Arany és zöld

Tizenhat - Extra I.

Figyelmeztetés. Yan Qingnél elszáll valami. +16!

Yan Qing fejében váratlanul szólalt meg He Xuan hangja.

-    Hol vagy?

-    Ugyanott, mint múltkor.

-    Bajod esett?

-    Szerinted?!

Nem kapott választ. Felköhögött egy adag vért, varrások mentén kezdett kifolyni. Fehér Víz. Az a mocskos, szemétláda! Volt képe bevarrni a száját! És rohadtul fájt! Miért nem vette észre, hogy furán néz rá a taxis? Bassza meg!

Yan Qing alapvetően egy békés természet volt. Most azonban olyan harag kerítette hatalmába, amiről nem is tudott. Egy pillanatra megijedt saját magától. Aztán hagyta, hogy átjárja. Perzselte ereit, haja mintha égnek állt volna a rengeteg elfojtott feszültségtől. Mindig káoszban csapongó gondolatai hirtelen a sarokba húzódtak. Kezei a falhoz láncolva és valamilyen folyadéktól, nedvesen.

Mozgatta kezét és az kicsusszant a bilincsből. Döbbenten bámulta tenyerét. Ez most direkt ennyire hanyag, vagy szimplán hülye?!

Másik kezét nehezebb volt kiszabadítani, tovább is tartott. Idegesítette a szája körüli cérna is, ami minden levegővételnél feszült ajkainál. Lehorzsolta kezét, ahogy kiszabadította. Karkötője sértetlenül pihent csuklóján. Nagy levegőt vett és elkezdte öltésről-öltésre kihúzni a szájzárat jelentő anyagot. Fájt, minden húzás fájt. Ő pedig csak erre a fájdalomra tudott gondolni. Ahogy végzett, végignyalta sebhelyeit. Tizenkettő. Rányitott börtönének ajtajára. Ez tényleg hülye. Azonkívül, hogy bevarrta száját és kikötözte kezeit, semmilyen óvintézkedést nem tett. Se sebet nem ejtett rajta, hogy ne tudjon mozogni, se az ajtót nem zárta be. Ezek után lehet, hogy a hamvait is magánál hordja!

Yan Qing fejében gonosz terv fogalmazódott meg. Vigyorra húzta száját, nem törődve a sebek húzódásával. Nem nyomta el a feltörő haragot és hagyta, hogy helyette gondolkodjon és pusztítson.

A teremben, ahol ez a Fehér Víz várt. Rengeteg fegyver volt. Yan Qing egyik életében sem tanult meg harcolni, de az őt irányító érzéseknek nem kellett tapasztalat vagy utasítás. Még egy szellemet sem látott, akinek jót tett volna, ha lecsapják. Azt csak mellékesen jegyezte meg, hogy három szellemmel volt eddig dolga. Próba szerencse.

Fehér Víz elterült a földön. Yan Qing pedig dolgozni kezdett.

Miután nem fért több ujjperc a szájába, még két karddal a földhöz szegezte, mert miért ne. Majd elment még kettőért és lábait is ugyanígy kezelte.

Talált egy csatabárdot. Gondolkodás nélkül sújtott le. A szétroncsolódott koponya sem állította meg, csak amikor a bárd feje csattanva elrepült.

Eldobta a nyelét és egy másik kardért ment.

Hirtelen a levegőbe emelkedett, mikor bele akarta vágni a kardot, tizenegyedszer. He Xuan felvont szemöldökkel nézett rá, majd lassan visszaeresztette a földre.

- Bocs, folytasd csak!

Yan Qing pedig befejezte, amit félbehagyott. Vér borította, pedig megvolt győződve, hogy nem sérült meg. Alaposan megvizsgálta, majd levágta azzal a tompára kopott karddal a fülét. Odahajította He Xuannak, hogy pusztítsa el. Egy gyors mozdulattal megsemmisítette. Fehér Víz pedig eltűnt.

-    Ekkora barmot! Saját alakjában, a hamvaival a fülében! – hajította el a kardot, ami loccsanva érkezett a kis patakba, ami a barlang falától, a másik falig folyt.

-    Mik azok a szád körül? – lépett közelebb. – Ezek...bevarrta a szád?

-    Igen. De, most már menjünk haza.

Yan Qingben lecsillapodtak felkavart érzései, és emiatt lassan eltűnt az eddig őt hajtó erő. Izmai remegni kezdtek, lábai pedig elgyengültek.

Lassan felfogta, mit csinált és elhányta magát. Mikor végzett, térdre rogyott.

Saját tettének brutalitása elborzasztotta, de ami még ennél is ijesztőbb volt, az az üresség, amit a kiengedett harag hagyott maga után.

He Xuan felemelte, és karjaiban hazavitte. Nem szóltak semmit.

Yan Qing a kádban ült, He Xuan hajából mosta ki a vért. Gyengéd, határozott mozdulatokkal dolgozott. Aztán mellesleg megjegyezte:

-    Azért örülök, hogy rám nem haragudtál meg ennyire... - kuncogott. Yan Qing kiengedett.

-    Téged szeretlek. Ő meg felbaszott.

-    Azt, észrevettem. – ült át a kád távolabbi szélére, így egymással szembe kerültek.

-    Sajnálom, hogy látnod kellett... - bámulta a vizet, ami furcsán tiszta volt.

-    Én örülök neki, hogy szemtanúja voltam. Ezer éve nem láttam senkit, aki minden képzés nélkül képes szellemet ölni.

-    Ó.

Közelebb hajolt és homlokon csókolta, Yan Qingbe pedig kezdett visszatérni az élet. Száján lévő sebek bezárultak és már nem lüktetett egyik sem, megállíthatatlanul.

Tisztán, száraz ruhában terültek el az ágyon. Szorosan összebújva. Yan Qing belebújt He Xuan ölelésébe és ez most nagyon kellett.

Elbújni az elől, ami történt, amit csinált. Csak He Xuan és ő. Ennyi volt most a világ. Meg az ágy, amin feküdtek.

-    Házasodjunk össze. – hallotta meg feje fölül.

-    T-tessék? – fordult oda, hogy He Xuan arcába nézzen. Gondolta: csak hallucinál a mai nap után, biztos nem azt mondta.

-    Házasodjunk össze. – de azt mondta, csak most a szemébe is nézett.

Yan Qing elsápadt, felült az ágyon és forgatta kezeit, egyre vadabbul. He Xuan nem bírta tovább nézni. Megfogta egyre cifrább táncot járó tenyerét.

-    Most álmodom?! – kérdezte lihegve. He Xuan megfeszült arccal nézett rá.

-    Nem.

-    De miért, azok után, amit csináltam..?

-    Igen, pont azért. Hozzám jössz?

-    Te nem vagy normális! Igen! – ölelte át.

-    Te mondasz igent és én nem vagyok normális? – suttogta nyakának.