The Maze Runner: Ez csak a kezdet

31. fejezet

Natalie egy kicsit megnyugodott, hogy a tervének első szakaszát sikerrel zárta. Csöndbe burkolózva baktattak vissza a dutyihoz mind a négyen. Natalie már messziről látta a Teresa és Thomas zárkája előtt térdelő és bambuló Chuckot és Winstont.

Mikor a kisfiú megpillantotta őket, arca felragyogott és eléjük futott. Nagy hévvel érkezett, így majdnem feldöntötte Nataliet. Boldogan ölelte át a lány derekát, mire Natalie eltorzult arccal, fájdalmasan feljajdult.

- Jaj! Chuck... Egy kicsit... légyszi - könyörgött összeszorított szemmel a kissrácnak, aki gyorsan elengedte a lányt.

- Ó, Natalie, ne haragudj! Teljesen elfelejtettem - motyogta bűnbánóan Chuck.

- Semmi baj - fogta Natalie a hasát. - Csak óvatosan - mondta, majd finoman magához ölelte a fiút.

- Hogyan lógtál meg, Natalie? Mit fogunk most csinálni? - kezdte Chuck a kérdésáradatát, miután elengedte a lányt.

- Hé, hé! Csak nyugalom. Előbb menjünk oda Winstonhoz, aztán mindent elmesélek. Thomas felébredt? - kérdezte, félve a választól. Chuck szomorúan megrázta a fejét.

- Nem. Még nem. Teljesen ki van ütve.

Natalie szíve elszorult. Csak remélni merte, hogy a fiú felébred. Mihez kezdene nélküle? 

Winston is elég megviselt arccal fogadta őket.

- Sziasztok! - tekintett fel ültő helyéből a barátaira. - Jó épségben látni, Natalie.

- Titeket is jó látni - mondta a lány, majd a rács túloldalán ücsörgő Teresához fordult. - Hogy van Thomas?

- Talán hamarosan felébred - felelte Teresa. Natalie csak ekkor vette észre, hogy Thomas feje Teresa ölében pihen. Sejtelmesen elfojtotta vigyorát és inkább körbetekintett az ajtó előtt ülő barátain.

- Újra együtt a csapat - mondta mosolyogva, majd helyet foglalt Newt mellett, de úgy, hogy lássa Thomast.

- Na mesélj! Hogy sikerült kijutnod? - fordult felé kíváncsian Winston és Chuck és Serpenyő is kérdő tekintettel néztek rá, nem beszélve Teresáról és Minhóról.

Natalie mindent pontosan elmesélt, a Gallyt fenyegető részekbe pedig Minho és Newt is bekapcsolódott.

- Bárcsak láttam volna Gally képét, mikor beleegyezett! - nevetett Winston.

- Ó, tanúsíthatom, hogy majdnem felrobbant dühében - vigyorgott Serpenyő is.

- Sosem gondoltam volna, hogy Gally ilyenre képes - mondta komoran Minho, és ezzel ki is nyírta a hangulatot. Mindenki elcsendesedett és a beszélgetés hajója komolyabb vizekre evezett.

- Mindig olyan jókat nevettünk. Soha senkire nem volt egy rossz szava sem - bambult maga elé bánatosan Chuck.

- Azt azért hozzá kell tenni, hogy nagyon szeretett okoskodni - szólt bele Winston.

- Ez tény. De pont ő... mindig olyan nagyra tartotta Albyt - hozta fel Minho a fiú nevét.

Natalienak elszorult a torka, ha Albyra gondolt. Eszébe jutott a vezető fájdalmas tekintete, ahogy a vér végigfolyt a kezén... Az egész teste megborzongott. Alby nevének elhangzása után már senkinek nem volt kedve beszélni.

A Nap erősen tűzött, lassan ebédidőre járt már. Natalie gondolatai Gally irányába kalandoztak. Elgondolkodott a hallottakon. A többiek régen ugyanúgy tekintettek a fiúra, ahogy ő most rájuk. Biztosan rengeteg szép emlékük lehet vele, és Natalie elszomorodott a gondolatra, hogy lehetett volna másképp is.