FeelingInside

30. rész

Mike-al aránylag késő délután (4-fél 5 fele) találkoztunk, hogy menjünk Duna-partra.

-Szia Törpi. -na! 1.5 éve is így hívott, mert ő magasabb nálam, 2 fejjel...

Mike sötétkék inget viselt (ami nem mondom, nagyon jól állt neki, főleg, mert széles háta van.), sötét színű nadrággal.

-Szia. -Köszöntem neki, ekkor nyomott 2 puszit az arcomra.
-Na, indulhatunk? -kérdezte, majd eközben tartotta a kezét, hogy karoljak belé, és indulhassunk. Szeretem vele így sétálni, mindig is szerettem.

Amíg lesétáltunk Duna-partra, rengeteget beszélgettünk, de kettőnkről nem esett szó. Se Ő, sem pedig én nem hoztuk szóba.

Beszéltünk minden hétköznapi dolgokról.Megbeszéltük, hogy elvisz kínai kajálni, mert mindketten nagyon szeretjük.Időközben pedig azt vettük észre, hogy leértünk Szúnyog-szigetre.

Leültünk a mi közös helyünkre. Duna parton hűvösebb volt a levegő, úgy hogy egy picit fáztam. Mike se szó, se beszéd átkarolt és magához húzott, hogy ne fázzak. Én ráhajtottam a fejem a vállára, és csak bámultunk ki a fejünkből. Néztük a naplementét.

-Figyelj...azt akarom mondani, hogy... -kezdtük el egyszerre mondani.

-Mondd előbb te. -reagáltam gyorsan.

-Nem, mondd nyugodtan. -mondta, és én elmosolyodtam.

-Hát jó,figyelj...én gondolkoztam, és... -itt elakadtam.

-És...?-kérdezte Mike.

-Hááát....igazából, hiányzol, és arra jöttem rá, hogy én képes lennék ott folytatni, ahol abbahagytuk.Mert én még mindig tudnálak és tudlak is szeretni.

Ekkor Mike felém fordult, elkerekedett szemmel nézett rám, ezek szerint csodálkozott, nem is kicsit. Hű, szőke haja és kék (elkerekedett) szeme, csak úgy csillogott a naplemente fényében. Ráadásul rikító kék szeme van, úgy hogy teljesen elolvadtam, mikor ránéztem, gyomromban a pillangók nem tudtak megnyugodni.

-Megleptél. -kezdte Mike- igazából én is ezt szerettem volna mondani, hogy nagyon hiányzott már, hogy veled lehessek, nagyon jó újra veled. Sétálni itt a Duna-parton, veled lenni, belenézni a mindent elmondó szemeidbe.Fantasztikusan érzem magamat, veled.

Az idő telt, múlt, kezdett sötétedni és hűlt a levegő.Elindultunk hazafelé. A nap még mindig látszódott, csodaszép volt. Felálltunk, megálltunk egymással szembe, Mike megfogta a derekamat, én átkaroltam a nyakánál, ekkor egymás szemébe néztünk és egyszer csak megcsókolt, nem tudom, hogy Ő tette meg, vagy én tettem meg, de megtörtént. Hosszan, érzékien csókolt meg.

-Szeretlek!-mondta Mike, ekkor nyomott még egy csókot a számra.

-Én is szeretlek. -Elmosolyodtam.

Elindultunk hazafelé, de már nem úgy, hogy én belekaroltam volna, hanem kéz a kézben sétáltunk haza, szépen, lassan és ráérősen.