Arany és zöld

Tizenegy

Yan Qing megfeszült. He Xuan szorosabbra vonta karjait.

-    Mi történ... hogy lett ilyen hosszú a hajad? A füleid...

-    Így nézek ki. Ez a valódi alakom.

-    Azonnal változz vissza!

-    ....

-    Ha így meglátnak az utolsó esélyem is elszáll! Legyél megint morci kapitány! Most túl jól nézel ki!

Hirtelen felhúzta pólóját és fejét belehúzta, hozzányomva meztelen bőréhez és melleihez.

-    Óó, Lin nővér! Pont időben! Hozna egy vérnyomásmérőt?

-    De Qing úr...rosszul érzi magát?

-    Hirtelen kimelegedtem és zakatol a szívem.

-    Biztos nem a ruhája alatti személy miatt van? – húzta fel szemöldökét és vigyorgott. – Jól van Qing úr. Egy óra múlva visszajövök és megmérem azt a vérnyomást.

-    Maga a kedvenc nővérem! – ajtó csukódás.

Yan Qing pedig borsózni kezdett, ahogy megérezte a másik leheletét.

Felhúzta pólóját és kieresztette He Xuant. Csakhogy nem engedte el. Megtámasztotta állát hasán és úgy nézett fel rá.
Yan Qing végig simított arcán, szemöldökén elhúzta egyik ujját, ajkait finoman érintve. Ő pedig bámulta reakcióit. Megnyalta ajkát, majd ráharapott az alsóra és lassan engedte ki. Találkozott tekintetük. Itt most nem volt menekvés, kiskapu, magyarázat. Elegáns vagy angolos kilépő. Ketten voltak.
Agya teljesen kikapcsolt, teste pedig csak erre várt.
Enyhített ölelésén felállt és megcsókolta Yan Qinget.

Nem finomkodott, ahogy illett volna az első, hivatalos csókjuknál. He Xuan belesűrített minden elfojtott vágyat, ami – szerinte csak – az elmúlt napokban gyűlt benne, és csókja meglehetősen ügyetlenre és vadra sikerült.

Yan Qing belemosolygott szájába. Kis különbség volt kettejük magasságában, mégis lábujjhegyre állt. Átkarolta nyakát és megtette, amit He Xuan kerülgetett.
Ideges volt, feszült, és türelmetlen, Yan Qing viszont játszott vele. Beszívta alsó ajkát, picit ráharapott, lassított ezen a tempón, amit diktált, majd váratlanul nyelve került szájába.

Minden olyan... izgató volt, amit csinált. Keze elindult testén, becsúszott pólója alá és meztelen hátán járt fel-alá. Többet, többet, többet.

-    Mielőtt folytatjuk... - állított le mindent.

-    Igen? – csókolta meg arcát. Olyan selymes volt, hogy meg kellett ismételnie, de már a nyáltól ragacsos volt, így a másik oldalra adott, ami ugyanolyan kellemes volt.

-    Én... - de nem tudta befejezni, mert He Xuan áttért megvizsgálni mennyire selymes és puha a nyakán a bőr.

He Xuan nagyon régen nem érezte ennyire felszabadultnak magát. Könnyű volt, mint egy tollpihe és úgy érezte nem hat rá a gravitáció.

Yan Qing vérnyomása tényleg magas volt. Lin nővér a lelkükre kötötte, hogy semmi duhajkodás, Qing úr még gyógyul.

He Xuan végig fogta kezét. Masszírozta és nyomkodta. Mikor a nővér kiment, Yan Qing ránézett. Kicsit szomorkás hangulatba került.

-    Mi lett hirtelen?

-    Kicsit félek. – vallotta be. Felült az ágy szélére, hogy közelebb legyenek.

-    Megöljem?

-    Nem – nevetett. – Nem kell.

-    Hát akkor?

-    Félek, hogy meggondolod magad.

-    És mi van, ha te gondolod meg magad?

-    Te ezen aggódsz?

-    Eddig nem gondoltam erre...

-    Rendben, akkor itt egy másik, elég fontos dolog. Én... - szünetet tartott, összekulcsolt kezeiket nézte, majd mintha döntésre jutott volna, folytatta – egyszerre vagyok nő és férfi.

-    Mhm.

He Xuan nem értette miért mondta el neki a nyilvánvalót.
Amikor az előbb kijött a fürdőből, semmi sem takarta. Mikor a fejét behúzta ruhája alá... Yan Qing felhúzott szemöldökkel nézett rá.

-    Nem tudom milyen választ vársz tőlem. – mondta ki, mert nem volt kedve találgatni.

-    Csak akartam, hogy tudd.

-    Köszönöm.

Csendben maradtak. He Xuanba csillapodtak a felkavart érzések. Végig gondolta ezt az egészet.

Mikor megtudta, hogy eltűnt felismerte, mennyire fontos neki, ezért is ment, várakozás nélkül érte.

Mikor megtudta, hogy a karkötőjén rejtett üzenetben vallotta be, mit érez, nem volt szíve valóban letépni azt.

Mikor meghallotta, hogy Ming Yi és ő milyen beszélgetést folytatnak, azonnal arra gondolt, hogy viszonyuk van.

Mikor meglátta a fognyomokat karján, egyetlen gondolat járt oda-vissza fejében: ő akar fognyomokat hagyni azon a bőrön.

He Xuan lassan ráébredt: mindenkire féltékeny, akire Yan Qing rámosolyog. Mindenkire, aki nem ő.

Bassza meg! Mégis mikor lett ennyire...szerelmes?! Újabb adag került az amúgy is teli döbbenet-tartályába, ahogy kimondta fejében: szerelmes Yan Qingbe.

Hiszen neki menyasszonya volt! Rendes, tisztességes ember volt! Szellemként sem keresett se nőt, se férfit. Csak a bosszút. A vegytiszta, édes bosszút.

Visszaemlékezett menyasszonyára. Csakhogy a nő arca Qingxuan arca volt, nevetése az ő nevetése, szemei Qingxuan zöld szemei.

Lám, lám. A híres-hírhedt Pusztító szellemkirály, Hajósüllyesztő Fekete Víz. Mindvégig őt szerette.

Le kellett élnie több száz évet, hogy rájöjjön. Nevetséges.

Yan Qing egy ideje nem szorította kezét. Felnézett arcába és látta, hogy mélyen alszik. Talán kicsit túl sokáig gondolkodott, talán csak túl fáradt volt a másik.

Mindenesetre a nap felkelőben volt. Ideje volt elmennie, hogy megvegye a hozzávalókat Yan Qing ebédjéhez.

Most, hogy felismerte magában, mit érez és ennek ki az elszenvedője...

Yan Qingnek fogalma sincs mibe keverte magát és mit szabadított magára. Vagy, sokkal inkább, kit.