A megnyitás a játék kezdeti szakasza. A fő cél ekkor a jobb támadási pozíció megszerzése (ez gyakran a centrummezők birtoklását vagy kontrollját jelenti), a bábuk mozgásba hozatala, a király biztonságba helyezése (például sáncolás útján), valamint az ellenfél kibontakozásának megakadályozása. Ez általában 8–10 lépést jelent, de esetenként 30 lépésig is eltarthat. Amikor például 30 lépésről beszélünk, akkor 30 pár lépésről van szó. A sakkban a lépéseket általában párosával számolják.
Mivel véges számú játékindítás lehetséges, lehetőség van a játszmakezdő lépéskombinációk kiértékelésére, amit ma már számítógépes szoftverekkel végeznek (a versenyeken a játékosok természetesen csak az emlékezőképességükre támaszkodhatnak).
Mosolyogva lépdeltem a gimi felé, de nem vigyorogni akartam. Sírni akartam, de tudtam, hogy akkor engem elvesztettek a játékból. Nem a legjobb ha a vezér egyből már lekerül a mezőről. És a taktika se ezt diktálja. Először is Virág mint gyalog megnyitja a játékot.Azután Ricsi mint futó kilép, ezzel egy olyan játszmát elindítva ami örültségnek tűnik az ellenféltől.
És hát el is kezdtük a játszmát. Bementem a terembe, és vigyorogva néztem mindenkire. Persze voltak akik furcsán néztek rám, de engem nem érdekelt. Oda mentem Kingáékhoz, akik az egyik lelátó alatt tárgyaltak.
-Helloka- köszöntem úgy mintha egy hasbeszélő lennék.
-Mi van Renáta, szorulásod van?
-Nem, csak ha nem mosolygok akkor elbőgöm magam.
-Ez olyan jellemző rád- forgatta meg a szemét a lány.
-Cortez?
-A fantomod, majd érkezik.
-Okay- sóhajtottam, és a parkett felé néztem.
Karcsit szúrtam ki először aki szellemnek öltözött. Pár hete már elmondta a tervét, és hát be is váltotta. Aztán megláttam Krisszt, aki Drakulaként hesszelt két haverjával. Aztán Ivett aki szintén boszi volt, és hát Dinával lógott mint mindig.
Persze még pár személyről nem tudtam, aki a csapatban van, de ők voltak azok akiket biztosra vettem.
-Mit nézel úgy Ren?- jelent meg mögöttem a csontváz jelmezes Ricsi
Eszméletlen jó volt a jelmeze, ugyanis Virág foszforeszkáló festékkel festette meg a csontokat a ruháján, és az arcát is ilyennel kenték be.
-Csak a parkettet. A táncoló emberek elszédítenek.
-Pogózunk?- vigyorgott rám.
-Ki nem hagynám- mondtam és majdnem tényleg elnevettem magam.
Napok óta először mosolyogtam igazából. Nem a szokásos műmosoly volt rajtam, hanem a rendes mosolyom. Ezt kevesen tudták elérni rajtam, de neki sikerült. Persze Cortez is fel tudott vidítani meg Virág is, de Ricsi más. Ricsi a legjobb barátom. A raszta hajú srác, aki mindenkit lefejelne értem. Még Cortezt is.
-Tudod, az elején azt hittem Cortez Bavard. De most már tudom, hogy nem. Tudom, hogy feleslegesen kételkedtem benne.
-C nem bántana. C jó arc volt az elejétől fogva.
-Azért voltak csúnya húzásai.
-Mint pl?
-Megcsókolt szilveszterkor aztán nem szól hozzám?!
-Jó akkor még fiatal volt.
-Most meg már érett felnőtt férfi?
-Igen. Ő e legérettebb nagyapa köztünk.
-Nagyapa?- horkantam fel.
-Igen, a vén Cortez papa.
-Ricsi te olyan hülye vagy- feleltem.
De ezért szeretsz -és megölelt. -Ha bármi lesz, akkor nyomd meg a nyomkövetőt- súgta a fülembe Ricsi, míg táncoltunk.
-Miért? Nincs bekapcsolva?- értetlenkedtem.
-Még nincs- felelte.- Jé az ott nem C?- mutatott a maszkos köpenyes alakra.
-Szerintem igen- feleltem boldogan, mert már hiányzott. -Oda megyek.
-De légy óvatos- szorította meg utoljára a kezem.
Erre csak biccentettem, és elindultam Cortez felé. A fú rám mosolygott, de nem mondott semmit. Különös volt, de nem firtattam a dolgot, mert tudtam hogy más is lehet.
-Úgy örülök hogy itt vagy- ugrottam a nyakába, de éreztem hogy nem a megszokott illata van.-Kérsz egy kólát?
Nem mondott semmit csak bólintott, és ezzel még furcsább lett az egész.Oda sétáltunk a pulthoz hogy italt öntsön magának. Eközben persze szét néztem a tömegben és megláttam egy másik fantomot. Aki engem figyelt, akin nem volt kalap. Akinek hátranyalt fekete haja volt, aki egy gyűrűs nyakláncot viselt, és akinek az arca másik felén volt a maszk.
Mikor észre vette, hogy én is figyelem, nem mondott semmit, csak bólintott.
-Olyan meleg van ide bent, nem megyünk ki egy kicsit.
-De-felelte egy számomra ismerős hangszín, és a kezemet megragadva elkezdett kifele vezetni.
Óvatosan benyomtam a nyomkövetőt, és követtem az álfantomot.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Sakkban tartva /szjg ff/
Hayran KurguEgy insta oldal, egy történet, egy privát üzenet és az életed felfordul. De miért kezdődött el ez az egész? Miért kellett ezt tennie Bavardnak. Talán elege van, hogy sokan szerencsétlenkednek, vagy nem szereti a titkokat. Esetleg az is a pakliban va...