Féltő Szerelmes

randi

Néhány perccel később egy tál popcornnal és egy laptoppal tért vissza. Ezeket letette mellém aztán megint kiment, de most gyorsabban jött vissza egy narancslével és két pohárral. Bekapcsol egy filmet a gépen. Én az ölébe ülök, ő meg átölel.
-Ez olyan mintha már elkezdődött volna a randink– suttogom neki.
Ő válaszul csak belepuszil a nyakamba mire én felkuncogok.
-Aranyos vagy– suttogja a fülembe.
-N-Nem is– motyogom vörös fejjel.
-De, és én szeretem, hogy ilyen vagy– ölel magához mégjobban.
-Kageyamaa, folyton zavarbahozol– takarom el a vörös felyem. 
Válaszul csak ad egy puszit az arcomra mire én mégjobban hozzá bújok. Sose gondoltam volna hogy pont egy fiú lesz nekem ennyire fontos.
-Szeretlek Kageyama– fúrom bele vörös fejem a mellkasába.
-Én is szeretlek, hülye.
Olyan jó érzés ezt hallani, így hogy a karjai közt tart. Teljes biztonságot nyújt.
Vissza fordulok a film felé és közben veszek a kukoricából. Bár a képernyőt néztem a gondolataim  csak Kageyama körűl forogtak, de ez már mindennapos.
A film végével ahogy kinéztem az ablakon láttam, hogy már sötétedik.
-Lassan mehetünk–néz ki ő is az ablakon.
Vajon mit tervezhet?
-Öltözz fel rendesen, elég hideg van odakint.
Úgy látszik nem fogja elmondani. Na mindegy akor felveszek még egy pulcsit nehogy megfázzak így edzőtábor előtt. Elindulok az előszoba felé ahol belebújok a cipőmbe és kabátomba, Kageyama is követte a példám.
-Mehetünk?– kérdezem izgatottan.
-Menjünk.
Ujjait az enyémekre kulcsolja és így indulunk el a dombon felfele. Talán 10 percet sétálhattunk amikor egy kilátóhoz értünk. A kilátás gyönyörű, a lenti házak és lámpák apró fényei cskdálatosak. A csillagok ragyognak, a hó pedig beterít mindent.
-Tetszik?– néz le rám.
-Igen, ez gyönörű– ámulok el a tájon.
-Még akkor találtam ezt a helyet amikor az alsó-középiskolát kezdtem. Elég gyakran járok ide, ha bánt valami vagy csak egyrdül akarok lenni.
-Imádom– bújok szerelmem karjai közé– ez a legjobb első randim ami csak lehet. Köszönöm.
-Idióta, ezt nem kell megköszönni. Ha szeretnéd jöhetünk máskor is, ritkán járnak erre mások.
-Én akkor is köszönöm– öltöm rá a nyelvem– viszont szívesen jövök ide még veled.
Egy padról leseperjük a havat ahova azután leülünk és csak nézzük a kilátást meg a csillagokat. Szerelmem vállára hajtom a fejem amin ő kicsit meglepődött, nem értem mért, de végülis nem csinált semmit.
Egy idő után már kezdtem elfáradni, meg fázni is de nem akartam még vissza menni. Igaz akkor is Kageyamával maradnék de nem érdekel ez így olyan romantikus. Viszont azt hiszem ha így maradunk elfogok aludni. Ásítok egyet és már el is kezd leragadni a szemem.
-Fáradt vagy?– hallom meg a hangját.
-Nem, maradjunk még– motyogom fél álomban.
-Gyere, menjünk haza– áll fel mire én majdnem leesek a padról.
-De...– kezdek bele miközben szomorúan nézek a földre.
-Most van?– hangján egyértelműen hallom, hogy nem érti.
‐Most akkor van vége a randinknak... miattam, nem akarom, hogy vége legyen.
-Holnap megyünk edző táborba, jobb ha kipihenjük magunkat különben nem fogunk jól teljesítemi– emeli fel a fejem.
-Jó akkor menjünk– végülis igaza van.
Nem szivesen hagynék ki egy edző tábort, még akkor se ha így tovább randizhatok Kageyamával.

Reggel Kageyama ébresztőjére keltem. A tegnap estéről csak annyit, hogy annnyira fáradt voltam... szinte semmire nem emlékszem.
-Jó reggelt– adok egy "jó reggelt" puszit a szerelmemnek.
-Reggelt– morogja reggeli rekedtes hangján.
‐Kageyama– mászok rá szerelmemre aki még mindig fekszik– kellj fel, megyünk edzőtáborba.
-Szálj le rólam– morogja.
-Nem– makacsolom meg magam.
-Oké– felül ezzel engem lelökve.
Az ágyról leesve elégge koppanok a padlón. Rendesen bevertem a fenekem.
-Jól vagy?
-Ez fájt Bakayama– ölelem át a térdem.
-Ugye most nem duzzogsz?– kérdi sokat sejtően.
-Nem– mondom duzzogva.
-Akkor jó mert ha most duzzognál nem lenne időd elkészülni és edzőtábroba jönni– tudja hogy hathat rám.
Aljas vagy Kageyama, nagyon aljas.
-Bocs hogy lelöktelek– ül le mellém.
-Kageyama, te most bocsánatot kértél– vigyorgok meglepetten.
-Élvezd ki mert nem fogod sokat hallani– morogja.
-Nem is akarom.
-Mért?– lepődik meg.
-Ha bocsánatot kérsz akkor előtte kellet volna csinálnod valami rosszat vagy össze kellett volna vesznünk és én egyiket sem akarom– vonok vállat.
-Inkább öltözz fel– kócolja össze a hajam.
Igaza van, ha nem kezdünk el öltözni lekéssük a buszt. Már tegnap előkészíttettem, hogy mit veszek fel ahogy ő is, úgyhogy ezzel egész gyorsan megvoltunk. Akkor most jöhet a reggeli. Miwa készített nekünk kaját az útra ami miatt hálás vagyok neki, Kageyama meg gyorsan össze dobott nekünk reggelit.
-Ez nagyon finom– mondom boldogan az első falat után.
-Akkor egyél, mert el fogunk késni– szól rám.

Mire mindennel végeztünk kicsit késve és sietve de megindultunk a suli felé. Természetesen már mindenki ott volt.
-Mégis hol voltatok eddig?!– szid le minket Daichi amint meglátt.
-Sajnáljuk, többet nem fordul elő– hajolunk meg mindketten.
-Nyomás a buszra vagy itt hagyunk titeket!
-Igenis.
Gyorsan felmentünk a buszra ahol le is ültünk az utolsó szabad helyekre. Én ülök az ablaknál Kageyama meg mellettem. Már most nagyon izgatott vagyok az edzések miatt.