Sakkban tartva /szjg ff/

Aki bújt aki nem, itt a vége

-Rentai kisasszony- ült velem szembe a vallató. -Kérem mondjon valami használhatót.

Nem szólaltam meg csak magam elé meredtem. Elnémultam, a számra egy lakat került amit nem tudtam megnyitni. Egyszerűen napok óta nem tudtam megszólalni, elnémultam. Így megoldás képen a telefonomért nyúltam, és az instámat megnyitva odamutattam nekik a beszélgetéseinket. Bízva hogy ennyi elég lesz.

-Ezeket olvastuk. A telefonja a birtokunkban van, és mindent láttunk- adta vissza az eszközt. -Nem lesz magának semmi baja, a barátai elég jó alibit adtak magának.

-Akkor miért vagyok itt?- szólaltam meg napok óta először.

-Hogy az ön verzióját is halljuk- biztatott. -Kérem, mintha a naplóját írná.

-A naplómat?- remegett meg a hangom. -Olvasták a naplómat?!

-Nem kisasszony- mondta barátságosan. - Csak ami kint volt az oldalon, meg amit átküldtek Szép Károlynak.

-A naplóm a saját személyes tulajdonon, még a barátomnak se mutatom meg.

-Barátját Antai-Kelemen Ádám alatt érti?

-Ugye nincs semmi baja?

-Nincs, ígérem.

-Karcsi igen kedves ember volt- emlékeztem vissza. -Igen vissza fogott és jó ember. Őt az emberek tették ilyenné. Azok akik lenézték, akik viccet akartak belőle csinálni. Karcsi mindig mellettem volt. Azt hiszem fura lesz az éltem nélküle, mert igen jó barát volt- és a szemem üveges kezdett lenni.

-Hogy élte meg az utóbbi hónapokat?

-Mint egy rémálom, amiből nem tudok felkelni.

-De még is össze jött Antai-Kelemen Ádámmal.

-Mert szeretem őt, mert szeretjük egymást évek óta.De ez se volt könnyű.

-Köszönjük Rentai kisasszony, felállhat.

Óvatosan felálltam, és megkönnyebbülés töltött el, hogy végleg befejeződött. De még valami bennem volt. Valami ami nem hagyott nyugodni, így egy pillanatra vissza néztem.

-Tudja uram mindig van valaki akit ki tudnak spécizni, akiből viccet lehet csinálni. Ez Karcsi volt. Ő nem azért lett ilyen, mert ilyen volt, hanem ilyené tették- mondtam ki végül is kiléptem az ajtón.

Azt hiszem mindenkit megviselt ez a pár hónap. Mindannyian féltünk és bíztunk. Mert hát ugye ,,Mondottam: ember küzd és bízva bízzál"

Vége