Kire számíthatok?! [Befejezett]

35rész

Stiles szemszögéből

Eltelt az az egy hónap is.. Újra suli van.

1 hónapja rohant el Olivia.. És azóta Andrew is a falka tagja

Éppen a teremben ülünk és jött néhány új osztály társ. Aiden és Ethan.

Egész rendesek, Oliv biztos kedvelné őket...

Éppen Olivia lakásán vagyunk, mert oda hívtunk össze egy falka gyűlést. Aiden és Ethan is jön.

-Igen, azok vagyunk. Csak mi ráadásul egybe is tudunk olvadni - mondták

-Lenne kedvetek a falkánk tagja lenni? - kérdezte Scott és kezet nyújtott nekik.

-Nagyon szívesen - fogtak vele kezet

Ekkor azonban Lydia, azaz a barátnőm robogott le a lépcsőn.

-Nézzétek! - mutatott fel valamit - találtam egy képet Oliviáról!

-Ki az az Olivia? - kérdezték az ikrek.

-A testvérem - mondta Theo - és a falka tagja. Meg a barátunk. Dr.Deaton és Peter fogadott lánya..

-Vajon elszökött? - kezdte Scott

-Vajon elszökött? - folytatta Peter

-Nem tudjuk - mondta Liam

-Ha megszökött.. - folytatta Allison

-Ha megszökött.. - folytatta Lydia is

-Gyere haza.. - suttogta Theo

-Csak gyere haza... - suttogta Derek, amin én is nagyot néztem, de szerintem a többiek is.

-Sajnáljuk srácok - mondta a két iker

-Nem baj - mosolygott rájuk Scott

Ezek után mind hazamentünk. Már az ágyban feküdtem és csak forgolódtam.. És gondolkodtam..

Köcsög voltam Oliviával. Nem akart beavatni a múltjába, és nem azért mert nem bízott bennünk, hanem csak mert nehéz volt róla beszélni. Nekünk sem volt könnyű, de talán neki a legnehezebb. És Dereknek. Oliv csak jót akart nekünk. Nemrég Theo elmesélte, hogy lelkizett Derekkel, mire mi nem hittünk neki. De igaz volt amit mondott. Derek azóta egy fokkal jobban is van, mert kiadhatta magából ami benne van. Még akkor is, ha nem mindent, de már haladás. És ez is csak Oliviának köszönhető. Addig nem hagyta békén a testvérét, amíg nem ült le vele beszélni. És nemrég is. A saját életét kockáztatta azért, hogy mi épségben legyünk. Oda jött és megmentett minket. Annak ellenére is, hogy mi szartunk a fejére hónapokig.

Eltűnése után beszélgettünk, Peter mesélte is, hogy mennyit sírt éjszakákon át és neki rosszabbak a rohamai, mint nekem. És ő ezek egyedül ment át. Vagyis hát ott volt neki Peter, de volt, hogy neki se engedte, hogy segítsen. Nem akart más előtt gyenge lenni, félt hogy sebezik majd emiatt. Nem akart előttünk sírni, nem akart gyenge lenni. Pedig nagyon nem az.

Idő közben a falka is rájött arra, hogy mi történt apámmal. Elmondta egyik délután, hogy járt nála Olivia és megmentette, de megkérte rá, hogy ne mondja el nekünk és senkinek, hogy ott járt.

Annyi mindenen ment keresztül szegény lány. És most halt meg a kutyája is Oliver, amit nem tud. Bántották csomószor, és ő mégsem bánt senki mást, nem rajtunk tölti ki a dühét, mert nekünk nem akar rosszat. Viszont ezt eddig nem vettük észre. Lehet, hogy már vissza sem jön...

Mint kiderült, az emlékei is vissza tértek velünk kapcsolatban. És az is, hogy mit művelt vele az apja abban az 1 hétben.

Elmondta Peternek, ő pedig most nekünk. Hogy árammal rázták, nem evett, nem ivott és csak miattunk maradt életben, mert mi fontosak vagyunk neki. Erre én hülye neki zúdítottam az összes gondolatot ami a fejemben volt, és hogy nem bízik bennünk. Olyan hülye vagyok...

Remélem minél hamarabb haza jön, hogy bocsánatot tudjak tőle kérni. És megigérem neki, hogy ott leszek mellette, akkor amikor csak kell. Nem csak magam miatt.

Hanem, mert megmentette apám életét, a miénket, a szabadságát áldozta értünk, az egészségét, úgy mindent, csak, hogy ki rendben legyünk, hogy jól legyünk és ne essen bajunk. Neki jobban számított és számít a mi épségünk, mint a saját magáé...