Arany és zöld

Hét

He Xuan a képernyőre meredt. Már rég nem hallotta miről beszélnek. Aggodalom járta át és évszázadok óta először: rettegés.
Ha dobogott volna szíve, most megállt volna, hogy utána zakatolva remegjen.

Nem értette miért járják át ezek az érzések. Naponta több száz ember eltűnik, azokon sem szokott kiakadni. Ez mitől lenne más? Egy kemény hang válaszolt neki fejében: Qingxuan tűnt el, nem egy idegen.

"Valószínűleg megsérült..." most megsérült vagy sem?!

Megszólalt telefonja. Ming Yi.

-    Írókám, mondd, hogy nálad van! – hangja érdes volt.

-    Nincs nálam.

-    Tudod hol van?

-    Nem.

-    Bassz...

-    Ming Yi! – szólt rá, mielőtt leteszi.

-    Igen?

-    Mi történt?

-    Bejött múlt héten, hogy szerinte az egyik rajongó szerelmes belé. – He Xuan mellkasára kifolyt egy adag ecet. – Bonbont kapott tőle, meg levelet. Tizenhat oldal volt, írókám, tizenhat.

-    Aztán?

Ming Yi szipogott. – Qiqi leszarta. Kukába dobta és folytattuk a munkát. Reggel felhívott, hogy az ipse megtudta hol lakik, ezután kiabálást hallottam. Elmentem hozzá és mindenhol vér volt, írókám. Hívtam a zsarukat, Qiqi vére volt.

-    Tudtok valamit azóta?

-    Semmit. Reméltem, hogy csak el akar tűnni és nálad van.

-    Nincs.

-    Értem. Hé, He Xuan. – Ming Yi sosem hívta a nevén.

-    Hm?

-    A zsaruk szerint Qiqi már nem él.

-    Az nem lehet.

Ming Yi kinyomta. He Xuan pedig végre felismerte magában mitől ilyen nyugtalan. Fel fogta miért reagál a teste így a hírekre. Idiótának érezte magát, hogy eddig tartott.

Egy idéző talizmán jelent meg előtte. Kinyitotta tenyerét, hogy az üzenet megjelenhessen.

Kezében a kikötözött Qingxuan kicsinyített képe.
Néhány sebből még folyt a vér. Megszólalt egy hang, amiről azt hitte már rég elrendezte, de hanyag volt, mint kiderült. Megmondta hova kell mennie, ha szeretné, hogy életben maradjon a kicsi énekes.

A hang tulajdonosa Fehér Víznek hívatta magát és az ő területét akarta. Szánalmas és ötlettelen volt. Ráadásul kisujjal elpöccintette. Alacsony rangú szellem volt és nem értette vagy érezte a különbségeket kettejük között.

Az ilyen esetek miatt sajnálta, hogy nem volt annyira ismert, mint Hua Cheng. Őt ilyenekkel nem fárasztották.

Váratlanul eljutott tudatáig, hogy Qingxuant látta.

Elfelejtett harag gyűlt össze benne. Ha valaki rendelkezhet ezzel a lélekkel akkor az ő.
Kettejük sorsa kapcsolódott össze több száz évvel ezelőtt, nem ennek a másoló bajnoknak a joga hozzáérni.

Milyen érzelem-koktélt kapott miatta!

A barlangban hallotta meg hangját.

-    Maga egy idióta vagy mi? Mi az istenért jönne ide értem bárki?!

-    El fog jönni.

-    Csak saját magát nyugtatja ezzel. Nem azt mondta, hogy maga szellem? Mit akar tőlem?

-    Már mondtam.

-    Nekem? Biztos nem.

-    Leírtam.

-    Hát akkor kénytelen lesz elmondani, mert nem olvastam el. – csattanás. Csend. – Aú. Bassza meg! Szép mondhatom! Ha ennek nyoma marad levágom az ujjait és egyenként letolom a torkán!

-    Pofa! Be!

-    Igazán erős szellemet sikerült kifognom! Nem kéne' ismernie valami némító varázslatot, ha annyira le akar csendesíteni?

-    Ki kellene vágnom a nyelvedet...

-    Mit mondott kit is vár? Azt mondta azért jön el, mert itt vagyok... kivágott nyelvvel honnan fogja tudni, hogy tényleg én vagyok? Hm? Csinálhatott egy bábot is!

-    Komolyan nem értem. Miért kezdett magával?

-    Velem nem kezdett senki semmit. Most kezdek én elfáradni. Nem hozott valami ételt? Vagy gondolja, hogy elég, ha lesmárol? Amúgy mikor mosott fogat utoljára? A szellemek mosnak fogat?

-    Ennyi.

-    Mi ennyi? Végeztünk?

-    Nem várom tovább Hajósüllyesztő Fekete Vizet.

-    KIIIIIT?! – Qingxuan nevetni kezdett. – Mi dolga lenne neki, velem?

Szívesen hallgatta volna még, hiszen ki más merne így és ennyit beszélni a halál torkában. Beljebb lépett, mielőtt ez a nyikhaj megöli őt. Az időzítés jó volt. Qingxuan torkára fonódó és az erőlködéstől kifehéredett ujjak veszélyesen elhallgatatták. Egyik halvázat Fehér Víz köré tekerte, szóra sem méltatta. Qingxuan levegőért kapkodott.

-    Lassan. – hajolt le hozzá. Felnézett rá. Szörnyen nézett ki. Lefogyott, szeme bevérzett, arca koszos és véres volt. Összeráncolta szemöldökét.

-    Te hogy kerülsz ide? – Fehér Víz közben ordított, majd ahogy korábban Qingxuan javasolta, elnémította.

-    Kórházba viszlek.

-    Tényleg te vagy az?

-    Én vagyok.

-    Akkor jó.

Eddig tartott ki. Ájultan zuhant mellkasára.