Don't touch me! ~banginho/minchan

15.

-Szóval 'Lépésről lépésre' hah? - vigyorodott el Jisung, Minho karjába boxolva nem túl erősen, majd a barátja kezébe nyomta az egyik bögrét, amiben tea volt. Az utóbbi megforgatva a szemeit szusszantott egyet, majd egy aprót bólintott.
-Nagyon boldog, hogy adtam neki egy esélyt, de nem is tudom... Jisung, nem engedem neki még azt se, hogy megfogja a kezemet!- motyogta az idősebb, egy szomorú sóhajjal- Pedig tudom, hogy örülne neki, ha látszódna rajtam a fejlődés, de nekem még az is túl gyors..
-Damn a szüleid nagyon elültették a fejedben a dolgot..!- húzta el a száját Jisung, és lehuppant a kanapéra, vigyázva arra, hogy ne borítsa ki a kezében levő teát. - Mármint, tudom hogy a fóbiádat a saját bőrödön is megtapasztaltad, de tényleg csak bizalom függő lehet a dolog, hisz engem magadhoz engedsz!
-Te egy kivétel vagy, Jisungie!- mosolyodott el Minho szomorúan- És igen, a szüleimnek is volt köze a dologhoz.. sőt, nagyon valószínű, hogy elég nagy közük van a dologhoz. De ha a próbálkozásaim alatt találkoztam volna valakivel, aki pontosan az ellentetét mutatja, és tényleg nem csak kihasználni akar, vagy rosszabb; bántani... Akkor minden más lett volna.

Egy pár percig csend lett Minho lakásában, mindketten szótlanul szürcsölgették a bögréik forró tartalmát, elgondolkodva dolgokon. Az idősebb gondolatai Chan körül forogtak, bele is pirult, ahogy elképzelte az ausztrált maga előtt, rá mosolyogni azzal az édes görbülettel, és rettentő aranyos gödröcskéjével. Jisung pedig a közte és Felix között levő kapcsolaton töprengett el.

A szeplős az utóbbi időkben nagyon hozzánőtt Jisung szívéhez, és ez fordítva is igaz volt. Az ausztrálon látszott, hogy élvezi a vele eltöltött időt.. nem beszélve azokról az estékről, és reggelekről. Azoknak már csak a gondolatától futkosott a hátán a hideg, de a lehető legjobb értelemben.
-Ma is jön.- szólalt meg hirtelen Minho, visszahozva a barátját a jelenbe- Mármint uh.. Chan. - motyogta el magát, az arcára pedig egy halvány pír szökött.
-Oh? Pedig azt hittem, hogy holnap jön? Végtére is még csak péntek van..
-Úgy lett volna, hogy hazakísér, de dolga akadt, szóval később jön... Meg amúgy is, össze kellett szednie a cuccát is!- magyarázta az idősebb- És veled mi van? Te és Felix? Egy jó ideje nem hallottam felőletek! - vigyorodott el idegesítően, tudva hogy a nála fiatalabb barátja zavarba fog jönni a témátől, és igaza is lett; Jisung félrenyelte a teáját, amitől köhécselni kezdett.
-Megvagyunk, gondolom? Mire vagy kiváncsi igazából? - mormogta Jisung, Minho pedig megforgatta a szemeit.
-Például arra, hogy akkor ti most egy ilyen.. barátok extrákkal dolog vagytok, vagy valami más? Az insta csoportban volt szó még anno arról, hogy keféltek... Biztos jó ez? - komolyodott el az idősebb, és egy apró aggódással pillantott a barátjára.
-Valami olyasmi... Nem feltétlen voltam még kapcsolatban... fiúkkal. Szóval nem merek lépni semmit se.. Mellesleg nekem ez így jó! Felix nagyon édes egy személyiség, és belement a dologba, már az elsőnél, mikor először lefeküdtünk. - mosolygott halványan Jisung, majd egy aprót sóhajtott.
-De valami mégsem teljesen oké, ugye? - húzta el a száját Minho- Látszik rajtad, hogy van valami. Pláne akkor ha itt sóhajtozol mint valami szerelmes tinilány~
-Jaj fogd be! - nevetett fel Jisung halkan- A probléma az, hogy én se tudom mi a bajom! Mármint ez így, ahogy most van, nekem tökéletes.... de akkor miért érzem azt, hogy valami hiányzik?
-Nem lehet, hogy mégis úgy tetszik neked?- kérdezte Minho, ám mielőtt a másik válaszolhatott volna, a bezsélgetésüket egy csengetés szakította félbe.

-Minnie~ oh, hello Jisung! - mosolyodott el kissé zavartan Chan, ahogy meglátta, hogy Minho nincs egyedül- Minho igazán bezárhatnád az ajtót, mi van ha nem én jövök??- lépett be az ajtón, egyből dorgáló hangnemre válltva, hamar túltéve magát a fiatalabb jelenlétén.
-Ijj azt elfelejtettem!- harapott az alsóajkába Minho, majd összenézett Jisung-gal, aki kiivva az utolsó korty teáját, szimplán felpattant a kanapéról, és köhintve egyet közölte a másik kettővel, hogy elmegy. Egy apró 'viszlát' után, Chan foglalt helyet Minho mellett, arcán egy széles mosollyal.
-Mennyire kicsi érintésnek számít, ha megpuszillak? - pislogott kerek szemekkel, és gyerekes arckifejezéssel Chan a zavarbajött Minho-ra, akinek szíve gyorsabban kezdett verni, és nyelt egy aprót a kérdésre.
-U-uhm...
-Csak arcra gondoltam. De ha túl sok akkor nem csinálom!- rázta meg a fejét az idősebb, még mindig mosolyogva, bár látszott a szemein, hogy kissé csalódott volt a "válasszal" amit kapott.

Minho elpirult ahogy elképzelte a jelenetet, amit bár szeretett volna, hogy megtörténjen, mégis félt tenni érte. Lesütötte a szemeit, ahogy rendezni próbálta a légvételét, és szívverését, kisebb-nagyobb sikerrel.
-Szóval jelenleg annyira bízol meg bennem, hogy közel lehetek hozzád, míg meg nem érintelek? Rendben. Mitszólsz uh... Ehhez? - suttogta Chan, majd lassan teljesen Minho mellé csúszott, úgy, hogy nem lett egy centinyi rész se a kettejük között. A lábaik, és vállaik összeértek, de ezen kívül, Chan nem mozdult meg, nem vitte tovább a dolgot.  Az ausztrál mozdulatai kicsit sem voltak erőszakosak, hisz jól figyelt arra, hogy meg ne ijessze Minho-t. Habár, az utóbbi így is kapkodott a levegőért, az nem félelem miatt volt, hanem mert nem gyakran került hozzá ilyen közel emberi lény, maximum állatok.
-Minho? Rendben vagy? - kérdezte Chan halkan, a fiatalabb pedig biccentett egyet. Összeszorítva az ökleit, próbált nem a rossz emlékeire gondolni, míg meg nem érezte, hogy az idősebb elcsúszik mellőle, és ezúttal bár még mindig közel maradtak egymáshoz, nem ért össze semmijük.- Nagyon rossz volt? - mosolygott halványan Chan, Minho-nak meg kedve lett volna elsüllyedni szégyenében.

Mert nem, nem volt túl sok, hisz kibírta a dolgot. Sőt, az elején, még talán tetszett is neki az idősebb közelsége. De a tény, hogy Chan képes ilyen csiga tempóban haladni az ő kedvéért, és olyan keveset kér cserébe, elszomorította, mivel Minho még azt a keveset se képes megadni neki.
-H-hé, most még csak hozzád se érek, miért vagy ilyen feszült? - kérdezte aggódóan Chan, majd már csak reflexből nyúlt volna, hogy megsimítsa a fiatalabbat, mikor emlékeztette magát arra, hogy nem szabad azt tennie.-...Túl közel vagyok? Áh, én hülye, persze, magánszféra... - motyogta Chan, elhúzódva egy kicsit jobban Minho-tól, ezzel hagyva elég teret a fiatalabbnak.
-Nem volt feltétlenül rossz..- az ausztrál kissé döbbenten pillantott a másikra, mikor a csend után végre megszólalt.
-Akkor nem baj ha...? - motyogta Chan, visszahúzódva közel Minho mellé, aki mosolyogva pillantott az összeérő térdeikre.
-A puszival kapcsolatban, nemtudom.. Jisung még sose puszilt meg, szóval nemtudom, hogyan állok hozzá a dologhoz.- szólalt meg a fiatalabb ismét, kissé fellélegezve, mikor egy két perc után se érezte azt, hogy veszélyben van, csak mert valamilyük összeért az ausztrállal.
-Hamar lenne kipróbálni? - kérdezte Chan a mellette levőre pillantva
-Hát... Ha nem pánikolok be, akkor ezúttal eggyel több dolog amit megtehetsz... Ha pedig igen, akkor szerintem tovább se próbáljuk, mert el vagyok cseszve! - nevetett fel idegesen a mondandója végén Minho, Chan pedig majdnem leállt kioktatni a fiatalabbat, de végül nem tette. Nem akarta azzal is idegesebbé tenni őt, hogy húzza az időt.

Szóval közel hajolt Minho-hoz, és nyomott egy apró puszit a fiatalabb arcára.