ɴᴀᴘ & ʜᴏʟᴅ / A távolság relatív (ÁTÍRÁS ALATT)

6. 𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱

ʙʟᴀɪʀ ʜᴏʟᴅᴇʀ

Tudjátok minden egyes alkalommal,amikor az univerzum küld egy jelet - miután belül imádkoztam egy jelért - úgy vagyok vele,hogy "nah, inkább várok egy nagyobb jelre". Ez a pillanat is pontosan ugyanez a pillanat volt,mikor hajnali 6 órakor erőszakos dörömbölésre keltem. Nem szaroztam,úgy,ahogy voltam - smink nélkül,kócos konttyal, elnyűtt fehér pólóban,ami éppen takarta a derekam,ezzel a fekete bugyim teljesen láthatóvá vált - idegesen és többek között ásítva indultam el a nyomorék ajtó irányába és szentül hittem,hogy ki fogom nyírni a személyt,aki az ajtó túloldalán van. Mikor a többszöri "fent vagyok" után is csak dörömbölt és dörömbölt megváltoztattam a véleményem és inkább megkíséreltem volna mégegyszer megölni magam

-Nem elég egyszer elmondani,hogy fent vagyok,továbbra is ütögeted ezt a hülye ajtót? — téptem fel indulatosan és néztem Mark szemeibe, sajnos meg kellett állapítanom a tényt,miszerint lehet ő a világ legnagyobb seggfeje és lehet bármennyire arrogáns,surmó és ki tudja még milyen jelzőket lehet rá használni,akkor is be kellett vallani,hogy a kómás feje iszonyúan szexinek ígérkezett

-Csak jöttem szólni,hogy nehogy elfelejtsd a fél 10-es találkozónkat — köhintve tájékoztatott és szemlátomást most az egyszer nekem kellett keresnem vele a szemkontaktust. A gondolaton,hogy sikerült zavarba hoznom majdnem fel is keltett,de túl álmos és túl fáradt voltam ehhez a beszélgetéshez

-Még csak 6 óra van — ébresztettem rá,hogy elég lett volna 9-kor kelnem

-Igen,de lelkileg fel kell készülnöd.Meg a lövésre is — fegyverezett le a pillantásával és őszintén..Vagy túl korán volt,hogy megértsem mit is akar mondani,vagy pedig ő nem beszélt elég érthetően

-És még? — ásítottam karba tett kézzel az ajtófélfának dőlve

-Meg Zoera is — világosított fel,miközben görcsösen a szemeimbe nézett. Miért kéne felkészülnöm lelkileg Zoe megjelenésére? Merülhetne fel a kérdés,de Mark,mint egy Edward Cullen alteregója meg is adta a választ — Zoe impulzív személyiség és szerintem egy kicsit bipoláris is — suttogta én pedig csak megforgattam a szemem

-Carter.Szerinted ezen a helyen mindenki vagy végtelenül szánalmas,vagy bipoláris.Nem fogok azért hajnalok hajnalán felkelni,mert egy elvetemült részed élvezi,hogy cseszegethess — fogtam meg az ajtót és még mielőtt rácsaptam volna izomból ő oda tette a lábát,ezzel elérve,hogy ne csukódjon be

-Először is.Nem szólíthatsz Carternek — megforgattam a szemeimet és követelőzően néztem rá.Követeltem,hogy hagyjon már békén — másodszor.Ne forgasd a szemeidet.Harmadszor.Ne mondd,hogy én nem szóltam — emelte fel mutatóujját és mint egy végszó,lelécelt.

Mérgesnek kéne lennem,hogy ismét övé az utolsó szó,de sajnos nem tehettem. Túlságosan fáradt voltam még ahhoz,hogy ilyenekkel foglalkozzak. 

Mivel az ébresztőm 9re volt beállítva,ezért semmi szándékomban nem állt,hogy előbb kelek,viszont az ajtó olyan erővel csapódott ki,majdnem kiszakadt a helyéről.Rémülten pattantak ki a szemeim és még annál is rémültebben kaptam oda a fejem a hang irányába,az arcomból a vér is csaknem kifutott,mikor megláttam egy lányt,kinek a karját mögötte Lexi fogta vissza.Egy bombára emlékeztetett,úgy robbant be ide.És vele együtt az életembe is. A Selena Gomez hasonmás széles vigyor kíséretévél jött közelebb és cseppet sem zavartatva magát leült a fotelbe,ami az ágyam mellet helyezkedett el. Minden előzmény nélkül kezdtek bele.Lexi és az alteregó.

-Én mondtam Zoenak,hogy ne jöjjünk ilyen korán,mert még fent sem vagy,de tegnap is annyira be volt már zsongva,alig tudtam visszatartani és most,amikor megtudta,hogy Mark melletti szobába kerültél teljesen meg volt őrülve,hogy látni akar és ő nem bír várni amíg vége nem lesz a fegyverhasználati órádnak,örülök,hogy eddig vissza tudtam fogni — kántálta Lexi és közben Zoe;