The Maze Runner: Ez csak a kezdet

10. fejezet

Newt:

A fiúk teljes döbbenettel álltak az étkezőben. Nem értették, hogy mi lelte Nataliet. Hisz az előbb még olyan boldog volt, hogy megütötte Gallyt.

-Utána megyek - indult el Minho, de Newt visszafogta.
-Ne. Azt kérte, hogy hagyjuk egyedül - mondta a srác.
-És te csak itt állsz és hagyod, hogy Gallyék megtámadják, vagy Jacob megerőszakolja, ahogy az előbb utalt rá, csak azért, mert Natalie azt mondta?! - emelte fel a hangját Minho.

-Nem! - kiáltott rá Newt  - Ugyanúgy utána akarok menni és vigyázni rá, de ha megteszem, akkor semmibe veszem a kérését! Fogalmam sincs, hogy mi történt vele hirtelen. Én is aggódom érte. Lehet, hogy jobban, mint ti - ült le, majd az arcát a tenyerébe temette.

-Newt te.....? - kezdte volna Winston, de Minho közbe vágott.
-Szereted,  igaz?
Newt ráemelte a tekintetét és sóhajtott egyet.
-Nem..... nem tudom  - mondta és megdörzsölte az arcát.
-Azannya! Newt szerelmes!  - mondta Serpenyő.
-Ne aggódj.  Nem vagyunk rád féltékenyek - ironizált Winston, mire mindenki felnevetett. Még Newt is elmosolyodott.
-Kösz srácok - mondta hálásan.
-Hé, jól vagy haver? - kérdezte Minho és gyengéden Newt vállára tette a kezét.
-Persze - állt fel Newt - Menjünk. Hamarosan aludnunk kell - mondta, majd mindnyájan kiléptek a sötétségbe.

A többiek elmentek lefürödni, Newt pedig a szokásos helye felé vette az irányt. Ha zaklatott volt, mindig a Kertbe ment.

Leült egy kőre és gondolkodott. De bárhogy próbálta is, nem tudta kiverni Nataliet a fejéből. A haját, a nevetését, a szemeit.

Imádta a szemeit.

Az illatát,  a személyiségét. Azt, hogy kedves és vicces és gyönyörű és erős. Simán leüt valakit, ha kell. Ahogy azt az előbb meg is mutatta. De valójában egy nagyon érzékeny lány. ,, Vajon mi vehette rá arra, hogy elrejste ezt az oldalát? Mi történt vele az Útvesztő előtt?  "- gondolkodott a fiú.

Newt nem tudta, hogy szerethetett bele ilyen hamar. Valami megmagyarázhatatlan dolog húzta hozzá. Érzett egy belső késztetést a lány felé.

Natalie olyan volt számára, mint egy rejtély, amit meg kellett fejtenie.

Imádta a stílusát, és azt, hogy ilyen okos.

És utálta, hogy Natalie csak barátként tekint rá. ,, Miért is nézne rám másképp röpke két nap után? Csak én vagyok ilyen szerencsétlen."

A fiú nem tudta, meddig ülhetett ott, de bizonyára már jó ideje, mert a Tisztársak már mind lefeküdtek. Úgy gondolta, Natalie eleget volt egyedül, így elindult, hogy megkeresse.

Átfésülte az egész Tisztást, de a lány nem volt sehol. Majd bement a házába. Odabent teljesen sötét volt. Felkapcsolta a lámpát, majd csalódottan leült az ágyra. Natalienak nyoma sem volt.

Észrevette az éjjeliszekrényen lévő parfümöt. Levette a kupakját, majd megszagolta. ,, Natalie illata. Istenem. De jó. Ezt el kéne vinnem."- viccelődött magában.

Tanácstalanul visszatette a parfümöt a helyére, aztán bevillant neki valami. Azt a helyet még nem nézte. Gyorsan lekapcsolta a villanyt, és ismét Natalie nyomába szegődött.

Natalie:

Natalie mire felért a kilátó tetejére, a könnyek teljesen eláztatták az arcát. Csak bekuporodott a sarokba és sírt. Nem akarta ezt tenni Gallyvel! Nem akarta megütni! De feldühítette és egy pillanatra elfeledkezett az emlékeiről. Még voltak percek, amikor egyszer csak eltűntek és ismét nem emlékezett semmire, majd újra visszajöttek, mintha mi sem történt volna.

,, Istenem. Bárcsak ne emlékeznék!"- gondolta. De ami a legjobban fájt neki, az az volt, hogy nem tudta, Gally mikor és miért utálta meg. Hiszen ő nem emlékszik és ezért még csak oka sem lehet rá.

Barátok voltak. Natalie tudta. Gally is egy volt az Útvesztő előtt ismert barátai közül. És most gyűlöli. Ő pedig megütötte. Bárcsak......bárcsak ne emlékezne!

Olyan sokáig ült ott, hogy már teljesen besötétedett és a Tisztársak is mind lefeküdtek aludni. Natalie könnyes szemmel felnézett a tiszta, éjszakai égboltra. Egyből megnyugodott, amikor megpillantotta a csillagát. Eszébe jutott, amit az apukája mesélt neki.

Lassan a lengedező szél felszárította a könnyeit, de néha, amikor eszébe jutott, hogy mit tett az este, ismét sírva fakadt. Századszorra is azt kívánta: Bárcsak ne emlékezne!

Egyszer csak hangokat hallott a létra felől, mire összerezzent. ,, Ha most Gally az, akkor nekem végem. Halott vagyok "- gondolta, mivel nem volt annyi lelkiereje, hogy megvédje magát.

Az illető felért a létra tetejére, és Natalie már felkészült a verekedésre,  amikor megpillantott egy szőke fejet.

Newt körbenézett odafent, de a tekintete megállapodott a sarokban kuporgó Natalien. Óvatosan felmászott és letérdelt a lány elé, majd aggódó tekintetét az Újoncra emelte.
-Jól vagy? - kérdezte halkan - Mit csinálsz itt? - nézett Natalie szemébe, de a lány meg sem szólalt. Nem tudta, mit feleljen erre.

-Hé, mi a baj Nati? - kérdezte lágyan Newt. Natalie meglepődött a becézésen, de tetszett neki.
-Én..... - próbált szóhoz jutni a lány, de ismét zokogásban tört ki. Newt azonnal mellette termett és gyengéden átölelte Nataliet, akinek a könnyei teljesen eláztatták a fiú pólóját.

-Shhh. Semmi baj. Ne sírj - simogatta a hátát Newt. Natalie úgy kapaszkodott a fiúba, mintha soha nem akarná elengedni. Biztonságban érezte magát a karjai  között.

Amikor végre megnyugodott,  a hátát a fiú mellkasának támasztotta és úgy bámult maga elé.
-Newt - szólalt meg egyszer csak Natalie  - Ugye..... ugye mi barátok vagyunk? - kérdezte.
-Te és én, és Minho, meg Chuck, meg Serpenyő, meg Winston.
-Hát persze, hogy azok vagyunk. Mégis, hogy kérdezhetsz ilyet? - felelt Newt.

Natalie megnyugodott a választól. Már biztos volt benne, hogy vannak, akik megvédik, mert a barátjuknak tartják. De közben hatalmas bűntudatot érzett, hogy nem mondta el nekik a titkát.

-Figyelj Newt - fordult a fiúval szembe -Van..... van valami, amit nem mondtam el neked, meg senkinek - sütötte le Natalie a szemét.
-De nem tudom, hogyan mondjam el - csuklott el a hangja. - Annyira szeretném elmondani, de félek.....félek, hogy utána mind megutálnátok - lett megint könnyes a szeme.
-Én..... még képtelen vagyok beszélni róla és.....- folytatta, de Newt közbevágott.
-Ssshh. Ha nem akarod, akkor ne mond el. Majd elmondod, ha készen állsz rá - csitította a fiú.
-Ko.....komolyan? - lepődött meg Natalie.
-Persze. Hiszen..... barátok vagyunk - mosolyodott el Newt.
-Köszönöm- suttogta hálásan Natalie.