Szenvedj értem! (Jikook)

10. Új barát.

Elszóltam magam. Nem kicsit volt kellemetlen mikor megelégelte lassú tempómat és hajamat tépve nyomta magát mélyebbre. Köhögő roham, sírhatnék, minden ilyen érzés elfogott. Alig vártam, hogy végre vége legyen, lábam már rég nem tartott, már rég összecsuklottam volna, ha fejemet nem tartaná. Olyan volt mintha soha nem lenne vége, de egyszer mindennek vége nem? Végre elélvezett és elengedett engem is. Levegőt kapkodva kezdtem köhögni. Próbáltam normális tempóra venni lélegzésem ami pár perc elteltével egyre jobban sikerült. A kanapéra másztam és bebugyoláltam magam az ott lévő takaróval, tudom ennyi nem véd meg tőle, de akkor is ad egy biztonság érzetet.

-Na nem is volt olyan rossz.-ült mellém hajamat cirógatva.

-Attól függ kinek.-morogtam közben élvezve ahogy hajamat piszkálja. Ettől az apró cselekedettől olyan érzés mintha valaki szeretne... nem akarom, hogy abba hagyja. Óvatosan közelebb másztam hozzá figyelve arcát zavarja e.

-Csak nem újra csinálni akarod?

-Isten ments!-távolodtam el inkább.

-Ahjj. Jó gyere ide, ennyit most kiérdemelsz-tárta ki a kezeit én meg gyorsan odavetődtem mielőtt meggondolná magát. Nagyon jól esett az ölelésében lenni. Talán, ha nem pályázna a testemre akkor lehetnénk haverok vagy annál többek? Nem kéne ilyenre gondolnom, mert a végén teljesen a szivemhez nő majd és jobban fog fájni, ha majd kihasznál és kidob, de annyira vonz a gondolat miszerint gondoskodna, foglalkozna velem és nem csinálna olyat amit nem akarok.-Meddig leszel rajtam?

-Sokáig hisz megérdemlem nem? Még te mondtad!-hozzá tudnák szokni a helyzethez az biztos, legszivesebben egész nap, éjjel vagy akár reggel rajta csüngnék, mert attól függetlenül hogy mekkora egy rohadék velem jól esik az ölelésében lenni. Percek telhettek csak el és már a kellemes álom világba merültem ahol semmi rossz nem érhet, egy másik világba. Reggel arra keltem, hogy az alattam ébredező le se szarva, hogy alszok szált ki alólam kicsit se próbálkozva azzal nehogy felébresszen.

-Most már ne aludj vissza.-szólt nekem kissé berekedt hangon. Hallod?-rázogatott.

-Várjál már had ébredjek fel.-dörzsöltem ki a csipát a szememből.-Van kávéd?

-Gyülölöm azt a szart így értelem szerűen nincs.

-Az jó, én is utálom.

-Akkor minek kérdezted?!

-Nem akarok az utcán hazafelé bealudni és beborulni egy bokorba.

-Nem fogsz viszont emeld fel magad a kanapéról és menj haza.

-Mindjárt.

-Ez nem kérés volt, hanem parancs!-fogott két bokámra és kíméletlenül lehúzott a padlóra. A padló meg az én találkozásom hangos csattanást hallatott.

-Mért bántasz?-kérdeztem durcásan miután a fájdalom a fejemnek és a hátamnak is csökkent, de még így is rettentően fájt.

-Felállsz? Esetleg rúgdossalak ki innen?-felpillantottam az órára és hajnali négy óra van, komolyan hajnalba akar kitenni engem??

-És ha elrabolnak? Hajnal van!

-Tudom. Se vak se hülye nem vagyok, hogy ne tudjam leolvasni az időt.-forgatott szemet.-Amúgy meg kirabolna el téged?

-Au?

-Na menjél már!

-O-Oké.-feltápászkodva sétáltam a cipőmhöz és nehezen az álmosságtól, de felhúztam. Vékony pulcsimat is felvettem és összehúztam magamon, megfogok fázni.
JeongGuk az ajtónál türelmetlenül dobogva várta, hogy végre távozzak. Kiléptem és már elakartam köszönni mikor meghallottam a bejárati csapódását és ott álltam egyedül, alig volt pár centiméterre az orromtól az ajtó. Rám is csaphatta volna, meg is sérülhettem volna vagy akár sérülhetek a sötét utcán, de őt mindez nem érdekelte csak az, hogy végre szabaduljon tőlem. Ez volt az mikor másodjára is a szivemet taposta mintha egy kis száraz falevél lenne aminek a recsenéséből jösz rá, ez darabokra tört és miután összeroppant miattad akkor se érdekel csak tovább sétálsz nem érdekelve az állapota.