ɴᴀᴘ & ʜᴏʟᴅ / A távolság relatív (ÁTÍRÁS ALATT)

5. 𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱

ᴍᴀʀᴋ ᴄᴀʀᴛᴇʀ

Nem tudom megmondani mi késztetett arra,hogy Blair Holder tette így kihozzon a sodromból,de mikor megtudtam,hogy a teljes doboz fájdalomcsillapítót történetesen Rose adta neki azt hittem falnak megyek. Idegesen fújtatva léptem ki a babarózsaszín szobából és dühös,hosszú léptekkel mentem az alagsorba,ahol a tréning terem volt,majd minden erőmmel tártam ki a kétszárnyú faajtót. Csaknem minden szempár rámszegeződött és ijedten figyelték az eseményeket. Roset kerestem szemeimmel,akit hamar meg is találtam,megállapodott rajta a tekintetem és fejemmel biccentettem,hogy most nyomban kövessen. Amíg nem léptem ki a teremből senki egy árva kukkot sem szólt,sűrű lépteket hallottam magam mögött. Rose is tudta,volt annyi maradék józan esze,hogy nem kérdezhet rá mi történt,viszont amikor aaz irodámba léptünk arcán mégnagyobb rettegés ült.

-Szeretném,ha elmondanád mégis milyen jó indokkal adtál Blair Holdernek egy teljes doboz fájdalomcsillapítót,mikor tudva tudod,hogy labilis állapotban van? — hangomban semmi érzelem nem volt,ami talán mégnagyobb büntetés volt Rosenak,mintha ordibálnék vele. Kerülte a szemkontaktust,holott én végig csak őt néztem és egy pillanatra sem terelte el semmi a figyelmem.

-Azt-azt mondta..hogy nagyon fáj a feje — hebegte. Én pedig nem hittem a fülemnek — azt mondta kéne neki valami,amitől alábbhagy és van e valamim rá — mentegetőzött továbbra is és ekkor bizonyosodott be,hogy Rose tudott a történtekről,ami meg sem lepet tekintve arra,hogy itt még a falnak is mindenhol füle van

-Erre adtál neki egy szem helyett egy egész dobozzal — emeltem meg a hangom - egy jó okot mondj arra,hogy most ne lőjem szét a térded — bár Roset évek óta ismerem és nyerte el a bizalmam mégis meginog,amikor arra gondolok,hogy tisztába volt a következményekkel,mégis kockáztatott és odaadta Blairnek a gyógyszert. Semmi esetre sem lőttem volna meg,viszont azzal a szerencsés előnnyel rendelkezek,hogy Rose ezt nem tudja

-Szeretlek,Mark — könnyezett be. Ismét lefutjuk a régi köröket. Teljesen megszokott volt részemről,hogy bármikor idekerült egy nő mindig,kivétel nélkül a kegyeimet kereste és azt az utat a szívemhez,ami sokszor kegyetlen mégis megpróbálják.Rose sem volt másképp és habár ő nem rögtön az elején vallotta be viszonzatlan érzéseit mégis az ugyanúgy hódolt be,mint bárki más a világomban — és nem akartam,hogy ennyire közel kerüljetek egymáshoz a szöszivel — rántott vállat. Közömbös arccal néztem és azon gondolkodtam,hogyha még egy mondatot is szól vajon még szánalmasabbnak fog e kinézni,mint amilyen.

-Miért kerülnék közel hozzá? Mert szükségem van arra,amit tud? Tudod Rose ha te lennél akár fele ilyen okos,mint ő,akkor most te lennél ilyen kiváltságos helyzetben,de tekintve arra,amit tettél a labilis állapotáról tudva inkább sajnállak.Mert eljátszod lassan,apránként azt a bizalomburkot,amit az évek alatt fújtál kettőnk köré — hangomban sem vot semmilyen érzelem.Kedvem lett volna jól pofán cseszni magam,amiért úgy gondoltam,hogy a barátságom Roseal nagyobb úr lehet kettőnk felett,mint az ő érzései

-Nem tudom,csak így gondoltam.Ne haragudj rám Mark — lépett közelebb hozzám én pedig csak felvontam a szemöldökömet és flegma pillantással jutalmaztam

-Holnap terepre mész. Cseréljetek helyet Zoeval, most te intézed a raktár ügyeit. Ha találkozol vele elmondod,hogy helyet cseréltek a hétre és én parancsolom,hogy haladéktalanul jelenjen meg pontban 9 órakor reggel. Most pedig mehetsz és küldd be magad után Matteot — intettem le.Szólásra nyitotta a száját,de belé folytottam a szót — azt mondtam mehetsz — emeltem meg kissé a hangom

Amikor Rose kilépett helyét Matteo váltotta fel. Kaptam egy SMS-t az informátortól,hogy valaki a rakomány körül szimatol. Jó figyelemelterelésnek ígérkezett,ha személyesen megyek oda Matteoval és Aaronnel. Tekintetemet az előttem álló férfira szegeztem