Arany és zöld

Négy

Kicseng. Kicseng. Kicseng. Felveszik. Qingxuan csicseregve válaszol. Nem tud érte menni, mert már felvette ruháit, de egy biztonsági bekíséri.

Kapott egy karszalagot. Majd követte az előtte haladó férfit.

A pihenő feliratú szobába léptek be. Itt voltak Qingxuan barátai. Fellépő ruhában. Ming Yi intett neki, hogy hátul van.

-    Hé, írókám! Majd fellépés után törd össze a szívét... - szólt utána. He Xuan megállt egy pillanatra, de nem szólt semmit.

Miért jött el?!

Qingxuan szólt, lépjen be. A látvány sokkolta. Qingxuan nem csak ki volt sminkelve. Haja teljesen más színben pompázott, szőke és fekete árnyalatokkal, egyik oldalt felnyírva. Karjain tetoválások. Halcsontvázak, akik egy férfi sziluettjét fogták közre, arany fülbevalók, aranyhímzésű ruha. He Xuan nem jutott szóhoz. Qingxuan követte tekintetét.

-    Megnézed közelebbről?

-    Ez igazi? – emelte fel, hogy közelebbről megvizsgálja.

-    Igen. – sóhajtott. – Tavaly csináltattam. Vicces nem?

-    Miért nem láttam reggel?

-    Alapozó.

-    Miért?

-    Ilyen nincs mindenkinek, könnyen felismernének.

-    A hajad...

-    Paróka. Az utcákon teljesen átlagos vagyok.

-    Érdekes vagy ezek nélkül is, Qingxuan. – A másik furcsán reagált.

Felállt. Leseperte ruháit. He Xuan így megnézhette magának. Tényleg olyan, mint egy fellépő. Feltette lábát az asztalra és megkötötte bakancsát. Nem tudott nem odanézni.

Miért tetszik neki, amit lát? A tetoválás teljesen összezavarta. Hihette volna, hogy az nem ő, de ...de.

Kimentek a többiekhez. Szerencse-feles a koncert előtt. Qingxuan bemelegítette hangját, skálázott. He Xuan a fal mellett figyelte, mi történik.

Mindenki faarccal bámult maga elé, míg Qingxuan nem jött ki és kezdett gyakorolni. Ugrált és viháncolt körülöttük. Ez pedig mindenkit felvidított.

-    Melyik dalok között akarod elénekelni a vendégdalt? – nézett rá Fu Ming, akiről később megtudta, hogy a dobos.

-    Harmadik dal lesz.

-    Rendben.

-    Ma csak víz lesz, ahogy megbeszéltük, ugye? – He Xuan felkapta fejét. Víz? Minek?

-    Igen. Ma semmi tűz, ahogy megbeszéltük. Megígértem.

-    Qiqi....

-    Tényleg, ma csak víz! – emelte fel kezét.

-    A ruháid...

-    Csak a felső mozdítható és alatta is van egy réteg.

-    Qiqi...

-    Ne izguljatok már! Megígértem, úgy lesz.

-    Rendben.

Beszólt egy nagyon izzadt férfi, hogy mehetnek. Körbeálltak, még egy hajrázás és elindultak. He Xuan pedig ott maradt a fal mellett. Milyen csend lett, hogy kiment..ek. Idegesítő.

Qingxuan mikrofonnal a kezében állt, még takarásban. He Xuant meglepte mennyire sokan vannak. Inner Hate – ez volt a színpad kivetítőjén.
Odalépett mellé, de a mindig csicsergő, mosolygyár teljesen más volt, mintha... Kifújta a levegőt. Ekkor ért mellé és ....nem ismert rá. Egymás szemébe néztek. Qingxuan énekelni kezdett, végigtartva a szemkontaktust. Fájt nézni, vágni lehetett a dühöt "mikor először láttam még nem tudtam mi vár..."* szünet, a dob és a gitár egyszerre szólalt meg, ő pedig berohant a színpad közepére és énekelt.
He Xuant megbabonázta. Csak állt ott és őt nézte. A falási roham is türelmet gyakorolt. Semmi sem terelte el figyelmét.

Elérkeztek a vizes részhez. Qingxuant egy adag festék borította. Meghúztak egy kart és lemosta róla a "vért".

Bámulatos. Igen, He Xuan agya kikapcsolt és csak egy szavas mondatok erejéig tartott ki. Egyetlen lényre szűkült a világ: Qingxuan.

Ezek után, hogy mondja azt neki, hogy el se kezdjék? Qingxuan dalai. A fekete-arany mániája, a tetoválása.

Legyen. Kideríti mennyit tud. Semmi érzelem. Neki már volt egy menyasszonya, akit tisztelt.
Ha háromszáz évig képes volt rá, most pár hét, nem számít.
Tudnia kell.

Három ráadás. Ezután jöttek le a színpadról, végleg. Qingxuan be volt rekedve és újonnani ismeretségükben először, csendben ült és nézett maga elé. He Xuan elfoglalta a fal melletti részt, mint helyét. Ijesztő volt a csendben ülő Qingxuan. Kezébe nyomtak egy adag chipset. Elolvasta az összetevőket, fintorgott és ledobta.

He Xuan karba tett kézzel állt, és leplezetlenül bámulta a másikat. Vizes ruháit levette és átöltözött. Sminkje elfolyt, ami még vonzóbbá és elérhetetlenebbé tették kinézetét.

Révedező tekintete pedig egy versbéli alakhoz tette hasonlóvá.
He Xuan utálta, hogy így a hatása alá került, bár el kellett ismernie.

Qingxuan megérezte, hogy nézi. Lassan odafordult és erőtlenül elmosolyodott. Elővette telefonját és pötyögni kezdett.

"Hazaviszel?" – jött az üzenet. He Xuan felnézett rá és bólintott.

"Kösz. Összeszedem a cuccom és mehetünk." Megint bólintott, majd visszaírt. "Kell segítség?" Qingxuan bólintott.

Elrendeztek mindent. A többiek is felnyalták magukat és ki-ki ment a dolgára.

A kocsiban sem szóltak egymáshoz. Qingxuan korábban megírta a címet, megállt a lakás előtti parkolóban.

"A koncert után elmegy a hangom. Szóval most csak te beszélsz."

-    Hm.

"Na, mi lesz a sorsunk, He Xuan?"

-    Szívesen találkozom veled.

"Nem kell udvariaskodni. Legyél teljesen őszinte. Ne raboljuk egymás idejét."

Persze ezek kemény szavak voltak. Valóban, He Xuannak teljesen mindegy volt, mennyi időt szán a mostani Qingxuanra, míg a másiknak rövid éveket kellett beosztania.
Kettejük dolgát össze sem lehetett hasonlítani. He Xuan nem tudta mit válaszolhatna, így inkább kérdezett.

-    Van kedved holnap velem vacsorázni?

A másik csak bólogatott. Tágra nyílt szemeivel nagyon aranyos látvány volt. He Xuan viszont bosszús lett, amiért aranyosnak látja.

"Kérhetek egy gyógypuszit, hogy holnapra legyen hangom?"

He Xuan lemondóan sóhajtott. Egy barátot játszani nem nehéz, de bírni fogja, hogy szerelmest alakít?

Közelebb hajolt és arcon csókolta a másikat. Majd eszébe jutott, hogy a hangszálai a torkában vannak, így az ütőere melletti nyakrészre is adott. Qingxuan elpirult. Elköszöntek. Megvárta, míg bemegy, aztán elhajtott.