnap korán kelek ughh!
-Korán?? 9 óra neked korán van? Ejj, de jó világa van valakinek!
-Mert te mikor kelsz?
-Kilenckor!- vigyorgott szélesen az aussie
-Chan hyung! - horkantott fel Minho, és a takaró alatt megrúgta a másik bokáját.
-Hé! Áu!! Meg mersz rúgni?! Igen?! Most kapsz egy akkorát!! - kelt fel a helyéről Chan, és Minho derekára ült, hogy letudja fogni, majd elkezte csikizni.

Onnantól kezdve Minho hiába könyörgött hahotázva, hogy hagyja abba a másik, csak egy apró csellel tudta elérni, hogy Chan abbahagyja a kínzását. Lehúzta magához, és az aussie ajkaira hajolt.
-Ez meg mi volt? -vigyorgott Chan, teljesen elpirulva a párja előbbi tettétől.
-Öh...Jó éjt puszi...?
-Ravasz vagy! Kis piszok! - kuncogta Chan a kettejük közé, mielőtt vissszament volna ahhoz, amit csináltak.
-Hány jóéjt puszit akarsz még??
-Az összeset!!