ɴᴀᴘ & ʜᴏʟᴅ / A távolság relatív (ÁTÍRÁS ALATT)

23. 𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱

ʙʟᴀɪʀ ʜᴏʟᴅᴇʀ

Esküszöm ezzel a mosollyal meg lehetne akadályozni a háborúkat is. Fekete haja rakoncátlanul lógott arcába, miközben azokat az érveket és ellen érveket sorolta fel, hogy miért is kellene megölnie Clint, aki az utóbbi napokban szemmel láthatóan rám van kattanva és teljesen vissza él Mark szükségleteivel, ugyanis teljesen tisztába van vele, hogy remek ember és a csapat sokat veszítene halálával.

-Viszont attól még nincs szükség a szemeire, amikkel téged néz, szóval meg is vakíthanánk akár - jutott eszébe a remek ötlet

-Igazad van, ez sokkal érettebb viselkedés, mint az, hogyha szegény Montrealra bíznád Clint lábujjai visszavarrását - emlegettem fel eddigi remek ötleteinek egyikét.

Mark csak engem nézett és noha szája sarkában apró mosoly volt én mégis láttam szemeiben a haragot, amit tagadhatatlanul érez alkalmazottja iránt. Lényegében fogalmam sem volt hányadán állunk. Amikor első nap itt aludtam annyira magányosan éreztem magam másnaptól kezdve pedig mintha megérezte volna, minden nap velem aludt - természetesn tisztességes távolból - de a vége mindig az volt, hogy mellkasa ringatózására ébredtem, ami noha cseppet sem volt ellenemre mégis kellemelten volt, mikor ő is felkelt és csak úgy lelépett. Mark irodájában, az asztalánál ülve figyeltem a férfit, aki összefont karokkal engem vizslatott és mindamellett, hogy szája ritmikusan járt mégsem tudtam elvonatkoztatni a szürke póló alól kivillant izmos karjától

-Blair Holdert hívja a föld egy lakosa - lengette meg előttem tenyerét. Feleszmélve a bambulásomból kék íriszeibe néztem. Ő megállás nélkül vigyorgott - most, hogy már képes vagy a szemembe is nézni és nagy valószínűséggel hallod is, amit neked mondok elismételném, hogy hamarosan Lexivel és pár emberemmel el kell ugranotok a városba neked venni pár ruhát - erre természetesen hátrahőköltem

-Eszem ágában sincs a te pénzeden ruhát venni magamnak, van félretett pénzem - szegtem fel az állam és miszerint nagyon élethűnek tartottam a tényt, hogy valószínűleg nem lesz már szükségem egy újéptésű házra, amire azt a pénzt szántam jobbnak tartottam, ha ruhára költöm. Mark csak felvonta a szemöldökét. Egy milliomosnak hiába akarod megmagyarázni, hogy a félretett pénz elég  annyi ruhára, hogy kihúzd, de csak a falnak beszélnél

-Ha a helyemben lennél te engednéd nekem? - pf. Pofám leszakad. Tényleg ilyen ócska dumával akar megvenni?

-Az más - vágtam rá gondolkodás nélkül erre csak kezével elrejtette száját, de engem nem ver át, láttam, hogy mosolyog - és egyébként sincs szükség a gorilláidra, Lexi meg tud védeni minket

-Igen, én is pontosan így gondolom - ezt természetesen már halkan nevetve mondta - ne aggódj, nem lesznek feltűnőek. Lehet, hogy mégis veletek tartanék, este egy vacsorára vagyunk hivatalosak - tűnődött el

-Tessék? - döbbenetemet ha minden szándékomban állt volna sem tudtam volna elrejteni - Ez valami párhuzamos univerzum, ahol Mark Carter képes nem szállítmányokkal foglalkozni és embereket megölni? - ironiztáltam. Mark úgy nézett rám, mintha az elveit sértegetném. Valójában így is volt.

-Blair Holder, képes volnál nem ócsárolni engem? - húzta résnyire a szemeit - bármennyire is hihetetlen igen, vacsora wow, azta, elképesztő, bámulatos, szédületes - fokozta tovább én pedig megállás nélkül mosolyogtam - neked kell jönnöd, mert te vagy a kis mentalistám én pedig természetes, hogy megyek. Tehát. Elmegyünk szépen ruhákat venni meg egy estélyit vagy mit bánom én. Aztán megtartjátok a szokásos lányos készülődést, Lexi és Zoe kivételesen kimenőt kapnak mára, de csak olyan helyre, amit én is ismerek és mindenkit, aki oda jár. Elmegyünk vacsorázni Andersonékhoz és jövünk is - darálta le és mikor a férfi nevét kiejtette a száját furcsa grimaszt vágott