Arany és zöld

Hat

A negyvenedik randi

Qiqi türelmetlen volt az élete minden területén. Kivéve He Xuannal.

Nem erőltette az ott alvást, a csókot, a.. semmit. Végtelenül szerelmes volt és beérte ennyivel, míg vele lehet. Pedig már a határain táncolt.

Azok az intim pillanatok.
A mosolyok, amikre rábírta.
A helyzetek, amikbe belerángatta és vele ment. A koncert, amire megint eljött. Az almáskerti kirándulás, a reggeli futó edzések... tagadhatatlanul egymás életének részei lettek és a legtöbb időt együtt töltötték. Qiqi első gondolata ő volt, ha valami vicces dolog történt őt hívta, neki írt. Amikor kiment a bokája ő vitte be a kórházba. Olyan lassan haladtak, amennyire lehetett, mégis...

-    Beszélnünk kell. – Qiqibe megfagyott a vér. Pontosan tudta, mit akar mondani a másik. Ismerte arcának minden rándulását, testének minden rezgését. Tudta: He Xuan szakítani akar vele. Legyűrte a gombócot torkában, visszanyelte könnyeit.

-    Ne mondj semmit. Tudom. – érintette meg kezét. Elővette a kis dobozt, benne a karkötővel. – Ezt neked vettem. Erről majd eszedbe jutok.

-    Qingxuan, nem fogadhatom el.

-    Akkor dobd ki. Kellemes volt ez a pár hónap. Köszönöm.

-    Nem is vagy mérges?

-    Mit érdekel az már téged?! – hirtelen felállt. Nem bírt tovább mellette maradni.
Torka összeszorult...nem fog itt sírni, majd pár házzal arrébb.

Szíve összetört. Tudta, He Xuan aranyszemei kísérteni fogják.

Húsz perc séta után írt Ming Yinek. Egy szót: most. Legjobb barátja pedig pontosan értette ez mit jelent. Pedig jól néztek ki együtt, jól is érezték magukat együtt. Vagy csak ő, igen, valószínűleg csak ő.

Pff, bele se kellett volna kezdenie. Magányosan, sóvárogva még mindig jobb volt, mint összetörve.

Persze Qiqinek rossz volt, a munkának viszont jó. Mindent megtett, hogy kihozza a maximumot magából. Új dalokat írt, új koncerteket szerveztetett a menedzsmenttel....
Qiqi darabokban, a karrierje a magasban.

Legalább ez legyen rendben.

***
Két hónappal később

-    Magának is van ilyen morze karkötője? – támadta le a pénztáros a kasszánál.

-    Mim van? – kérdezett vissza He Xuan. A nő felemelte kezét. Más színnel és hosszúsággal, de egy nagyon hasonló karkötő volt rajta.

-    Morze karkötő. Az enyémen morze jelekkel az van, hogy lelkitárs. A magáén?

-    Nem tudom. – mielőtt elkaphatta volna a nő megfogta. Arca vigyorra húzódott.

-    Szeretlek.

-    Hogy mondta asszonyom? – zavarodott össze.

-    Az van itt.

He Xuan ezek után nem emlékezett hogy fizetett és került haza.

Már arra sem miért hordta a karkötőt. Talán, hogy emlékeztesse magát, hogy valahol van egy Qingxuan, akin nem kell bosszút állnia? Akire nem kell haragudnia, akinek... megbocsáthat?
A fekete és arany gyöngyök teljes kuszaságban álltak a zsinóron. Így már volt értelme.

Qingxuan mellett sok érdekesség történt vele, de nem akart tőle semmit. A másik viszont sürgetőbb lett. Egyre többször kerültek olyan helyzetekbe és He Xuan félt, még egyszer meginog. Mint első alkalommal, mikor Qingxuan megcsókolta. Erre most itt ez a karkötő dolog. De, ő tényleg nem akar semmit tőle. Semmit. Miért is hordja ezt a vackot?! Készült letépni, mikor az eddig háttérben szóló tévéjén megszakították az adást. Mikor kapcsolta be?

"Az Inner Hate énekesét még mindig keresik. A közelgő lemezbemutató miatt az együttes több órát dolgozott, frontemberük eltűnését, ezért gondolják emberrablásnak. A művész valószínűleg megsérült.
Kérjük, aki tud valamit hollétéről vagy látta, hívja a képernyőn lévő telefontanú számot.
További híreink..."