FeelingInside

23. rész

Akaratom ellenére is elmosolyodtam mikor ránéztem a telefonom képernyőjére...azt hittem nem igaz...de kiderült, hogy igen.
Dave volt az. :)

Dave: Szia.
Csuuy: Szia, nem úgy volt, hogy mész "Westibe"? :)
Dave:De, de nem megyek...Valahogy nincs sok kedvem, inkább veled beszélgetek. :)
Csuuy: Ohh, hát ez kedves...:)
Dave: Mikor látlak, újra? :)
Csuuy: Mondjuk holnap reggel jöhetnél velem suliba. 
Dave: Rendben, akkor 7.15, pálya?
Csuuy: Rendben. 

Wow. meglepődtem, nagyon. Nem gondoltam volna, hogy épp Dave fog írni. Egy picit reméltem, hogy Tom. Azért...hiányzik. Egész déltuán gondolkoztam Tomon...hogy vajon, mit kéne tennem, vagy mi lenne a legjobb kettőnkkel. Arra jutottam, hogy most hagyom. Hagyom azt, hogy a dolgok, egy kicsit maguktól történjenek a dolgok! Kíváncsi vagyok, hogyha én nem megyek oda hozzá ezentúl (egy darabig), akkor mi lesz? Talán észrefogja venni? Hiányzom én neki egyáltalán? 

Egy idő után, ahogy gondolkoztam, azt vettem észre, hogy eltelt az idő. Gyorsan elmentem zuhanyozni, vacsorázni, és bedőltem a jó meleg ágyamba, a Love Story című könyvvel a kezemben. Kicsivel később elkezdett rezegni a telefonom...üzenetem jött, immár Tomtól. Wow! egyre jobb! 
Tehát...Tom...

Tom: Szia, hogy vagy?? 
Csuuy:Szia, Jól, köszönöm. Te?
Tom: Hiányzol...ezen kívül...minden rendben. 
Csuuy: Te is nekem...
Tom: :(
Csuuy: Sajnálom, de mennem kell, holnap beszélünk... Szia. :(
Tom: Jó éjszakát. 

Enyhén szólva meglepett, hogy így elmondta, hogy hiányzom eki (állítása szerint), és az a furcsa, hogy nem szokott ráírni valakire...sőt...nagyon nem szokott ráírni senkire. Ő csak úgy van. Ha valaki ír neki, akkor válaszol rá, de Ő magától nem ír nagyon senkinek. Furcsáltam ezt az egészet. De valahol legbelül pedig, jól esett...és ez ellen nem tudtam mit csinálni. Elraktam a telefonomat, és lehunytam a szemem. Nem tudtam aludni, csak forgolódtam... áááá. Hajnali 2 körül nagy nehezen, hason fekve elaludtam. Reggel mikor anyu felkeltett a reggelem szokásosan indult. Felöltöztem, apró smink, és készülődés. Reggel 7.15-kor találkoztam Davevel, a pályán, nem akartam késni, bár tudtam, hogy fogok...1 percet. Hahh. Rekord. 

Dave, akkor már ott volt, mikor meglátott, elindult felém, hogy egyből tudjunk menni suliba, kedvünk nem volt, de oké..menjünk. Muszáj. 

-Jó reggelt szépség. -mondta Dave. Gyomrom összerándult. Szemem könnybelábadt. Tom is mindig ezt mondta... 
-Jó reggelt. -Feleltem Davenek, mikor Ő elmosolyodott, és adott 3 puszit. Szokásos. 
-Most lehetek gonosz? -kérdeztem tőle.
-Igen, de miért? 
-Uramisten, most egy celebbel sétálgatok. Te jó ééég. -mondtam, csapkodva, mint azok a West End-es lányok szokták(legújabbi 12 évesekre gondolok, akik menők akarnak lenni), ha valami olyan srácot látnak, akiért totál odavannak, de még életükben nem beszélgettek vele. 
-Jhajj ne mááár. Inkább én sétálgatok egy celebbel. -mondta, mire elmosolyodtam. 

Az utcán egy csomó ismerőssel összefutottunk, pedig csak központba menjünk ki, villamosmegállóba. Nos... celebek. :)

Mikor felszálltunk a villamosra, leültünk, Davevel persze, kettes helyre ültünk, hogy egymással szembe legyünk. Mikor láttam, hogy Dave, nagyon néz valakit...automatikusan megfordultam én is. Ledöbbentem...azt se tudtam, hogy mit csináljak. Leszálljak a villamosról, vagy ne.

*Mielőtt mindenki azt hinné, hogy ellenőr volt...nem...nem az volt! *

A villamos ajtaja becsukódott, nincs menekvés. Hátrafordultam még egyszer. Dave látta rajtam, hogy nincs minden rendben...hogy hirtelen könnybe lábadt a szemem. Elindult felénk...Ő...Tom. Mikor odaért, én felálltam, és azzal a lendülettel Dave is. 

-Sziasztok. -mondta, álmosan Tom. 
-Szia...te hogy hogy erre? -kérdeztem. 
-Szia...- szállt be a beszélgetésbe Dave is. 
-Hozzád akartam menni, gondoltam, hogy jöhettünk volna együtt suliba, de látom, hogy már késő volt... -mondta, ekkor én ott hagytam a két fiút, és átszálltam egy másik villamos kocsiba. Dave utánam jött,egy másik megállónál. Mire odért, épp teleonáltam Destinynek, hogy baj van. Aki mondta, hogy tudja, mert itt van Tom a villamoson, lát engem is, átjön a másik kocsiba. Mikor leraktam a telefont, elsírtam magamat. Dave, leült mellém, és vígasztalt. Megölelt...és hagyta, hogy sírjak, eközben simogatta a hátam. Nyugtatni próbált, de nem nagyon sikerült neki. 

Destiny és Noah (mert Des nála aludt...igen, még mindig együtt vannak, de most már komolyabb a dolog... de nagyon) kérdezgették, hogy mi volt. Én nem tudtam megszólalni. Dave mesélte el helyettem a dolgokat. Elérkeztünk ahhoz a megállóhoz, ami a sulinál van. Le kell szállni. Des már ismer és tudja, hogy ilyenkor muszáj előre mennem, rágyújtanom. Már a villamoson elővette a cigijét, magának, Davenak, és nekem. Ahogy leszálltunk az volt az első, hogy rágyujtottam.
-Előre megyek. Ha utánam jönne, hadd jöjjön...ha baj van, akkor hátranézek, és akkor gyere oda. -mondtam...
így is lett. Des tudja, hogy nekem ilyenkor egyedüllétre van szükségem... hát...zenét hallgattam, és előre siettem... ekkor...