ɴᴀᴘ & ʜᴏʟᴅ / A távolság relatív (ÁTÍRÁS ALATT)

18. 𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱

ᴍᴀʀᴋ ᴄᴀʀᴛᴇʀ

Elvárás. Az elvárások olyan furcsa dolgok. Elvárom magamtól, hogy úgy viselkedjek az embereimmel, hogy ők tiszteljenek engem. Az embereim elvárják, hogy úgy viselkedjek velük, ahogy magammal is tenném. Az elvárás a motiváció racionális megközelítése. Motiválnom kell az embereket, hogy éljék túl a holnapot is, mert ezt viszont én várom el tőlük amellett, hogy minden hűségüket nekem szenteljék. Elvárják, hogy a rögös utak ellenére mindig én legyek a csúcson, viszont ezt én is elvárom magamtól. Viszont egy valamit nem tudok megengedni magamnak...

Blair Holderrel azt a távolságot megtartani, amit mindenki elvárna tőlem. Nem is vagyok rá köteles és nem is tennék neki eleget. Van benne valami.. valami, ami megfogott.

Idekerült a kis cserkészlány kinézetével. Az ártatlan kicsi bárányka az oroszlánokkal teli barlangba. Szőke, ártatlan, kék szemű, utolsóéves egyetemista kis híján diplomata. Okos.. Rendkívül okos. Olyan elmével és rejtett tehetséggel, ami még engem is lenyűgöz. Gőgös, magának való. Naiv és annyira, de annyira vágyik a szerelemre. A figyelmesség minden percét élvezi és noha látszik rajta, hogy gorombán szólna vissza mégsem teszi.. Mert nem akarja elrontani a jó pillanatot és nem akarja letörni a szarvamat. És az illata.. Barack illata mámorít és minden egyes alkalommal, mikor tüdőmet telíti az édes illat megszűnik létezni számomra az oxigén. Tulajdonképpen szükségem sincs a tiszta levegőre, egész életemben el tudnám szagolni a bódító gyümölcs illatát. Kék szemei pedig a hatalmas pillogói alól.. Ember legyen a talpán, aki képes nemet mondani neki. 

Tudtam, hogy semmiképpen nem érezhetnék így. Számunkra egy nő egyelő a végzettel. A halállal. A megtestesült gonosz is lehetne szemembe, ám mégis teljesen más jár az eszembe, ha ezt az arcot látom.

Nézi a naplementét és azt a bögrét szorongatja kicsi tenyerei közt, amit én hoztam fel neki teli fekete teával, három kockacukorral, mert így szereti. Még mindig részegítő látvány, ahogy egy olyan apró dolgot tud csodálni, mint a naplemente. Könyörgök az év minden napján van, ő mégis ha tehetné mindig azt nézné. 

Annyira különbözünk, olyan távol állunk egymástól..Mégis közelebb vagyok hozzá, mint gondolnám. Mint a nap és a hold. Pont olyanok voltunk. 

-Mark már megint nézel - sütötte le szemeit a lány én pesig őszinte mosollyal arcomon pillantottam a távolba

-Csak figyellek - jellemző. Most pedig ő nézett. Talán szeretné, ha én is ráförmednék, hogy ne szuggeráljon? Megnyaltam alsó ajkaimat és rá néztem. Egy pillanat alatt kapta vissza tekintetét szemeimbe. Pontosan tudtam milyen reakciót vált ki belőle, ha benedvesítem a számat, és be kell, hogy valljam jobban élveztem ezt a zavartságát, minthogy kiszáradjon a szám - most pedig te teszed ugyanezt

-Én viszont nézlek - telt ajkaihoz emelte a bocis bögrét és aprót kortyolva visszafordította fejét a nap irányába. Hirtelen ötlettől vezérelve közelebb ültem hozzá. Nem húzódott el, amit örömmel fogadtam

-Mesélj valamit - bukott ki belőlem. Úgy látszik ez ma a meggondolatlan cselekedetek világnapja.

-Parancsolsz? - zavarodott össze. Igen, szeretnék neked parancsolni, de az elveim nem engedik, tündérem

-Mesélj valamit - tagoltam, mint egy óvodásnak - magadról. Ami nincs az aktában - vigyorogtam és élveztem a fölényt, amivel rendelkeztem. A szőke szépség csak lehunyta szemeit és tudtam, most gyűjti össze a gondolatait. Vártam és én is élvezetm, ahogy a nap sugarai átjárják testem minden szegletét

-Nem tudom mit mondhatnék, vagy igazából mire gondolsz - nézett végül rám. 

-Szeretnélek jobban megismerni, ezért mondjuk mondj el egy olyan dolgot, amit ha egy randin lennénk, ami isten ments, hogy megtörténjen - noha azonnal mentegetőzni kezdtém és valóban tényleg messze állt tőlem a "randi" fogalom mégis bizsergető érzés volt belegondolni hogy varázsolna el egy vacsora közben azokkal a gyönyörű, mélykék szemekkel - deha mégis ott lennél mit mondanál el magadról?