ɴᴀᴘ & ʜᴏʟᴅ / A távolság relatív (ÁTÍRÁS ALATT)

3. 𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱 ✓

ʙʟᴀɪʀ ʜᴏʟᴅᴇʀ

Őszintén fogalmam sem volt mit képzeltem. Tekintve arra, hogy a nap már jóideje feljött és én alig aludtam egy szemhunyásnyit eléggé mérges voltam. Talán a kelleténél kicsit jobban is. A nap sugarai tűztek, nem engedték, hogy visszaaludjak, bár erre egyébként sem láttam sok esélyt. Forróságuk égette vállam. Három éles kopogás hangja szakította meg henyélésem én pedig a hangomat keresve fürkésztem a hatalmas ajtót hunyorogva, hátha bedugja a fejét valaki engedély nélkül, de nem így lett.

A takaróba burkolózva szóltam ki, aztán egy másodperc múlva pedig már ketten tartózkodtunk a helységben és mintha csak egy sötét szobába belépne a fény úgy hozta magával a jókedvet a hosszú, szőke hajú lány. Zöld szemei szinte ragyogtak, ruházata alapján nem egy beosztott volt, hiszen nekik mind egységes feketében kellett lenniük. A férfiak öltönyben, talpig feketében a lányok hasonlóképpen, csak trikóval és szűk farmer fekete nadrágban. Az előttem álló lány viszont a szöges ellentéte volt, farmer dzsekije alatt fehér topot viselt, világos színű farmerrel és combcsizmával, annak ellenére, hogy voltaképp már most legalább 20 fok volt odakint. Arca emlékeztetett valakire, de ha az életem múlna rajta sem tudnám megmondani kire.

– Szia! Gondolom te vagy Blair. Mark említette, hogy itt aludtál és ma kell eldöntened, hogy mi lesz veled a helyzet - Így kezdte és abba se hagyta. Mesélt mindenről. Hogy mi történt velem tegnap - mintha nem éltem volna át - hogy ezt a szobát kaptam és neki ez a kedvence, de Mark azt mondta legyen közelebb az ő szobájához, ezért nem kaphatta meg ezt stb. - És egyébként hogy fogsz dönteni? Mert remélem tudod, hogyha azt mondod elmész, akkor 10 méternél tovább nem jutsz - húzta el a száját és nézett teljesen naivnak, mintha nem tudnám mi lenne a sorsom, ha nemet mondanék.

– Hát igazából még nem döntöttem el - vallottam be neki pedig leesett az álla

– Marknak nagy szüksége lenne rád, azt mondta nagyon okos vagy, bár még nem beszéltetek sokat - vigyorgott - szóval ha maradsz is nagy becsben leszel tartva. És őszintén szólva elég szimpi arcod van, a helyedben maradnék - a mosoly levakarhatatlan volt arcáról és kezdtem azt hinni, hogy elfelejtette, hogy igazából én halálosan meg vagyok fenyegetve és sakkban vagyok tartva

– Téged egyébként hogy is hívnak? - bukott ki belőlem, ő pedig a homlokára csapta a kezét és bűnbánóan nézett rám

– Jézusom de hülye vagyok, hol az eszem? Lexi vagyok - mutatott magára a tökéletes fogsorát megvillantva - csoda, hogy nem tudod. A többiek minden jött-mentnek el szokták csacsogni ki vagyok - köszi, Lexi. Te vagy már egy jött-ment!

– Lexi, mint Alexandra? Vagy Alexis? - kérdeztem a szemöldökömet ráncolva, mire kaptam egy furcsa pillantást. A lány noha elég közvetlen volt mégis figyelt a szavaira, átgondoltan beszélt és nem próbálta palástolni érzelmeit, melyek kiülnek rögvest arcára

– Nem, csak simán Lexi. Lexi Carter. Személyesen és életnagys... - a mondatát valójában nem tudta befejezni, ugyanis az eddig csukott ajtó minden előzmény nélkül vágódott ki és az eddig letelepedett ágyamra lévő lány idegesen, fújtatva kapta az ajtó irányába fejét. Szólásra nyitotta a száját, de amikor meglátta, hogy történetesen Mark van az ajtóban vonásai elernyedtek. Ekkor ugrott be hol láttam már hasonló arcot. Mark kiköpött Lexi volt kék íriszekkel és férfiasabban. A felismerés végigfutott a gerincemen, és libabőrként jött ki rajtam.

Amit viszont egyáltalán nem értettem, hogy egy ilyen tökéletes és közvetlen, kedves lánynak hogy lehet ilyen tapló testvére, mint Mark. Az imént említett személy felvont szemöldökkel vizslatott minket és nem is zavartatva magát beljebb lépett a fehér szőnyegre a mocskos cipőjében. Nagyon ajánlom, hogy ő takarítson. Mark először testvérét díjazta meg lecsesző pillantásával, aztán az én tekintetembe hatolva el sem pillantott. A lemez megakadt szerintem, mivel sem Lexi sem Mark nem mondott semmit. Mark engem nézett, én őt Lexi pedig a férfit. Az elején még egész vicces helyzet volt, de kezdett kellemetlen lenni.