ɴᴀᴘ & ʜᴏʟᴅ / A távolság relatív (ÁTÍRÁS ALATT)

30. 𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱

ʙʟᴀɪʀ ʜᴏʟᴅᴇʀ

-Jézusom, ugye tudod, hogy nem egy templomba készülünk? - rivall rá Lexi Rosera, aki szemmel láthatóan ismét apácának szeretne ma éjjel öltözni. Hosszú, krumpliszsák uniformist viselt. Sajnos nem tudom szebb jelzővel illetni, nem tudom mi ütött ebbe a lányba - B te meg húzd már ki a szemed valamivel, pontosan úgy festesz, mint egy szűz lány - forgatta meg a szemét.

Ma Adamet várjuk vacsorára, hogy megismerje Markot és a húgát. Rose elmegy hozzá és úgy tesz, mintha életében először járna itt. Ez az egész Lexi ötlete volt és tökéletesre akarja varázsolni az estét. Kicsit túlpörgött, hiszen csak egy egyszerű filmezésről volt szó, aztán a  végén átalakult bulivá és végül abban egyeztünk meg, hogy maradjunk mindannyian a vacsorál. 

-Csajok indulnom kell, majd jelezz nekem mikor jöhetünk - nézett rám Rose és kacsintás kíséretével távozott. Lexi szemöldökét ráncolva nézett a nő után.

-Most tényleg elment ebben a hacukában? Jesszusom ezt nem hiszem el - horkant fel, teljesen kikelve magából. Fejemet rázva néztem rá mosolyogva - B ne nézz így rám, te normálisan fel vagy öltözve legalább, Rose pedig pontosan úgy néz ki, mintha temetésre készülne! - szemmel láthatóan még mindig nem hiszi el mi történik.

-Lexi, nyugi nem egy felvételire készül, hogy tökéletesen fessen. Ez csak egy vacsora - amint ezt kimondtam meg is bántam. Lexi a szemceruzáját még mindig a szeménél tartva fordult felém és egy pillanat alatt változott eszelőssé a tekintete.

-Ez csak egy vacsora? Blair azt javaslom, hogy ezt azonnal szívd vissza - fenyegetett meg engem én pedig hangosan nevetve imitáltam a visszaszívást.

-Nahát, mi olyan nevetséges? - lépett be az ajtón Mark, mögötte Ryannel, aki még mindig végtelenül el van keseredve, hogy a "kedvesét" aki igazából már nem az száműzte Mark terepre és hetek óta alig látjuk és látják egymást.

-Semmi, csak annyi, hogy a kisasszony nem képes elfogadni, hogy nem egy gyászszertartásra készülünk - jelentette ki Lexi résnyire húzva a szemét felém sandítva.

-Őfelsége pedig nem képes elfogadni, hogy csak Adam jön át egy vacsorára, aki nem azt fogja nézni, hogy Rose miben flangál - magyaráztam tovább én. Mark és Ryan szeme ide-oda cikázott köztünk, míg végül az utóbbi nagyot sóhajtva lépett közelebb

-Akkor mi lenne, ha az udvarhölgyek inkább saját magukkal foglalkoznának és akkor nem lenne ilyen keserű a hangulat - vetette fel Ryan mosolyogva, negédes hangon. 

-Isten ments! - háborodott fel a zöld szemű, mire nagyot sóhajtottam - ne sóhajtozz itt nekem, hallod? Tökéletesnek kell lennie a vacsorának!

Esküszöm Lexi Carter nagyobb zsarnok, mint a bátyja. Az én számat ismét csak egy sóhaj hagyta el és hagytam, hogy tovább pusztítsa magát az az apró tény miatt, hogy Rose nem koktélruhában feszít. 

Lexi egész végig pofákat vágott, ameddig Adam nem jött meg. Fogalma sincs valójában kicsoda Adam, egyedül a nevét tudja és hogy az én munkatársam és barátom volt, míg Rosenak a szerelme. Amikor feltűnt a fekete BMW a kanyarban szélesen elmosolyodtam. Nem hagyta Rosenak, hogy ő vezesse a sedanjat, tipikus Adam. 

-Jó isten. Blair nem mondtad, hogy ennyire jóképű - ájult el azonnal a világos hajú férfit meglátva. Viccesen oldalba bököm, Mark pedig éles pillantást vet rám

-Igen, Blair Holder. Említhetted volna, hogy egy adonisszal barátkoztál - vetette nekem oda én pedig csak megforgattam a szemem. 

Nem tudom mi ütött Markba, eddig nem tett megjegyzést arra, hogyha esetleg egy átlagnál sármosabb férfi áll szóba velem. Pedig Olaszországban elég gyakran előfordult, ugyanakkor lezárta egy szemöldök felvonással és egy halk sóhajjal azokat az eseteket, noha ennek lassan egy hónapja. Adam mindenek előtt lépett Markhoz és kezét nyújtva lekezelt vele.