ɴᴀᴘ & ʜᴏʟᴅ / A távolság relatív (ÁTÍRÁS ALATT)

20. 𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱

ʙʟᴀɪʀ ʜᴏʟᴅᴇʀ

Orrnyergemet masszírozva hallgattam a prédikálást, ahogy Adam szerint több pácienst kéne fogadnom. Állandóan ezzel nyektet, de nem jut el a csöppnyi agyáig, hogy nincs kapacitásom rá és egyébként sem kapnék egy fillérrel sem többet, ha egy emberrel, ha tízzel is többen jönnének

-Köszönöm apa, de azt hiszem ennyi elég is lesz mára. Mrs. Hill ugyanis most is engem vár - közöltem vele kínosan, miközben ki is kerültem, majd a rendelőm felé vettem az irányt

A cédrus faajtón belépve láttam, ahogy a középkorú nő stresszesen ül az asztalom előtt

Noha tény és való, arra hivatkoztam, hogy vele foglalkozzak ez a röpke óra alatt én mégis azon tudtam gondolkodni, hogy egy ilyen nő, mint Mrs.Hill hogy élhet még mindig egy ilyen családban, mint amilyenben ő van. A férje leszarja, a gyerekei őt okolják, amiért az apja egy ingyenélő fazon és odáig fajult a lelki állapota, hogy nálam kötött ki. Nem volt hisztérikus, nem volt aggódó. Stresszes volt. A legjobban a gyermekei elvesztése fájt neki, akik nem állnak vele szóba, elítélik a férje miatt. A saját gyermekei. Hogy juthat el valaki arra a szintre az életében, hogy a saját anyjával nem áll szóba? Néhol ősz tincseit csavargatva próbálta elterelni figyelmét és levezetni valamin a stresszt, miközben hozzám beszél és kinéz az ablakon. 

-Nagyon köszönöm ezt az 50 percet, Ms.Holder - nézett végül rám

-Jövőhéten várom, Mrs.Hill és tessék bevenni a gyógyszert, amit felírtam - tanácsoltam neki.

Amikor az ajtón kilépett Adam már bent is volt. Sóhajtva és gondterhelten néztem rá.

-Teljesen megértem, ha ez a fogalom távol áll tőled, de az emberek többsége van annyira tapintatos, hogy legalább kopogjon - csaptam össze az aktát és hátradőlve néztem rá, miközben ő leült elém a székre - persze, foglalj helyet

-Ahj, Holder ne mártírkodj. Csak azt akartam mondani, hogy ma találkozhatsz a barátnőmmel - dicskedett nekem pedig egyből a padlót súrolta az állam

-A barátnőddel? - csodálkoztam - tehát már itt tartunk? Hogy barátnődnek nevezed? Hova siettek ennyire? - csipkelődtem, hiszen már hosszú hónapok óta találkozgatnak 

-Ne gúnyolódj, ha nem akarod látni, akkor nem kell. Luna sem jön - rántotta meg a vállát

-Luna Miller kihagyja ezt a remek alkalmat? - vigyorogtam tovább. 

Megtörtént a csoda, amire senki sem számított ebben az évszázadban. Luna Miller - igen, a pasifaló Luna Miller - úgy gondolta, hogy megállapodik valaki mellett, aki mellesleg egy nagyonis unszimpatikus férfi, de legalább jól néz ki és a barátnőmnek ez is épp elég, nincsenek nagy igényei a belsőt tekintve. Elég annyi, hogy a csávónak "bugyinedvesítő" mosolya van, szabályos fogsora nagy barna szemei és fekete haja. Nincs borostája és súrolja a 190 centit.

Adam csak megforgatta a szemét és világosbarna hajába beletúrva hátradőlt a széken. El sem hiszem, hogy Adamnek barátnője van. Még pedig Rose. Rose egy igazán szép női név. 

-És mikor találkozunk? - kérdeztem tőle, miközben felkeltem

-Ma este. Felhozta, hogy mi lenne, ha átugranánk hozzád - jelentette ki mintha teljesen természetes volna

-Tehát igazából csak azért mondtad ezt el nekem, mert voltaképpen nálam tartod a randevúdat, amúgy nem közölted volna velem. Egyből már szobára vinnéd? - csipkelődtem - ám legyen. De nem alhattok nálam, ha sok bort innátok - figyelmeztettem ő pedig egy sajnálkozó nézéssel ajándékozott meg