Kire számíthatok?! [Befejezett]

31rész

Mintha erőre kaptam volna..

Igaz a sebeim nem gyógyultak be, de valamivel erősebbnek éreztem magamat.

Gyorsan kellett cselekednem, mert ki tudja meddig tart ez a hirtelen jött erősség.

A láncokat leszakítottam a kezemről, majd felálltam a földről. Igaz, vagy háromszor vissza estem, de sikerült..

Nem most fogom megölni apám, mert lehet erősebb a jelenlegi állapotomnál. Inkább kimentem az ajtón, amit szépen és kecsesen berúgtam.

Nem tudom, hogy hol vagyok, de megyek egy irányba.

Már vagy 30 perce sétáltam, mikor ismerős környékre értem.

Késő éjjel volt. Talán hajnal lehetett. Sietnem kellett, mert vérzek, így egy vércsíkot húztam magam után, és azt apám tudja követni.

-Már csak 15 perc - bíztattam magamat

És ezt is sikerült lesétálnom. Igaz, vagy fél óra alatt, de megvan. Többször is elestem, és ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de nem tettem.

A könnyeimet is vissza szívtam, majd beléptem a nagy vasajtón, ami Derek nappalijába visz.

Senki nem volt ott Peteren kívül. Hallottam a szívverését.

Próbáltam elvonszolni magamat a konyhába, ahol van, de nem ment.

-Peter - suttogtam

Nagy valószínűséggel meghallotta, mert csak azt hallottam, hogy valaki rohan felém

Oda néztem. Peter volt az. Az arcán kétségbeesés nyoma volt, megkönnyebbülés, de volt rajta egyfajta félelem is.

-Olivia - ölelt magához szorosan

-Segíts..- suttogtam, mert nagyon fájt.

Villám gyorsan ellátta a sebeim, majd magához ölelt.

-Azt hittem többé nem látlak téged - szipogta Peter - Mi történt veled?

Elmeséltem neki, majd azt is, hogy hogyan jutottam ki.

A végére hangosan felsírtam.

-Istenem - könnyeket láttam a szemében - úgy sajnálom. Melletted kellett volna lennem. Nem tudtalak megmenteni.. Úgy sajnálom.. Ne haragudj rám

-Nem haragszom - mosolyogtam

Ekkor azonban meghallottam, hogy már a mindjárt a ház előtt vannak a többiek.

-Miért nem gyógyul a sebed? - kérdezte

-Nem tudom - vontam vállat - de mindjárt itt vannak a többiek. Nem láthatnak meg így.

Ezzel gyorsan letöröltem a könnyeimet.

-Nem látszik? - kérdeztem Petertől

-Nem - rázta a fejét - de nem maradhat ez így sokáig. Meg kell nyílnod előttük.

-Tudom, de nem merek..

-Majd segítek - fogta meg a kezemet, és megölelt.

Ekkor a többiek rontottak be az ajtón.

-Olivia - sírta el magát Allison, Cora és Lydia  amikor megláttak

A nyakamba ugrottak mind a hárman, így a sebeimet nyomva, de nem mondtam semmit. Csendben tűrtem.

Ezután Scott, Stiles, Liam és Isaac is megölelt. Persze még Theo is. Ezen kívül Erica és Body is. Meglepett, de vissza öleltem.

-Derek? - kérdeztem

-Még mindig téged keres. Szólni kéne neki.

-Oké, felhívom - mondta Scott

-Mi van mit akarsz? - kérdezte Derek a telefonba

-Gyere haza - mondta Scott

-Mondtam, hogy nem. Majd megyek, ha megtaláltam Liv-et.

-De ez életbevágóan fontos.

-Nem!

-Gyere ide, és ne hisztizz.

-De..

-Most!!

Ezzel Scott le is rakta a mobilt.

-Jézusom Oliv, te nagyon sápadt vagy - nézett rám Stiles - mikor ettél utoljára? Vagy mennyit ez az egy hét alatt?

-Hmm.. - gondolkodtam - talán csak egy almát. Meg néhány korty vizet.

-Mivan? - akadtak ki a többiek - akkor miért nem vagy már a konyhában?

-Jólvan, megyek.

Ezzel bementem magamnak csinálni kaját. Liam is jött velem

Segített, majd hallottam, hogy Derek belépett a nappaliba.

-Mit akartok? - kérdezte mogorva hangon

-Hát.. - kezdte Stiles, de megakadt

-Komolyan? Ezért hívtatok ide?! A nagy semmiért?! Nekem van ennél fontosabb dolgom is.

Ekkor én kiléptem a konyhából és ott álltam az ajtóban. Nem vett észre.

-Nem érek rá erre. Megyek is!

Ezzel megfordult, hogy elmegy, viszont észre vett.

Szeme tágra nyílt. Megdörzsölte, hogy nem e álmodik, majd mikor rájött, hogy nem, azonnal odajött, felkapott, majd olyan szorosan ölelt, hogy azt hittem megfulladok.

És ekkor éreztem valamit. Jobban lettem.

Lenéztem a sebeimre, amik elkezdtek össze forrni.

De ekkor megszédültem. Majdnem elestem, ha Derek nem kap el.

Felemelt, majd leült a kanapéra, engem pedig az ölébe rakott.

-Jól vagy? - kérdezte Lydia - mit csinált veled?

-Persze, jól vagyok. Semmi bajom - vágtam kamu mosolyt - és semmi olyat nem csinált. Mint láthatod, jól vagyok.

-Nem - rázta a fejét Stiles - hiszen tiszta seb voltál, nem ettél szó szerint semmit egy almán kívül. Árammal ráztak. És te még ezek után azt mondod, hogy jól vagy? Miért hazudsz nekünk? - ordított

-Stiles, elég! - szólt rá Peter, de ő nem hagyta abba - Stiles! - üvöltött rá teljes erővel, ő meg csendben maradt

Nem mondtam semmit, csak kimásztam Derek öléből és kimentem az ajtón.

-Utána megyek - mondta Cora

-Ne! Most hagyjátok! Tudom Cora, hogy azt hiszed, hogy akkor mindent elmondott neked, de nem. Vannak dolgok amiről senki sem tud rajtam kívül. Majd én utána megyek. Ti pedig maradtok. Mindannyian - mondta Peter

Én csak rohantam. Nem tudtam, hogy hova tartok, de végül annál a tónál lyukadtam ki, ahova Peter szokott hozni lenyugodni.

Leültem a partra, később pedig Peter mellém.

Fejem ráhajtottam a vállára.

-Engedd ki magadból - suttogta

Felállt, megölelt, én pedig elkezdtem sírni. Szerintem bő 15 percet vett el ez a tevékenység az életemből, de nagyjából megnyugodtam.

-Gyere menjünk vissza - suttogta a fülembe, majd felemelt, én pedig a nyaka köré fontam a karjaim, ő a derekam fogta. A fejem a vállára hajtottam, majd így vitt egészen haza.

Vagyis hozzájuk...