Kire számíthatok?! [Befejezett]

23 Rész

2 hét telt el.

Azóta csak Peter-rel beszélek. Neki elmondok sok mindent. Már az apámként tekintek rá.

A többiek az elején még próbáltak velem kapcsoltba kerülni, de végül feladták. Nem emlékszem rájuk, és egyszerűen sehogy sem megy...

Az utóbbi időben úgy döntöttem sportolok egy kicsit. A suliban beiratkoztam a lacrosse csapatba, esténként pedig futok.

Aznap sem volt másképp. Ekkor hallottam egy kutyát(?) sírni.

A hang irányába mentem. Egy sötét utcán leltem rá szégyenkére. Fázott és rosszul volt ahogy láttam.

Oda mentem hozzá, majd se szó, se beszéd felemeltem és megindultam a házam felé.

Éreztem, hogy remeg, ezért megfogtam és a pulcsimba bagyuláltam bele. Viszont még mindig remegett

-Hé kishaver, ne félj tőlem - simogtattam meg a fejét - haza viszlek és rendbe teszlek

-Haza? - kérdezte. Igen, értek az állatok nyelvén

-Igen - válszoltam neki

-Te hallasz engem? Érted amit mondok?

-Igen - mosolyogtam rá.

-D-de hogyan?

-Stiti vagyok

-Ohh.. Úgy már más..

Nah igen, ez volt 4 napja. Azóta ő lett a legjobb barátom. Igaz nem ember, de akkor is.

Vele beszéltem meg a problémáimat, ő látta ha sírok, egyszóval mindent.

Soha nem szerettem más előtt sírni, vagy kimutatni az érzéseimet, mert azzal sebezhető vagyok. És kedves sem szeretek lenni sokszor.

Azzal nem érek semmit. Persze, lehet hogy valamit igen, de mit? És minek? Egyke vagyok. Vagy talán mégsem. Volt egy testvérem, de nem tudom mi van vele.

Igaz, nem vagyok vérfarkas, de elkönyveltem magam egy omegának.

Ma itt volt nálam Peter.

-Emlékszel Cora-ra? - kérdezte

-Az unokaöcséd testvérére? - kérdeztem, mire bólintott - meséltél már róla, de ugye én még soha nem találkoztam vele. Miért is?

-Hát.. Persze mondhatsz nemet is, de holnap érkezik a városba és arra gondoltam..

-Arra, hogy költözzön ide? - fejeztem be a mondatát, mert nem mondta el a végét

-Igen.. De persze ha nem, akkor nem

-De, nagyon szívesen. Holnap áthozod, vagy menjek ki érte az állomásra?

-Ki tudnál menni? És engem is el tudnál vinni? - kérdezte

-Persze

-Egyébként... Derek el akar menni a városból

-Mi?? - ugrottam fel - nem mehet el!

-Miért? - vonta fel a szemöldökét

-Mert.. Mert szüksége van a falkának rá. Kérlek beszélj vele, hogy nem mehet el.

-Meglátom, hogy mit tehetek - mosolygott

-Köszönöm - viszontoztam a mosolyát

-Semmi emlék nem jutott eszedbe?

-Nem. Csak rád emlékszem, Allisonra és.. - itt elhallgattam

-És? Még kire?

-Hát.. Omm..

-Olivia Raeken! Akarom mondani.. Evans - vakarta a tarkóját

-Raeken? Theo a testvérem?!

-Igen..

-Miért nem szóltál előbb?! - akadtam ki

-Ismerlek.. És csak én tudom pontosan, hogy min is mentél keresztül.. Nehezen bízol meg az emberekben az az eset után..

-Igazad van.. - suttogtam könnyes szemmel

-Ne haragudj Oliv.. Nem akartam felhozni azt az emléket, vagy minek is nevezzem.. - ölelt magához

-N-nem baj.. - szipogtam

Ezek után elköszönt, mert tudta, hogy ilyenkor magányra vágyom. Hálás vagyok neki, hogy ilyenkor nem is kérdezi meg, csak elmegy.

Felrohantam a szobámba, majd az ágyba vetettem magamat és csak sírtam.. Sírtam egészen addig, amíg az álom el nem nyomott..