A posztok óta körülbelül egy hét telt el, és hát mit ne mondjak örültem, hogy nem jött semmi, de nyitott szemmel járok. Lehet mondani minden ugyan olyan, csak annyival, hogy Cortez már hozzám sem szól. Legszívesebben megbeszélném vele, de hogyan. Bármit csinálhatunk, de Bavard tudni fogja. Egész hétvégén ezen törtem a fejem, és az jutott eszembe, hogy órán valahogy megbeszéljük. Először Mailokban akartam, de féltem hogy fel tudja törni, és akkor meg neszeli és mindent szívtam. Úgy hogy a jól beált
Végül matek órán vettem rá magam, és egy papírt téptem ki a füzetemből és Ricsinek küldtem. A fiú az üzenet elolvasása után furcsán nézett rám, így csak Cortez felé biccentettem. Egyből értette, így tovább is adta az zenét hallgató srácnak.
Hallottam, hogy elővesz egy tollat és egyből el kezd írni. Idegesen másoltam a számokat a tábláról, és vártam, hogy megrúgja a székem alját, hogy elolvassam az üzenetet.
Reni: Beszélhetnénk?
Cortez: Miről akarsz?Óvatosan feltekintettem, és úgy kezdtem el írni, hogy úgy tűnjek mintha másolnék.
Reni: Nem szabad akaratomból adtam vissza a nyakláncot. Muszáj volt megtennem vagy megszégyenülök.
Miután befejeztem az írást, egyből félre toltam a lapot és hallgattam Gazdag magyarázatát. Abban a pillanatban, amikor a táblához fordult, hogy felírja az egyenletet hátra fordultam és letettem a papírt az orra elé. Nem akartam lebukni, de tudtam, hogy ez az egyetlen módszer arra, hogy megbeszéljük, és erről Bavard se fog tudni, csak akkor ha nincs csatlósa az osztályból.
Cortez: Amiatt a hülye poszt miatt van? Oh dear, ne higgy neki.
Annyira sajnálom, hogy nem tudom mit jelent a dear szó, pedig annyira szeretném tudni...
Reni: Nem, külön privátba is írt nekem, és hát inkább a biztosra mentem.
Cortez: Értem :)És ennyiben maradt az egész. Matek után tesi jött és egész különös beszélgetésbe kanyarodtak Dináék az öltözőben. A lány először
-Úgy várom, hogy Cortez randizzon velem- lelkendezett Dina.
-Veled?- nevette el magát Kinga.- Szerintem ennyire nem őrült.
-Pedig akár hiszed akár nem, meg fog történni- nyávogott tovább.- Már csak meg kell krédezni.
-És szerinted bele fog menni?- horkant fel Kinga.
-Persze, nem lesz hülye. Vannak trükkök a tarsolyomban.
-Sok sikert- nyögtem ki, és kisiettem az öltözőből.
Talán Edina lenne Bavard. Esetleg tovább gondoltam volna rá, ha nem futok bele egy csávóba.
-Bocsi- léptem hátrébb.
-Semmi baj- mosolygott rám.- Egy ilyen szép lánynak bármit- és tovább ment.
Furcsa volt az egész helyzet. A fiú olyan ismerős volt valahonnan, de nem tudtam honnan. Középmagas, sötétbarna haj, barna szem, szürke pulcsi és sötét farmer. Nem tudom olyan ismerős volt....
-Renii gyere- szólt utánam Virág.
A fekete hajú lány teljes fekete sminkben és sötét rúzsban. Tényleg teljesen vissza ment Emoba.
-Megyek- mondtam és elindultam tesire.
***
Miután haza értem tanultam és olvastam. Teljesen lekötött a könyv, addig amíg nem hívtott Cortez arról a számáról, ami csak a szüleinek van meg. Körülbelül két percig tétováztam, hogy fel vegyem de végül nagy nehezen megtettem.
-Szia- szóltam bele.
-Szia, Cortez vagyok- hallottam a fiú lágy hangját.-Gondoltam meg dumálhatnánk a dolgokat.
-Aham. Szerintem is- hebegtem és a babzsákfotelembe huppantam.
-Nézd Reni én hiszek neked, csak tudod fura ez az egész helyzet.
-Az- mondtam és egy hajtincsemet kezdtem csavargatni. -Szerinted egyszer vége lesz?
-Nem tudom, de remélem- nevetett a telefonba. -Amúgy arról akartam beszélni amit múlt hét kedden mondtál..
-Igen, azt csak- vágtam a szavába.
-Remélem nem fog a jövőben érdekelni a sors.
-Sajnos ha egy Bavard néven jelen lévő személy nem fog közbe szólni, akkor igen nem fog.
-Szóval akkor.... Benne lennél esetleg egy...
-Ezer örömmel- mondtam boldogan.
-Akkor jó- felelte.- Holnap beszélünk.
-Rendben. Szia.
-Szia- tette le a telefont.
Örömömben elkezdtem ugrálni és első dolgom az volt, hogy Virággal ugráljak tovább így felhívtam. A messengert bekapcsolva egyből a lányra mentem rá.
-Szia Reniiii- vinnyogta.
-Képzeld el Cortezzel beszéltem- szólaltam meg.
-ÉÉés?
-Összejöttünk- visítottam.
-Úristen. Ez remek...- kezdte el, de.
-Mi az? - ültem le az ágyra.
-Új kép- mondta ledöbbenve.
-És ki az?- nyitottam meg én is a telefont.
-Kinga- suttogta.
Hiper gyorsasággal nyitottam meg az instagrammot.
Kinga volt a videón, és egy galoppozás közben leesett a lóról. Nem sírt, és nem csinált semmit, de az arcáról látszott, hogy fáj neki.
Nem mindenki Miss tökély. Még ő se. A Szent Johanna maxmialistája is veszíthet? Puszi Bavard
Egy perccel később láttam, hogy érkezett egy üzenetem Kingától.
Péntek Zsoltiáéknál, csak az osztály. Ne késs, és ne szólj senkinek!
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Sakkban tartva /szjg ff/
ФанфикEgy insta oldal, egy történet, egy privát üzenet és az életed felfordul. De miért kezdődött el ez az egész? Miért kellett ezt tennie Bavardnak. Talán elege van, hogy sokan szerencsétlenkednek, vagy nem szereti a titkokat. Esetleg az is a pakliban va...