𝕆ℕ𝕃𝕐 𝕐𝕆𝕌 | 𝗘𝗡⁃ 𝖭.𝖱. 𝖿𝖿. | 𝘀𝘇𝘂̈𝗻𝗲𝘁𝗲𝗹

18 - A mi titkunk...

Megpillantva a fiút, ijedtemben a mikrofon kiesett a kezeim közül, ami nem kis hangzavart okozott a helyiségben.

- Niki?! De te... végig itt voltál?! És mikor... mi-mivan?? Mindent hallottál?? -dadogtam össze-vissza zavaromban.

- Igazuk volt a barátnőidnek... Tényleg szép hangod van. -mondta a magáét, figyelmen kívűl hagyva az előbbi kérdéseimet.

- De te..... követtél?!! -akadtam ki rajta.

- Jahj nem! Dehogy! Csak itt hagytam a telefonom, és azért jöttem.

- Na persze! -válaszoltam neki flegma arckifejezéssel, majd hirtelen a látószögembe került a telefonom, ami mellett ott hevert, Niki telefonja is?! Én ezt eddig miért nem vettem észre?
- Jól van, most már elhiszem... -tért vissza a tekintetem a fiúra.

- Amúgy ha már itt vagyunk, van kedved beszélgetni egy kicsit? Nem volt még olyan sok időnk megismerni egymást.. -kérdezte mire bólintottam, ő meg megpaskolta maga mellett a kanapét, jelezve, hogy üljek le mellé.
- Tudod, én nem értem miért nem akartál énekelni hisz... gyönyörű hangod van. De a te döntésed persze, hogy mit szeretnél, és mit nem. Én nem szólok bele. Amúgy nagyon jól éreztem veletek magam, szóval köszi ezt az estét! -fordította felém a fejét, mert eddig a szőnyeget bámulta, s villantott felém egy őszinte, barátságos mosolyt. Én ez idáig, csak csendben ültem mellette szótlanul. Nem tudtam rá semmit sem mondani, de még reagálni sem.
- De az a helyzet, hogy én eléggé unatkozok, és a többiekhez meg nem szívesen megyek vissza, mert Jaehee és Jay balhéznak fent... -nevette el magát.

- Esküszöm mint két tojás. -szólaltam meg én is nevetve.

- Na ebben igazad van! -mondta majd rám mosolygott ismét úgy mint az előbb. Percekig csak néztünk egymás szemeibe, egymás mellett ülve. Ahogy észbekaptam, hogy mit is csinálok, gyorsan elkaptam róla tekintetem, majd a pólóm szegélyével kezdtem el szórakozni. Ezt követve ő is elkapta rólam a tekintetét, majd tarkóját megvakarva szólalt meg újra.
- Szóóóval... van kedved valamit csinálni? Együtt? Mondjuk ha már itt vagyunk énekelhetnénk is...

- Ki nem hagynám az alkalmat, hogy a híres Nishimura Rikivel énekelhessek együtt! -nevettem el magam.

- A te szádból jobban hangzik a nevem... -motyogott össze valamit az orra alatt, de én egy szót sem értettem belőle.

- Huh? Bocsi nem igazán értettem.. -nevettem el magam kínosan.

- Jah semmi nem is olyan fontos... -legyintett egyet a levegőben, a tőlem távolabbra eső kezével.
- Miért most akarsz velem énekelni? Akkor is megtehetted volna amikor itt voltak a többiek is.

- De akkor túl sokan voltak. Te meg már úgy is hallottál, szóval már mindegy. Nem de? -kérdeztem tőle szórakozottan kuncogva.
- Viszont ha károsodna tőlem a füled, nem fogom érte válallni a felelőséget. -mutattam fel a mutató ujjam előtte, miután felálltam mellőle.

- Ilyen nem fog megtörténni! -állt fel ő is mosolyogva.
- Egyáltalán van két mikrofon?

- Omm... biztos, hogy kell lennie valahol... -indultam el megkeresni az említett tárgyat.
- Hallod! Ez köddé vált! -álltam meg a terem közepén, csípőre tett kézzel.

- Akkor majd használjuk együtt azt az egyet. -jött hozzám közelebb.

- De az úgy nem jó! -tettem keresztbe a két kezem magam előtt durcásan.

- Na és miért? -nézett rám bambán.

- Mert én túl kicsi vagyok hozzád képest, és fel se érek a mikrofonig ha te fogod! -vettem ki a kezéből a tárgyat.
- Akkora vagy mint egy zsiráf basszus! -néztem fel rá, mire ő csak pár mérges pillantást küldött felém.