𝕆ℕ𝕃𝕐 𝕐𝕆𝕌 | 𝗘𝗡⁃ 𝖭.𝖱. 𝖿𝖿. | 𝘀𝘇𝘂̈𝗻𝗲𝘁𝗲𝗹

17 - Énekelj!

- Mondtam már, hogy én nem megyek! -kiabálás közben az ajtófélfában kapaszkodtam mint egy kis gyerek, miközben a lányok egyszerre próbáltak engem elhurcolni a karaoke terembe.
- Engem hagyjatok ki ebből az egészből! Mondjátok azt, hooogy... beteg lettem vagy mit tudom én mit!!

- Zoa ne hülyéskedj már! Gyere! -szólt hozzám Jihan, de közben a ráncigálásomat ugyan úgy folytatta.

- De neeem!! -kiabáltam hisztizve, mint amikor a kis ovis gyerek nem kapja meg a nyalókáját. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy már nem húznak olyan erősen, sőt semennyire, mert elengedtek. De attól én még ugyan olyan erősen kapaszkodtam abban a biztonságot nyújtó ajtófélfába. Jihan súgott valamit a többieknek, majd egyik pillanatról a másikra elkezdtek mind csikizni. És mivel én rettentő csikis vagyok figyelmetlenül azt makogtam össze nekik a nevetéstől, hogy "Jó, jó... elmegyek csak fejezzétek be!" Miután ezt kimondtam abbahagyták a kínzásomat és megálltak előttem mosolyogva. Ám bennem csak ekkor realizálódott, hogy mit is mondtam, így csak ledermedve álltam az ajtó mellett.
- Nem hiszem el, hogy elértétek, hogy kimondjam! -mondtam semleges arckifejezéssel rájuk nézve, mint aki már beletörődött a veszteségébe.
- Úgy utállak titeket! -mentem be a szobámba és kaptam fel mérgesen az ágyamról a telefonom. Majd miután kiléptem a tárggyal a kezemben az ajtón, bezártam magam után, majd elsőként indultam le a terem felé.

- Tudom, tudom!! Mi is nagyon szeretünk! De amúgy miért olyan nagy gond ez az egész? Hmm? -kiabált utánam Soojin.

- Mert az és kész! -fordultam meg és vártam be őket a folyosó kellős közepén.

- Pont te mondod? -motyogta orra alatt szemet forgatva Jihan, mire mind rá kaptuk tekintetünket.
- Fhuu hogy ilyenkor olyan jó a hallásotok! De amikor meg segíteni kellene főzni, vagy bármi mást csinálni, akkor meg egyikőtök se hall meg!!

- Még nem is mondtad nekik? -néztem rá meglepődve Jihanra, figyelmen kívül hagyva a kiakadását.

- Mit nem mondott? -nézett rám kíváncsi tekintettel Jaehee.

- Szóval Jihan? Itt a lehetőség, hogy elmondd miről is van szó! -állt meg Soojin az említett mellett.
- Addig nem megyünk sehova.

- Ne legyél Jungwon! -tette keresztbe kezeit durcásan Jihan, én pedig felnevettem ezen egy aprót.

- Te meg ne legyél Sunoo! Volt már elég időm arra, hogy kitapasztaljam azt, hogy ti ketten ugyan olyanok vagytok. Sőt, ti ketten még mérgesek se tudtok lenni, mert az is inkább aranyosra sűl el. -szólalt meg Jaehee, mire a lány elég feltűnően elpirult. Én mint a mindent tudó csak sunyin mosolyogtam a lányra, míg a másik kettő csak értetlenül nézett rám, hogy mi bajom van.

- Ha te nem mondod, akkor majd én fogom. -mosolyogtam továbbra is.

- Így is, úgy is meg kell, hogy tudják valamikor, szóóóval... akkor legyen most az a pillanat... -kezdett bele a lány.

- Mondhatom? -néztem rá izgatottan.

- Ha ennyire szeretnéd... akkor mondd. Mindegy kitől tudják meg. Amúgy is ha rajtam múlt volna, nem mondtam volna el. Bár egyszer úgy is megtudtátok volna, szóval mindegy, hogy most vagy később.. -hajtotta le a fejét.

- Nos barátnőim! A mi "kis"... -szólaltam meg mintha valami hivatalos, világot megváltó hír felolvasásába kezdtem volna.

- Még mindig idősebb vagyok nálad! -szakított félbe Jihan.

- Az most mindegy na! Szóval, a mi kis drága Jihanunknak... dobpergést kéreeek...!

- Ahj Zoa mondd már! -nézett rám kíváncsian Jaehee.
- Ezt az egy dolgot annyira utálom benned!! De te is jól tudod!