Qiqi megkönnyebbült, majd ölelésre emelte karjait. He Xuan szónélkül teljesítette kérését. Fejét mellkasának nyomta és szorosra zárta karjait.
- Ne haragudj, de most ez nagyon kell. – motyogta a felkarjának. Qiqi nagyokat szuszogott. Érdekes módon, He Xuannak sós víz illata volt. Semmi rothadás, semmi hidegrázás.
- Nem haragszom. Hoztam enni. – Qiqi hálásán felnézett arcába. Széles mosolya, fáradtan terült el arcán. He Xuan átható tekintete beszippantotta. Pislogott párat és elengedte. Csak barátok. Csak. Barátok!
- Mit hoztál? Mondd, hogy rendes kaját hoztál! Itt mindenki hússal akar tömni!
- Sok vért vesztettél, azért. Rendes ételt hoztam. Én főztem. – tette hozzá mellékesen.
Qiqit túlságosan lefoglalta az evés lehetősége, így csak megmártózott ebben a megdöbbentő tényben, majd rávetette magát a zsákmányra. He Xuan odahúzta a széket, ágya mellé.
Egyik kezével megtámasztotta fejét, másikat ölébe rakva figyelte őt.
Qiqi lassan evett, nehogy a sok napnyi kihagyás után most emiatt legyen gond. A csomagban egy pár evőpálcika volt, így néhány falat után gyanakvóan He Xuanra nézett.
He Xuanra, aki olyan szemragasztóan vonzó volt, hogy egy pillanatra Qiqi elfelejtette mit akart kérdezni, de a másik szerencsétlenségére, tényleg egy pillanatra.
- Te mikor ettél utoljára?
- Nem is tudom. – egyenesedett ki, de fejét támasztó kezét az ágyon hagyta, elterülve.
Qiqi tudta, hogy az étel több, mint ami neki elég, de ha nem lett volna az akkor is így tesz.
Megfogott egy darab karfiolt és He Xuan szája elé tartotta.
- Ugye nem fogsz megetetni?! – kerekedett el szeme.
- Igaz is! Én vagyok a beteg! – rakott le mindent. – Te etetsz engem.
- Ez most komoly...?
- Igen, de csak akkor tudok enni, ha te is eszel.
- Ne szórakozz. Egyél. Vissza kell nyerned az erődet. – dőlt hátra a széken. Qiqi viszont makacs volt. Mikor együtt voltak sok mindent ráhagyott, de most nem kellett visszafognia magát. Keresztbe tette karjait és farkasszemet néztek. He Xuan rosszallóan csóválta fejét.
- Ha eszek veled, úgy nem kell megetetnem? – kérdezte csukott szemmel.
- Akkor nem, de csak egy pár....ezt hogy csináltad? – kérdezte, ugyanis He Xuan kezében egy pár evőpálcika volt.
- Varázslat. Egyél.
- Hm.
Qiqi kierőszakolta, hogy mindennap hozzon be neki enni, ha már ilyen jó barátok. He Xuan pedig megígérte. Ezt másnap ugyanebben az időpontban pedig be is tartotta.
Két hétig kellett benn maradnia, ebből négy nap telt el. Nem bírt nyugton ülni, de mindenki – orvosok, nővérek, He Xuan a lelkére kötötte, hogy pihenjen.
Ming Yi nagy nehezen bejutott hozzá.
Telefonja, gitárja, jegyzetfüzete.
- Most mentettél meg az unalomtól! Te vagy a legjobb Yiyi! – hálálkodott. Barátja legyintett.
- A lakásodat kitakarították a helyszínelők. Nem sokat voltál otthon, haver.
- A stúdióban aludtam.
- Ja, tudom. A banda is be fog jönni, de a doki most nem engedte be őket.
- Ja, mondta nekem is. Jövő héten.
- Majd írj, mikor.
- Köszkösz.
- Csináljak még valamit?
- Háát most, hogy kérdezed.... – Ming Yi pedig megbánta, de nem volt visszaút.
***
He Xuan rászorított a kilincsre ahogy meghallotta a kórteremben lévőket.
- Olyan ügyesen mozognak az ujjaid Ming Yi!
- Qiqi... - morogta a másik.
- Finomabban, nem fog kitágulni ettől a durvaságtól.
- Fogd be! Nem először csinálom!
- Aaah Ming Yi!
- Ez volt a végszó! Kielégültek a receptoraid?
- Mhm.
He Xuan nem tudta mit tegyen. A kilincs végérvényesen deformálódott keze alatt.
Egyre sürgetőbb lett az érzés, hogy menjen be, ugyanakkor nyugtalan lett és nem értette. Kedvelte Qingxuant, de nem akart tőle semmit. De akkor miért akarja megölni Ming Yit? Qingxuan szabad ember.
Kopogott. Szóltak neki, bement.
Ming Yi kezeit törölte, Qingxuan pedig a gitárját hangolta.
- Ő mit keres itt? – kerekedett ki Ming Yi szeme.
- Mit, mit. Meglátogat. Nyugi Yiyi! Mindig te leszel a kedvenc barátom!
- Na azért! Akkor majd írj, mikor enged be a doki minket.
- Rendben. Köszi! Ming Yi!
- Hm?
- Mi a helyzet Csingilinggel? – támaszkodott meg a gitáron.
He Xuan lepakolt. Nem akart idiótán állni és bámulni őket. Valamint, így nyert egy kis időt, hogy összeszedje magát.
- Reméltem elfelejted megkérdezni. Meghalt.
- Baszki. Ezért csináltad meg, amit kértem?
- Igen.
- Elmondhattad volna. Nem haragszom. Öreg volt már.
Ming Yi kifújta a levegőt. He Xuan pedig kicsomagolta Qingxuan ebédjét, mint egy rendes háziasszony. Fel sem tűnt neki, milyen szorgalmas.
- Sajnálom Qiqi. Megyek, elmondom a többieknek mi a helyzet. Szevasztok.
- Csácsá.
Becsukódott az ajtó. Qingxuan még sokáig bámulta. Mikor visszafordult csillogott szeme. Elmorzsolt egy könnycseppet, majd ránézett.
- Miért vagy mérges, He Xuan? – kérdezte.
YOU ARE READING
Arany és zöld
FanfictionHajósüllyesztő Fekete Víz, He Xuan. Nyugodtan tengeti napjait, élvezi a modern világot és kiadta első könyvét. Dedikál, olvasói kérdésekre válaszol. "Fekete Víz szerelmes volt a Szélmesterbe?" Szegény He Xuan kálváriája ezzel a kérdéssel kezdődik...
