11. fejezet

309 16 0
                                    

Két hét telt el Natalie érkezése óta, és sikeresen beilleszkedett. Színt vitt a Tisztás életébe. Egy-egy kedves szóval, egy mosollyal mindig sikerült feldobnia a Tisztársak napját. Az egész úgy történt, ahogy szerette volna. Elégedett volt magával. Különösen attól a pillanattól, amikor egyszer meghallotta, hogy Newt, Minho és Alby arról beszélnek, hogy a Tisztás egy sokkal jobb hely lett azóta, hogy ő itt van.

A lány boldog volt. Sikerült elfeledkeznie az emlékeiről. Ha akarta, már félre tudta söpörni őket. Csak akkor gondolkodott rajtuk, ha egyedül volt.

Persze nem mindenki értett egyet Albyék álláspontjával. Gally és pár srác továbbra is azt hajtogatták, hogy Natalie áruló, aki csak elcsavarta a fejüket. Különösen azok álltak mellette, akik átestek az Átvaltozáson. Ők egy árva szót sem szóltak a lányhoz. Még arra sem méltatták, hogy alkalom adtán odaszóljanak neki valami undorító dolgot. Csupán messziről elkerülték, összehúzott szemmel méregették, és Gally mellett álltak.

Natalie a Gallys eset óta messziről elkerülte a fiút. Ha azonban valamilyen oknál fogva egymás mellé kerültek, akkor ott mindig izzott a levegő. Ilyenkor általában Gally elkezdett beszólogatni Natalienak, aki egy idő után ezt megunva, egy csípős megjegyzéssel elhallgattatta a fiút és faképnél hagyta.

De furcsa módon Gally nem állt bosszút. Egyik összecsapásuk sem fajult verekedésig. Natalie nem is akarta, hogy így legyen.

Gallyéken kívül mindenki szerette a lányt. Ő pedig szoros kapcsolatba került Newttal, Minhoval, Chuckkal, Serpenyővel és Winstonnal. Őket tartotta az igazi barátainak. Ők voltak azok, akikért bármit megtett volna. Ám Newttal még ennél is közelebbi és szorosabb kapcsolata lett. Mivel minden nap együtt dolgoztak, Natalie már úgy ismerte Newtot, ahogy rajta kívül valószínűleg csak Minho.

Ez a két hét elég is volt arra, hogy rájöjjön, szereti Newtot. Már az elején is furcsa volt neki, hogy mennyire jól kijön a fiúval és, hogy elég furcsán érzi magát a közelében. Ráadásul minden nap együtt dolgoztak, így ez is hozzá segített a dologhoz. A fiú közelsége megnyugtatta.  Mellette igazán önmaga lehetett. Newt el tudta terelni a gondolatait bármiről. Minden rossz dologról is. Natalie boldog volt vele. Igazán boldog. A fiú jó hatással volt rá. Szóval ez alatt az idő alatt beleszeretett.

A lány közben arról sem mondott le, hogy Futár legyen. Így ahol tudott, jó pontokat szerzett Albynál, és minden reggel kiment az erdőbe edzeni. Az edzései közben fedezte fel az erdőben lévő tavat, ahova szívesen kijárt úszni.

Egyszóval, végre úgy érezte, hogy ide tartozik.

Két héttel a megérkezése utáni reggelen is ugyanúgy kezdődött a nap, ahogy az utóbbi időben megszokta. Felült az ágyában és kinyújtóztatta a végtagjait. Elővette és megnézte a családjáról készült képet. Ez a mozdulatsor is a napi rutinjává vált. Mosolyogva visszatette a képet a fiókba, majd magára kapott egy farmert, egy ujjatlan pólót, és a tornacipőjét, a haját pedig a feje tetején összekötötte.

Kilépve a háza ajtaján egy mélyet szippantott a friss hajnali levegőből. Imádta a reggeleket. A Nap még nem bukkant elő a fák mögül, a Tisztás pedig teljes nyugalmat árasztott. Csak a Futárok voltak ébren.

Éppen az étkezőből jöttek ki. Amint Minho kilépett egyből intett Natalienak. A lány odasietett hozzá. Minden reggel elkísérte az éppen kinyíló Kapuhoz és sok szerencsét kívánt.

-Jó reggelt! - köszönt, odaérve a fiúhoz.
-Helo Natalie! - üdvözölte Minho.
-Sziasztok! - intett Natalie a többi fiúnak, akik mind mosolyogva visszaintegettek, majd elsiettek. Natalie és Minho a Nyugati Kapu felé vették az irányt.

The Maze Runner: Ez csak a kezdetOù les histoires vivent. Découvrez maintenant