𝗘𝗡𝗛𝗬𝗣𝗘𝗡:: 𝖭𝗂𝗌𝗁𝗂𝗆𝗎𝗋𝖺 𝖱𝗂𝗄𝗂 | 𝖭𝖨-𝖪𝖨 𝖿𝖿.
⤷ ᴇɴʜʏᴘᴇɴ × ᴡᴇᴇᴇᴋʟʏ
- -
Az élet, elég sok helyzetben új emberekkel hoz össze.. Az esetek többségében olyan személyekkel, akikről még életedben egyszer sem hallottál, de az sem kizárt, ho...
- Aaargh!! Elállhatna már ez a kibaszott eső!! -mérgelődtem az ágyamban, párnámat fejemre rakva, mert az eső kint még mindig csak szűntelenül zuhogott. Telefonomért nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idő, de bár ne tettem volna. Hajnali négy volt, ami azt jelentette, hogy szinte már reggel van én meg ez a vihar miatt még egy szemhunyásnyit sem aludtam. Egész éjjel forgolódtam és akárhányszor villámlott vagy dörgött az ég, mindig megijedtem és megszorítottam a takaróm szegélyét. Meguntam ezt az egész tehetetlenségemet és mivel úgy sem tudtam volna vissza aludni, elővettem a ruhám és elmentem gyorsan zuhanyozni.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy kényelmes, sportosabb szettet választottam mára. Semmi kedvem nem volt kiöltözni, mert a hangulatomat eleve az idő is lelombozta. Egy gyors fésülködés után pedig elindultam az ablakhoz, hogy kinézzek rajta.
- Na szépek vagyunk! Egy hét és június, erre ekkora viharra kell felkelnem! Vagyis inkább nem kelek, mert el se aludtam!! -beszéltem magamban az üveg előtt állva. Mivel nem tudtam semmit csinálni, álmosan kibattyogtam a konyhába és ettem egy pár falatot. Még senki nem volt ébren, bár meg is értem. Ki kelne fel hajnali négykor? Hát senki! Csak én, aki retteg a viharoktól.
Ha akkor nem megyek el abba a táborba, akkor most nem tartanék itt...
Minden még akkor kezdődött amikor kis iskolás voltam. Azt hiszem hat éves lehettem. Nyár volt, és a szüleimnek nagyon sokat kellett dolgozniuk, így elvittek egy nyári táborba. Barátságos kis hely volt. Nagyon kedvesek voltak az emberek is ott. Szereztem sok barátot is, na és még sorolhatnám. Egyik nap este, a két szobatársammal kitaláltuk, hogy kimegyünk az erdőbe. Akkor még őszintén semmi bajom nem volt a viharokkal. Bátor kis csajszi voltam, így minden hülyeségbe nagy örömmel belementem. Mint három kis rossz kislány elindultunk az erdő felé. Akkor még csak sötét volt, de azzal nem számoltunk, hogy az eső elkezd majd esni. Az elején még csak csepergett, így bojongtunk tovább az erdőben, mert azt gondoltuk, hogy majd úgy is mindjárt eláll. Hát nem! Ez nem pont így lett! Az eső elkezdett szakadni, mi meg gyorsan kiutat akartunk keresni az erdőből, hogy vissza fussunk a házba. De idő közben eltévedtünk. Sötét is volt, és még a vihar is rátett egy lapáttal. Az egyik szobatársam kitalálta, hogy váljunk szét, mert úgy hamarabb találhatunk kiutat, és aki elsőnek megtalálja, az szól a többieknek. Hát, hogy őszinte legyek, az volt a legrosszabb döntésem akkor, hogy én ebbe bele mentem. Az eső egyre jobban zuhogott, én meg egyedül, szétázva, csurom vizesen bandukoltam full sötétben, hogy kiutat találjak. Egyszer csak azt hallottam, hogy az egyik lány kiabált nekünk, hogy kijutott. Elkezdtem rohanni a hang után... de semmi. Nem láttam sehol. Pár perccel később már egyszerre kiabált nekem a két lány, mert megtalálták egymást. Teljesen egyedül maradtam abban a rohadt erdőben. Bepánikoltam, és elkezdtem céltalanul futni előre. Fájt mindenem, és nem egy bokor vagy faág karcolta végig a bőrőm. Az ég dörgött és villámlott. Percekkel később hallottam, hogy a két lány kiabálta nekem, hogy elmennek szólni a tábor vezetőnek arról, hogy eltűntem. Én kiabáltam nekik, hogy ne menjenek el mert nagyon félek egyedül, de... itt hagytak. Egy fa tövében összekuporodva ültem és csak sírtam.
